Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

H. Á.H. Á.
2026.05.21. 11:34
Javában zajlik az olasz kerékpáros körverseny, de alig másfél hónap múlva elkezdődik a Tour de France, a világ legrangosabb országúti kerékpárversenye. Ennek legbiztosabb jele, hogy megjelent a verseny hivatalos gyűjtögetős matricás albuma, amelyben helyet kapott Valter Attila, a Bahrain Victorious magyar kerékpárosa is.
 

A rajongók körében óriási népszerűségnek örvendő album 2026-os kiadásába a 18 World Tour-csapat bringásai mellett számos legendás kerékpáros, a 21 szakasz, valamint a női Tour nagyjából 50 várható résztvevője kapott matricát – a verseny után kiadásra kerülő frissítéssel (Update) együtt nagyjából 350 matricát lehet összegyűjteni. A Tour-album 2019 óta íródó történelmében most először egy magyar versenyző fotója is szerepel az összegyűjthető darabok között, mégpedig az év elején a Bahrain Victorioushoz igazoló Valter Attila. 

Az egyes csapatok 14 matricát kaptak: a logo és a csapatkép mellett a mez és a kerékpár külön is begyűjthető, valamint a csapat tíz kerékpárosa. Ebből könnyen kiszámolható, hogy az, hogy Valter bekerült az albumba, még nem jelenti azt is, hogy ott lesz a július 4-i, barcelonai rajtnál, hiszen a francia kerékpáros körversenyen egy csapatot nyolc kerékpáros alkot. Erre egyébként éppen Valter a jó példa, merthogy vele nem először fordul elő, hogy bekerül egy Panini albumba. Tavaly ugyanis még a Visma versenyzőjeként benne volt a több év kihagyás után újra kiadott Giro-albumba, aztán a csapat végül nem vitte el az olasz körversenyre.

 

 

Legfrissebb hírek

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

Kerékpár
2026.05.30. 17:50

Giro: kibírták a sprinterek az emelkedőket, Maginer visszaszerezte a ciklámen trikót

Kerékpár
2026.05.28. 18:15

A veterán Valgren jött, látott és nyert a Giro 17. szakaszán

Kerékpár
2026.05.27. 17:59

Vingegaard öt szakasszal a vége előtt lényegében eldöntötte a Girót

Kerékpár
2026.05.26. 17:35

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást – videó

Kerékpár
2026.05.24. 20:45

Dráma a Girón, kiénekelték a szökevények a sajtot a sprinterek szájából, norvég győzelem

Kerékpár
2026.05.24. 17:47
Ezek is érdekelhetik