Tour: a címvédőé a szakasz, csökkent Froome előnye

Vágólapra másolva!
2015.07.24. 18:46
null
Vincenzo Nibali sikerét hozta a Tour de France 19. szakasza (Fotó: AFP)
A címvédő olasz Vincenzo Nibali nyerte pénteken a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny 19. szakaszát, amelyen fél perccel csökkent az éllovas brit Chris Froome előnye legfőbb üldözőjével, a kolumbiai Nairo Quintanával szemben.

 

A Saint-Jean-de-Maurienne és La Toussuire-Les Sybelles közötti 138 km-es alpesi etapon négy hegyre kellett feltekernie a mezőnynek. A tavalyi győztes már a másodikon meglépett riválisaitól és a harmadik tetején utolérte az addig egyedül szökésben lévő Pierre Rollandot.

A célba vezető 18 km-es emelkedőn Nibali leszakította francia vetélytársát és sokáig őrizte két és fél perces előnyét a legjobbakat magában foglaló csoporttal szemben, mígnem – öt kilométerre a céltól – a második helyen álló Quintana ritmust váltott. A tavalyi Giro d’Italia bajnokának támadására egyedül a második Tour-sikerére hajtó Froome tudott reagálni, de ő is kissé leszakadt róla, a többi kerekes viszont, köztük a harmadik Alejandro Valverde és a hozzá hasonlóan spanyol Alberto Contador jócskán lemaradt. Nibali végül kevesebb mint egyperces előnnyel ért célba, de összetettben a hetedikről így is feljött a negyedik helyre.

Quintana 32 másodpercet faragott hátrányából az ezúttal harmadik Froome-mal szemben, de a megmaradt 2:38 perc így is tetemesnek tekinthető azt figyelembe véve, hogy már csak a szombati, utolsó hegyi szakaszon lehet reálisan időt nyerni.

A vasárnapig tartó viadalon szombaton a Modane és Alpe d’Huez közötti 110.5 kilométeres alpesi szakasz vár a mezőnyre.

TOUR DE FRANCE
19. szakasz, Saint-Jean-de-Maurienne–La Toussuire-Les Sybelles, 138 km (hegyi befutó)
1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 4:22:53 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 44 mp hátrány
3. Chris Froome (brit, Sky) 1:14 p h.
Az összetett élcsoportja
1. Froome 78:37:34 óra
2. Quintana 2:38 p hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 5:25 p h.
4. Nibali 6:44 p h.
5. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 7:56 p h.
6. Robert Gesink (holland, LottoNL) 8:55 p h.

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik