Giro d'Italia: Bettiol öt év után nyert ismét szakaszt

A szökevények napja volt a pénteki az Olasz körversenyen, az elmenésbe tizenöten kerültek be, de Filippo Ganna nem tekert közöttük – pedig az Ineos kerékpárosa nagyon készült erre az etapra, amely szülővárosában, Verbaniában zárult.
Az elöl tekerő csoport előnye a tíz percet is átlépte, mire az Ungiasca emelkedőjéhez ért. Hegymenetben először Josh Klench indított támadást, erre Andreas Leknessund reagált, majd jött Alberto Bettiol, aki a hegytető előtt egy kilométerrel hagyta maga mögött Leknessundot, a szakaszból ekkor 13 kilométer volt hátra. A lejtmenet alatt már húsz másodperc körülire nőtt az olasz kerékpáros előnye, aki félperces előnnyel érkezett meg Verbaniába – a cél előtt már keresztet vethetett, öt év után nyert ismét szakaszt a Girón.
A főmezőny tagjai nyugodt körülmények között értek célba, Afonso Eulálio őrzi a rózsaszín trikót. Szombaton viszont igazi erőpróba vár a kerékpárosokra, három első kategóriás emelkedővel is meg kell küzdeniük.
109. GIRO D’ITALIA
13. szakasz (Alessandria–Verbania, 189 km): 1. Alberto Bettiol (olasz, Astana) 3:51:33 óra, 2. Leknessund (norvég, Uno-X) 26 másodperc hátrány, 3. Stuyven (belga, Soudal Quick-Step) 44 mp h., …17. Eulálio (portugál, Bahrain-Victorious) 13:06 perc h. Az összetett állása: 1. (rózsaszín trikóban) 1. Afonso Eulálio 52:15:17 óra, 2. Vingegaard (dán, Visma) 33 mp h., 3. Arensam (holland, Ineos) 2:03 p h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (ciklámen trikóban) Paul Magnier (francia, Soudal Quick-Step) 130 pont, 2. Narváez (ecuadori, UAE) 119, 3. Milan (olasz, Lidl-Trek) 76. A hegyi pontverseny állása: 1. (kék trikóban) Jonas Vingegaard 111 pont, 2. Sevilla (spanyol, Polti) 63, 3. Gall (osztrák, Decathlon) 48. A fiatalok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Afonso Eulálio 52:15:17 óra, 2. Pellizzari (olasz, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 3:42 p h., 3. Beloki (spanyol, EF Education) 4:20 p h.

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere







