A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2026.09.01. 20:44
Fotó: Getty Images
A klasszikusok, azaz a legrangosabb egynapos kerékpárversenyek sorába tartozó Lombardián méreti meg magát az MBH Bank CSB Telecom Fort.

A kerékpársport öt legrangosabb egynapos versenye, az úgynevezett Klasszikusok történetében most először indul magyar bejegyzésű csapat, az MBH Bank CSB Telecom Fort ugyanis rajthoz áll az október 10-i Lombardián.

„A teljes csapat nevében mondhatom, hogy ez a meghívás a többéves munkánk nagy elismerése, és ezt minden vezetőnk és szponzorunk nevében is mondhatom – fogalmazott lapunknak Bebtó Zoltán, az MBH szakmai igazgatója. – Számítottunk rá, mert a székhelyünk Bergamóban van, ez a verseny pedig ott kezdődik vagy végződik. Azt majd a teljesítmény és a forma dönti el, hogy kiket indítunk, a magyar bajnoki mezt viselő Takács Zsombor valószínűleg rajthoz áll, de több magyarral tervezünk.”

Az idén már pro-team besorolású MBH 15 győzelemnél tart ebben az évben, az elmúlt hónapban Alessandro Fancellu a Cseh körversenyen, míg Davide Persico a Transzhimaláján nyert szakaszt. Az UCI-pontok tekintetében az istálló jelenleg a 29. helyen áll.

„Ha a legjobb harmincban zárunk – amire kifejezetten jók az esélyeink, mert fontos viadalokon veszünk még részt idén, amelyeken megfelelő eredményeket érhetünk el –, akkor jövőre nagyon komoly évünk lehet, elég nagy a valószínűsége annak, hogy az egyik háromhetes körversenyen is indulhatunk. Fő támogatónknak, a Mészáros-csoportnak köszönhetően a működésünk stabil, sőt hamarosan újabb olasz szponzorok érkeznek” – tette hozzá Bebtó.

Az MBH legközelebb az Isztambuli körversenyen vesz részt, a csütörtökön kezdődő, négyszakaszos viadalon Dina Márton és a magyar időfutambajnok Peák Barnabás is tagja a keretnek.

 

Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
Tegnap, 21:38

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Kerékpár
2026.08.30. 17:53

Elhalasztották Pogacar műtétjét – versenyezhet még az idényben?

Kerékpár
2026.08.30. 10:56

Nagyszínpad: Pogacar helyett Valter – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.08.28. 00:34

Pogacar szinte már Andorrában eldöntötte a Vueltát

Kerékpár
2026.08.25. 18:51

Vuelta: vihar vetett véget Pogacarék küzdelmének a Pireneusokban

Kerékpár
2026.08.24. 18:25

Kerékpár: Feldhoffer megszökött, majd a nyolcadik lett a fiatalok Tourján vasárnap

Kerékpár
2026.08.23. 18:32

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

Kerékpár
2026.08.23. 17:53