Igor Antón szinte mindent vitt

Vágólapra másolva!
2010.09.08. 18:25
null
Igor Antón hamar visszavette a piros trikót Rodrígueztől (Fotó: Reuters)
Címkék
Joaquin Rodríguez elkészült erejével a Vuelta 11., hegyibefutóval végződő szakaszának utolsó kilométerein, így az ezt kihasználó Igor Antón – aki megnyerte a szerdai etapot – visszavette tőle a vezetést összetettben. A spanyol kerekes emellett a gyorsasági pontversenyben is az élre állt.

Néhány erőtlen szökési kísérletet követően két vállalkozó kedvű, Johann Tschopp és Mickaël Cherel tudott elszakadni a mezőnytől, és előnyük féltávnál már 15 perc körül mozgott. Ez is kevésnek bizonyult azonban, kilenc kilométerrel a vége előtt befogták őket.

A szakaszgyőzelem reményében az utolsó kilométereken Ezequiel Mosquera tört előre, sokkal fontosabb volt viszont, hogy Joaquin Rodríguez nem bírta a tempót, így látható volt, ezen a napon is gazdát cserél a piros trikó.

A ruhadarab ismerős kerékpárosra került vissza, Igor Antón ugyanis élt a lehetőséggel, és ellépett Rodrígueztől, ráadásul ha már így történt, megelőzte Vincenzo Nibalit, majd Mosquerát, így a szakaszgyőzelem is az övé lett. Azt valószínűleg már csak amolyan bónuszként fogja fel, hogy a gyorsasági pontversenyben is az élre állt.

Összetettben Rodríguez a negyedik helyre csúszott vissza, Nibali jött fel a második pozícióba (45 másodperces hátránnyal), míg Xavier Tondo a harmadikra.

 

VUELTA A ESPANA 
11. SZAKASZ, VILANOVA I LA GELTRÚ–PAL (208 KM)
1. Igor Antón (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 5:25:44
2. Ezequiel Mosquera (spanyol, Xacobeo Galicia)  3 mp
3. Xavier Tondo (spanyol, Cervélo Test Team)  10 mp
4. Rigoberto Uran (kolumbiai, Caisse d'Epargne)  16 mp
5. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Doimo) 23 mp
6. Fränk Schleck (luxemburg, Team Saxo Bank) a. i.
7. David Moncoutie (francia, Cofidis) a. i.
8. Inigo Cuesta (spanyol, Cervélo Test Team) 32 mp
9. Carlos Sastre (spanyol, Cervélo Test Team) a. i.
10. Rubén Plaza (spanyol, Caisse d'Epargne) a. i.
   
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Antón 47:37:15
2. Nibali 45 mp
3. Tondo 1:04 p
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két NB I-es meccs, MU–Arsenal a PL-ben, záró nap a fedett pályás atlétikai Eb-n

Minden más foci
1 órája

Focialista történetírás – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Csak igazolta a klasszisát – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
1 órája

Szoboszlai a szívét is kiteszi a pályára; Debrecenben és Újpesten folytatódik az aranycsata

E-újság
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek József 11 gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
2 órája

Utolsó perces tizenegyesgóllal nyert zsinórban negyedszer a Brighton a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik