Rostálnak a Dunaferrben

Vágólapra másolva!
2002.06.05. 22:55
Címkék
Hétfőn szolid ünnepség keretében adta át a bajnoki bronzérmeket a Dunaferr férfi kézilabdázóinak Veres Attila, a liga elnöke. A felkészülést az új évadra július 22-én Buday Ferenc vezetőedző irányításával kezdő együttesben jelentős változások várhatóak. A szakosztályt működtető kft. nem újítja meg a válogatott Mohácsi Áprád, Décsi Gábor és Tombor Csaba lejáró szerződését, s valószínűleg megválik Tóth Edmondtól is. Ugyanakkor a pécsi Katzirz Dávid kétéves szerződést írt alá a dunaújvárosiakkal, akik tárgyalnak egy-egy balkezes jugoszláv átlövővel és beállóssal. A nevüket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mivel déli szomszédunknál még tart a bajnokság. A klub női csapatának próbajátékán megfelelt Kiss Szilárd edző elvárásainak az NB I B-s bajnok Túrkevéből érkező Jánics Andrea. A jobbkezes, húszéves átlövő volt edzője, Ajtony Ákos és Kiss mester szerint is gólerős, ambiciózus tehetség, akinek a kibontakozását segítheti a bajnokcsapatban uralkodó kitűnő morál és munkalégkör.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik