A sivatagi aranyvadász

– Hogy bírja a hazai kánikulát? – kérdeztük a Kuvaitban edzősködő, de a nyári szabadságát itthon töltő Kaló Sándortól,a hajdani szövetségi kapitánytól, a Veszprém férfigárdáját egykor három bajnoki címig vezető szakembertől.
–Ez a harminc-harmincöt fog a sivatagi sejkségben közepes melegnek számít, ezért nekem most a hűvösebb időjárás lenne inkább szokatlan – válaszolta az 58 éves mester, akinek a neve az 1960-as évek közepétől 1980-ig összeforrott a Tatabányai Bányász aranykorával, hiszen ebben a klubban lett NB I-es játékos, majd válogatott és gólkirály, valamint háromszor segítette csapatát a bajnoki cím elnyeréséhez, kétszer pedig a Magyar Népköztársasági Kupa (a Magyar Kupa elődje) megszerzéséhez, és 1981-ben itt kezdte az edzősködést is.
– Miként került éppen ebbe az országba?
– Az elmúlt évi junior-világbajnokság után kedvező ajánlatot kaptam a Khetan csapatától, amellyel egyéves szerződést kötöttem. A döntés nem volt könnyű, mert hosszú pályafutásom során először szegődtem külföldre. De nem bántam meg, sőt!
– Ön a szigoráról és a rendszeretetéről híres. Hogyan tudott fegyelmet, pontosságot követelni ott, ahol a sportban ezek a fogalmak szinte ismeretlenek?
– Az elején nehéz volt, mert inkább nekem kellett megszoknom az arabok kissé lezser, mindig ráérős magatartását. De régi barátaim, Bartalos Béla és Hunyadkürti János, akik már több mint tíz éve Kuvaitban dolgoznak, igyekeztek felkészíteni, és segítettek az alkalmazkodásban. És ezzel nem is volt semmi baj, mert beláttam, hogy én vagyok az új ember, a vendég, tehát nekem kellett idomulnom hozzájuk.
– Úgy tűnik, ez jól sikerült, mert csapata, a Khetan megnyerte a kuvaiti bajnokságot. Minek köszönhette ezt a sikert?
– A korábban ecsetelt lehetőségek határain belül igyekeztem rendszert vinni a csapat edzéseibe, fegyelmet követelni a játékosaimtól mind az edzéseken, mind pedig a bajnoki mérkőzéseken. Fontos momentum volt, hogy az edzések ritmusát igyekeztem az adottságokhoz igazítani. Hozzáteszem, ez nagyon nehéz volt, mert a klub valamennyi kézilabdázója – miként a kuvaiti csapatokban szereplők többsége – a szó európai értelmében tiszta amatőr. Vagyis a munkája mellett, kizárólag szórakozásból, a maga kedvtelésére sportol. Akadt néhány olyan gyakorlásunk, amikor a tizennyolc tagú játékoskeretből mindenki ott volt, de előfordult, hogy csak hatan jöttek el. Talán mondanom sem kell, nagyon nehéz volt előre kidolgozott terv szerint dolgozni.
– Korábban milyen eredményeket ért el a csapata a kuvaiti bajnokságban?
– Az előző évadban az ötödik helyen végzett, és még sosem volt bajnok.
– Mivel tudta motiválni az együttest? Volt valami titka a sikerének?
– Titokról aligha beszélhetünk, de ahogy jöttek a jó eredmények, egyre lelkesebben hajtottak a fiúk, mégpedig mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken. A győzni akarás és a sikerélmények látványosan javították a morált a keretben. Az ötcsapatos rájátszásban egyedül az én csapatom volt amatőr státusú, mégis megszerezte a bajnoki címet.
– A játékosai ezért a kimagasló eredményért sem kaptak jutalmat vagy prémiumot?
– A rájátszásban legyőzték az egyik régi, nagy riválisukat, amelyet még soha sem sikerült két vállra fektetniük. Ott volt a mérkőzésen a klub elnöke is, aki a találkozó után minden játékosnak adott ötven dínárt, ez körülbelül negyvenezer forint, ami ott egy közepes minőségű öltöny ára. Ennyi volt az egész.
– Követte a sportág hazai eseményeit?
– Igen, és a legnagyobb örömet az szerezte, hogy a magyar férfiválogatott végre sikeresen vette a világbajnoki selejtezőt Ukrajna ellen, és jövőre Portugáliában visszatérhet a legjobbak közé. A szegedi selejtező videofelvételét láttam, a kijevi visszavágóról viszont csak olvastam. Nagyon boldog vagyok azért is, mert a következő évadban Kuvaitban már nem kell azokat a kérdéseket hallgatnom, amelyek a magyar válogatott 1999, a legutóbbi világbajnoki szereplése óta elmaradó eredményeit firtatták.
– Ezek szerint újabb idény vár önre idegenben.
– Igen, de most itthon pihenek. Június elejétől két hónapig szabadságon vagyok, ami lehet, hogy egy hónappal meghosszabbodik. Elképzelhető, hogy augusztusban edzőtáborozásra Tatabányára látogat a csapatom.