Sikeréhesen Fehérvárott

– Szentségtörés, ha a nyári szabadsága idején kézilabdával nyaggatjuk? – kérdeztük Farkas Andreát, a válogatott hajdani kapusát, aki a minap két évre a Cornexi-Alcoába igazolt.
– Szó sincs róla – mondta határozottan a 32 éves klasszis. – Nagyon szeretem a sportágamat, nem teher, ha beszélhetek róla, sőt.
– Két évig védett külföldön. Milyen tapasztalatokat szerzett Metzben? Mikor és miért tért haza Franciaországból?
– Fantasztikus környezetbe kerültem két évvel ezelőtt, és az ottani feltételeket, a mentalitást nem is lehet összehasonlítani az itthonival. Nagyon jól éreztem magam a metzi klubban, kedveltem az idén bajnokságot nyerő csapat vezetőit és játékosait egyaránt, s talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, ők is szívesen dolgoztak velem. Nem csak udvariasságból mondták az elváláskor, hogy fájó szívvel búcsúznak tőlem. Az évad közepén mégis úgy éreztem, egyre erősödik bennem a honvágy, és ez az érzés végül legyőzte a maradásom mellett szóló érveket. Sok barátot szereztem Franciaországban is, de engem olyan sok szál köt Magyarországhoz, hogy a távollétet nem tudtam volna tovább elviselni. Két hete költöztem haza, és most csodálatosan érzem magam. Felszabadultan és boldogan élvezek mindent, ami hazai, ami magyar.
– Új klubja kiválasztásakor milyen ajánlatok közül választott?
–Csak a magyar élcsapatok felkérésein gondolkodtam. Az előbb elmondottak után talán érthető, az szóba sem jött, hogy valamelyik külföldi egyesülettel tárgyaljak. Akik megkerestek, nyilván látták vagy hírforrásaiktól hallották, hogy jól ment a játék Metzben, a két év alatt sérülés miatt csupán tavaly tavasszal hiányoztam egy hónapot az együttesből, amely akkor a második helyen végzett a bajnokságban. Akkor távozott Metzből a cseh Cerna, ezért ősztől gyakorlatilag minden fontos tétmérkőzésünkön végig pályán voltam.
– Miért döntött a Cornexi-Alcoa mellett?
– Ôszintén megmondom, az első és legfontosabb szempont a csapat edzőjének a személye volt. Nem tagadom, hogy Zsiga Gyulát nemzetközi szinten is a legjobb edzők közé sorolom, akivel korábban dolgoztam együtt, és pályafutásom több fényes eredményét többek között neki is köszönhetem. Remélem, a Cornexiben felelevenedik a régi, jó munkakapcsolatunk, és a nyáron átalakuló, megerősödő csapattal újabb európai, valamint hazai sikereket aratunk.
–Jól érezzük a hangján, hogy óriási ambícióval várja az új idényt?
– Igen, valóban lelkes vagyok, de egyelőre a pihenésé, a kikapcsolódásé a főszerep. Ezt teszik társaim is, akikkel persze már találkoztam, és nagy örömmel üdvözöltük egymást. A válogatottban annak idején remekül megértettem magam az Ausztriából hazatérő Deli Ritával, a most dán klubból érkező Siti Beával, valamint a Cornexi eddigi kulcsjátékosai közül Németh Helgával vagy Kulcsár Anitával.
–Mi a véleménye arról, hogy talán túl sok is lesz a rutinos sztár a Fehérvárban?
– A tapasztalt, jó játékosokból nagyobb eséllyel lehet kiemelkedő teljesítményre képes együttest kovácsolni. De nekem úgy tűnik, a rutinos kézilabdázók a Cornexiben nagyszerűen megértik majd magukat a fiatalabbakkal. Közösen el tudjuk kerülni a balszerencsés, egy-két gólos vereségeket, amelyekből néhány kijutott a csapatnak az utóbbi idényben.
– Okozott-e bármilyen gondot a visszailleszkedés?
– Szóra sem érdemes! A fehérvári vezetőkkel már a tavasszal megállapodtam minden lényeges kérdésben, csak a körülményes papírmunkák húzódtak. A bürokrácia útvesztőiben nem könnyű eligazodni, márpedig a munkavállaláshoz vállalkozói igazolványt meg még több más papírt kellett intéznem.
– Meddig tart a szabadsága?
– Rohannak a napok, és egyelőre nem is gondolok július közepére, amikor elkezdjük az edzéseket. Addig a családommal, a barátaimmal a Balatonnál nyaralok, élvezem a hazai pihenés minden percét. Néhány napra azonban átruccanok Szlovákiába is, ahol az egyik barátnőmet szeretném meglátogatni.
–Franciaországra már nem is gondol?
– De igen, mert szépek az emlékeim, sok barátot hagytam ott, s velük megmarad a jó kapcsolatom, ám Magyarországot nekem semmi sem pótolja.