Giro d'Italia: Jonas Vingegaard szólója kék trikót ért a Blockhauson

J. B. J. B.
2026.05.15. 19:16
null
Jonas Vingegaard ünnepel (Fotó: Getty Images)
A Visma dán kiválósága szólóban nyerte meg az Olasz körverseny első igazán nehéz hegyi befutós szakaszát, de a rózsaszín trikó maradt Afonso Eulálión.

Négy év után tért vissza a Giro d’Italia mezőnye a Blockhausra, a hetedik etap végén 13.5 kilométernyi mászás várt a kerékpárosokra az 1658 méter magas csúcs felé. Már a hegy lábánál többen leszakadoztak a főmezőnyből, köztük Enric Mas és Egan Bernal, de az UAE fiatal svájci kerékpárosa, Jan Christen sem bírta a nagy tempót. A Visma csapata kontrollálta a történéseket, Sepp Kussék tökéletesen készítették elő a terepet Jonas Vingegaard-nak.

Aki 7 kilométerrel a vége előtt indított először támadást, erre Felix Gall és Giulio Pellizzari reagált, ám előbbi hamar átállt inkább saját tempóra. Pellizzarri minden erejével azon volt, hogy kövesse Vingegaard-ot, ám a dán rövidesen őt is lerázta. A fiatal olasz ettől annyira kifáradt, hogy rövidesen Gall is lehagyta.

Vingegaard kényelmes, fél perces előnnyel tekert a csúcs felé, talán ennek tudatában valamivel visszább vett, a lendületbe jövő Gall 13 másodpercre faragta a különbséget. A Visma versenyzőjének győzelme nem forgott veszélyben, pályafutása során először nyert szakaszt a Girón, így már mindegyik háromhetesen megnyert legalább egy etapot. A hegyi pontversenyen élre álló Vingegaard a kék trikót már felvehette, a rózsaszínt viszont egyelőre nem, összetettben Afonso Eulálio előnye 3:17 perc a hetedik szakaszt követően.

Jonas Vingegaard, a 7. szakasz győztese:

„Ezúttal csak a győzelemre hajtottunk, a csapattársaim fantasztikus munkát végeztek, örülök, hogy ezt megháláltam. Kivártuk, hogy a megfelelő pillanatban indítsam el a támadást, erős szél fújt a hegyen, nagyon kemény emelkedő volt. Már a Giro előtt tudtam, hogy Gall komoly riválisom lesz, vele mindenképp számolnunk kell.”

Szombaton a Chieti és Fermo közötti szakasszal folytatódik az Olasz körverseny, az Adriai-tenger partján vezető etap második felében négy kategorizált emelkedő található.

KERÉKPÁR
GIRO D'ITALIA
Országúti körverseny, 7. szakasz, Formia–Blockhaus, 244 km, hegyi befutó
1. Jonas Vingegaard (dán, Visma) 6:09:15 óra
2. Gall (osztrák, Decathlon) 13 másodperc hátrány
3. Hindley (ausztrál, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 1:02 perc hátrány

15. Eulálio (portugál, Bahrain-Victorious) 2:55 perc hátrány
Az összetett állása
1. (rózsaszín trikóban) Afonso Eulálio 30:59:23 óra
2. Vingegaard 3:17 perc hátrány
3. Gall 3:34 perc hátrány
A gyorsasági pontverseny állása
1. (ciklámen trikóban) Paul Magnier (francia, Soudal Quick-Step) 130 pont
2. Milan (olasz, Lidl-Trek) 64 pont
3. Ballerini (olasz, Astana) 58 pont
A hegyi pontverseny állása
1. (kék trikóban) Jonas Vingegaard 61 pont
2. Sevilla (spanyol, Polti) 60 pont
3. Gall 24 pont
A fiatalok versenyének állása
1. (fehér trikóban) Afonso Eulálio 30:59:23 óra
2. Pellizzari 4:28 perc hátrány
3. Rondel (francia, Tudor) 4:56 perc hátrány
A csapatverseny állása:
1. Red Bull-Bora-Hansgrohe 93:14:48 óra
2. Visma 35 másodperc hátrány
3. Movistar 5:19 perc hátrány

 

Legfrissebb hírek

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Kerékpár
23 órája

Elhalasztották Pogacar műtétjét – versenyezhet még az idényben?

Kerékpár
Tegnap, 10:56

Nagyszínpad: Pogacar helyett Valter – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.08.28. 00:34

Pogacar szinte már Andorrában eldöntötte a Vueltát

Kerékpár
2026.08.25. 18:51

Vuelta: vihar vetett véget Pogacarék küzdelmének a Pireneusokban

Kerékpár
2026.08.24. 18:25

Kerékpár: Feldhoffer megszökött, majd a nyolcadik lett a fiatalok Tourján vasárnap

Kerékpár
2026.08.23. 18:32

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

Kerékpár
2026.08.23. 17:53

Nevéből ige lett, most visszavonul a kétszeres világbajnok Julian Alaphilippe – sajtóhír

Kerékpár
2026.08.21. 11:57