Uralkodnak a Fotex-sztárok

Miként évek óta, a férfi kézilabda NB I-ben a 2001–2002-es évadban is az volt a legizgalmasabb kérdés, hogy a Fotex KC Veszprém együttesét meg tudja-e szorítani valamelyik vetélytársa, és ha igen, akkor melyik és mennyire. Az alapszakaszban erre az "ősi” vetélytársai közül sem a Pick-Szeged, sem a Dunaferr SE nem volt képes, a rájátszásban pedig csak a Szegednek volt rá némi esélye.A veszprémiek magasan kiemelkedő teljesítményéhez a magyar válogatottak sora (Csoknyai, Éles, Gál, Fazekas, Iváncsik, Pásztor, Tóth J., Zsigmond) mellett a három horvát csillag (Dzomba, Jovic, Saracevic), valamint a két honosított kubai kitűnőség (Díaz, Pérez), és a vb-bronzérmes Strebik kapus is döntően hozzájárult. Arról hosszabban is lehetne értekezni, melyiküknek mekkora szerepe volt a Bajnokok Ligája-döntőbe jutásban, a bajnoki aranyérem megszerzésében és a Magyar Kupa-elsőségben, ám az vitathatatlan, hogy világsztárok tömkelegéből Zdravko Zovko mesternek sikerült egységes, ütőképes és sikerorientált gárdát összeraknia. És alighanem ez legalább annyira fontos volt, mint a nagy egyéniségek meghatározó szerepe. Az alapszakaszban a Fotex – miközben szenzációsan menetelt a BL-ben – csupán egy mérkőzést vesztett el, mégpedig Dunaújvárosban, de így is biztosan végzett az élen, és listavezetőként, a legtöbb bónuszponttal kezdhette a rájátszást.
Az EHF-kupából hatalmas balszerencsével túl korán búcsúzó Pick-Szeged (a kitűnő Dragan Djukics mester gárdája), és a KEK-elődöntőig jutó Dunaferr SE (Imre Vilmos, majd a rájátszásban Ökrös Csaba volt az edzője) nyolc-nyolc pontot hullajtott az alapszakaszban, de így is hatalmas különbséggel megelőzte a fényesebb eredményre vágyó Ceglédet, a bajnokságban a legkellemesebb meglepetést szerző, újonc Every Day Orosházát, és a szintén sok dicséretet érdemlő Diacell Pécsi KK-t.
A felsőházba jutás küszöbéig jutott a sok gonddal bajlódó Győri ETO, amely egy évvel korábban a Százhalombattával és a Pestszentlőrinc-Elektromossal (a 2001–2002-es évadban EHF-kupa-induló volt) együtt a hat között végzett. Magyarán, a középmezőnyben átrendeződtek az erőviszonyok, csupán a Komló ereje és helyezése maradt változatlan, ami egyfelől felfogható enyhe kritikaként, másrészt viszont – a sportág honi kíméletlen szakmai és anyagi viszonyait ismerve – elismerésként értékelhető.

A rájátszásban sem lehetett megállítani a Fotexet, amely a foggal, körömmel küzdő, sérülésektől tizedelt Szeged csodásan felújított otthonában ugyan újabb vereséget szenvedett, de ez már nem befolyásolta a küzdelemsorozat végeredményét – a Zovko-legénység megőrizte hazai elsőségét. A Dunaferr csapatán a talán kissé megkésett edzőváltás sem sokat segített, mert a több tekintetben is hullámvölgybe került gárda a szerényebb képességűnek vélt vetélytársai egyikétől-másikától kínos fiaskókat szenvedett el, és ennyi elszórt ponttal már nem szólhatott bele az NB I-es aranycsatába. Az orosháza Buday Ferenc mester vezetésével folytatta remeklését, és a Ceglédet is megelőzve kiharcolta az EHF-kupa-szereplést.
Az alsóházban a legendás hírű Csömör és a Rév-Kőbánya harcban volt a kiesés elkerüléséért, de erre csak szerény esélye volt, és ezt nem tudta kihasználni.