Kerékpár: súlyos balesete után újra országúton edz Egan Bernal

MTI, K. Zs.MTI, K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.03.28. 19:09
null
Súlyos balesete után újra országúton edz Egan Bernal (Fotó: AFP)
Ismét országúton edzett Egan Bernal Tour de France- és Giro d'Italia-győztes kerékpáros, aki január 24-én súlyos balesetet szenvedett.

 

A 25 éves kolumbiai sportoló vasárnap feltöltött a közösségi oldalára egy képet, amelyen narancs színű trikóban látható, amint egy aszfaltúton teker.

„Ez életem legboldogabb napja – írta a fotó mellé. – Két hónap és csaknem húsz csonttörés után újra itt vagyok, és nagy céljaim vannak. Találkozunk az úton!”

Bernal edzés közben, Gachancipában nagy sebességgel nekiütközött egy álló busznak, amely rálógott az útra. Az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd a gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket, és 18 csonttörést diagnosztizáltak. Később egy nyaki csigolyaműtéten is átesett, saját bevallása szerint 95 százalék volt az esélye annak, hogy lebénul.

A Tour de France-on 2019-ben, a Giro d'Italián tavaly győztes Bernalt február 6-án engedték haza a kórházból. Csapata, az Ineos Grenadiers szerint akár az év végén visszatérhet a versenyzéshez.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik