Női kosár: megvan a berlini vb-keret

F. Z.F. Z.
2026.08.31. 17:40
null
Juhász Dorka is ott van a mieink vb-keretében (Fotó: MKOSZ/Girgász Péter)
Négy helyen változott az isztambuli selejtezőhöz képest a pénteken kezdődő női kosárlabda-világbajnokságra kedden utazó nemzeti együttes összetétele.

Egyetlen játékostól kellett elbúcsúznia a stábnak hétfőn Székesfehérváron, ahol szinte az egész nyáron készült a szeptember 4-én Berlinben kezdődő világbajnokságra a magyar válogatott. Völgyi Péter szövetségi kapitány korábban fokozatosan szűkítette a létszámot, volt, hogy szakmai, volt, hogy egészségügyi okból. Végül az elkerülhetetlen utolsó csökkentés áldozata Laczkó Sára, az idén Magyar Kupa-győztes Sopron Basket 21 éves hátvédje lett.

„Sára jól dolgozott, nem véletlen, hogy ő maradt a fiatalok közül az utolsó szűkítésig. A stábtagokkal úgy éreztük, a jelenlegi helyzetben ez a legerősebb, legjobb szerkezetű csapat – az a 12 játékos, akit elvihetünk a világbajnokságra – mondta a Nemzeti Sportnak Völgyi Péter. – Ami a márciusban távolmaradókat, de most velünk tartókat illeti: Kányási Veronika Isztambulba sérülés miatt nem jöhetett, dobókészsége és alázatos munkája hatékony fegyver, amit használni kell. Rátkai Eszter a vb-selejtező utolsó szűkítésénél maradt ki, egyéni kvalitása, fizikai képességei védő- és támadóoldalon is hasznunkra lehetnek, Széki-Barnai Judit rutinja és tyúkanyószerepe miatt is fontos tagja a csapatnak. A hármas és négyes poszton több játékost elvesztettünk Isztambul óta, Dubei Debóra lemondta a szereplést, Dombai Réka és Varga Alíz megsérült, Toman Petra Amerikába ment. Át kellett kissé szerveznünk a játékunkat: most lesz négy magasemberünk, Takács-Kiss Virág, Juhász Dorka, Josepovits Kinga és Barnai, ők jól támadják a gyűrűt a palánk alatt, igaz, klasszikus, mozgékony négyesünk nincs. Studer Ágnes márciusban nem volt teljesen rendben fizikailag, most remek állapotban van, nem volt kérdés, hogy jön Berlinbe.”

A világbajnokságra 28 év után kijutó együttes szeptember 4-én 21 órakor kezdi el szereplését a vb-n a két évvel ezelőtti párizsi olimpián ezüstérmes franciák ellen, majd 5-én Nigéria (14.15), 7-én Dél-Korea (14.30) lesz az ellenfele a B-csoportban. A delegáció kedd délelőtt utazik Berlinbe.

Aho Nina, Kányási Veronika (mindkettő Diósgyőr), Dúl Panka (Győr), Josepovits Kinga, Studer Ágnes, Török Ágnes (mindhárom Pécs), Juhász Dorka (Galatasaray, török), Lelik Réka (csapat nélküli), Rátkai Eszter (Szekszárd), Széki-Barnai Judit (Cegléd), Takács-Kiss Virág (Valencia, spanyol), Turner Yvonne (csapat nélküli)
A VB-RE UTAZÓ 12 FŐS MAGYAR KERET

 

 

Legfrissebb hírek

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
11 órája

Juhász Dorka bízik a vb-továbbjutásban

Kosárlabda
2026.08.28. 14:35

Juhász Dorka a női kosárlabda vb sztárjai között

Kosárlabda
2026.08.26. 11:26

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41

Az utolsó negyedben fordult a kocka a német női kosárválogatott ellen

Kosárlabda
2026.08.22. 21:35

Széki-Barnai Judit: Még a pályán van a helyem!

Kosárlabda
2026.08.22. 11:49

Dúl Panka karrierjében fontos mérföldkő lenne a világbajnoki szereplés

Kosárlabda
2026.08.21. 13:17

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31