A Fradi visszaült a trónra

A honi kézilabda 2001–2002-es évadjának rájátszásában mind az alsó-, mind a felsőházban izgalmas, a sportág népszerűségét fokozó összecsapásokat látott a közönség. A nagyobb érdeklődés mégis – és persze érthetően – az aranyéremért küzdő együttesek szereplését kísérte. A csatározások hajrájára az is kiderült, hogy bajnoki cím megszerzésére gyakorlatilag két-két csapatnak maradt esélye: a nőknél a Herz-FTC-nek és a Dunaferrnek, a férfiaknál a Fotex KCV-nek és a Pick-Szegednek. Sorozatunkban e négy klub teljesítményét értékeljük, illetve megszólaltatjuk edzőit, egy-egy kulcsjátékosát és feltörekvő tehetségét.Nagy feladatok vártak a Herz-FTC-re az évadban, hiszen – kimondatlanul is – az volt a terve, hogy megpróbálja visszaszerezni a trónt a Dunaferr SE-től, igyekszik megvédeni Magyar Kupa-elsőségét, az európai porondon pedig legalább a nyolc közé jut. Elképzelései zömét annak ellenére is megvalósította, hogy az aktív sportpályafutását befejező Kökény Bea hiányától sok híve féltette, valamint hogy sérülések tizedelték.
A bajnokság alapszakaszában kisebb kilengéseket is megengedett – Németh András edző szerint kénytelen volt megengedni – magának az együttes, mégpedig azért, hogy beossza az erejét, és a rájátszásra hagyja a legfontosabb kérdések eldöntését. Ezzel a taktikai elképzeléssel a vetélytársai egy része messzemenően nem értett egyet, ám a Fradi rendíthetetlenül ment előre a maga útján. Utólag megállapítható, ebben a tervben volt kockázat, ám a végeredmény mégis Németh mestert és persze a csapatot igazolta.
A küzdelmek élességéről mindennél többet mond, hogy a Herz-FTC-vel azonos pontszámot ért el az ezüstérmes Dunaferr SE, vagyis –a bajnoki kiírás szerint – az egymás elleni eredmény rangsorolta a két legerősebb magyar női klubcsapatot, amelynek a versengésébe még az EHF-kupa-döntős Győri Graboplast sem tudott sorsdöntően beleszólni. Amikor a Ferencváros a rájátszásban döntetlent ért el Újvárosban, jelentős helyzeti és lelki előnyt szerzett a mindent eldöntő népligeti visszavágóra, amely gyakorlatilag bajnoki aranycsata volt. Az évad meccsén a zöld-fehérek 30–27-re diadalmaskodtak Sugár, Mraviková, Siti E., Farkas Á. és Lőwy vezérletével, és megszerezték a szakosztály tizedik NB I-es aranyérmét. (Csak emlékeztetőül, Németh András vezérletével 1994-ben, 1995-ben, 1996-ban, 1997-ben, 2000-ben és az idén végzett az élen az együttes.)
A Magyar Kupában már az elődöntőben összeakadt a két "nagy”, vagyis nem a fináléban játszotta le a bajnoki döntő visszavágóját. Drámai küzdelemben hétméteresekkel nyert a Népligetben (!) a Dunaferr, amely végül a trófeát is hazavitte, a bajnokcsapat játékosai pedig kénytelenek voltak a lelátóról figyelni az Újváros–Győr döntőt.

Halmozhatta a sportélményeket a ferencvárosi szurkolótábor a Bajnokok Ligájában, amelyben kedvencei lépésről lépésre egyre jobb formába lendültek, hazai pályán sorozatban diadalmaskodtak legveszélyesebb vetélytársaik ellen, és –valljuk be, némi meglepetésre – bejutottak a BL-döntőbe. Fortuna és a két bírópáros azonban elpártolt tőlük. A balszerencsét azért okolhatták, mert itthon kellett játszaniuk az első mérkőzést a Kometal Szkopjével, a játékvezetőket pedig (főleg a macedóniai visszavágón) azért, mert képtelenek voltak elviselni azt a hihetetlen lelki nyomást, ami alá a balkáni szurkolók helyezték őket. A Herz-FTC telesítménye – a világklaszszis Farkas Ágnes, a sokadik fénykorát élő Pádár Ildikó és a többi válogatott csillag vezérletével – ennek ellenére bravúrosnak mondható, s méltó volt a magyar kézilabda hírnevéhez.