Az öntörvényű zsenik titka

– Emlékszik arra, mikor járt először Magyarországon? – kérdeztük a világ egyik legeredményesebb trénerétől, a dán női válogatott hajdani sikerkapitányától.– Tizenhat évvel ezelőtt a dán ifjúsági válogatottal jártam először önöknél. Budapesten egy sportiskolában szállásoltak el bennünket, és volt egy mérkőzésünk a fővároshoz közeli valamelyik kisvárosban, ahol a szabadban, bitumenes pályán játszottunk. Később, pontosabban 1988-ban az Építők vendégei voltunk, s akkor már lényegesen jobbak voltak a körülmények. Úgy emlékszem, az Építők akkoriban erős, nagy csapatnak számított, és a mai napig méltán híres Laurencz László, a későbbi szövetségi kapitány vezette a szakmai munkát.– Sok magyar vonatkozású emléket őriz. Megosztana velünk ezek közül néhányat?– A junior világbajnoki selejtezők egyik csoportjának küzdelmeit 1991 júniusában nálunk, Dániában rendezték, és a mi korosztályos legjobbjaink mellett a norvégok és a magyarok szerepeltek a csoportban. Ekkor mi már túl voltunk a nyolcvanas évek gyengébb eredményein, és bontogatta szárnyait a későbbi dán aranycsapat. Ugyanakkor csodálatos tehetségek játszottak a norvégoknál és a magyaroknál is. Elég, ha Németh Helgára, Farkas Ágnesre, Bohus Beára vagy Szabó Melindára utalok. Ezt a remek csapatot, amely akkor Norvégia ellen egy góllal nyert, nekünk sikerült legyőznünk 25–24-re. Hozzáteszem, nem azért, mert jobbak voltunk vagy nekem sikerült zseniális taktikát kitalálnom. Ez a siker egyedül azért születhetett meg, mert a világbajnoki selejtező Dániában volt. Viborgban játszottunk a magyarokkal és a sípot két svéd bíró fújta. Ha ezt a mérkőzést valamelyik másik országban, netán Magyarországon játsszuk, akkor sosem nyerünk.– Köszönjük az őszinte szavakat azoknak a magyar lányoknak a nevében is, akik ezen a mérkőzésen szerepeltek. Ugyanakkor árulja el: az ön világverő csapatában lett volna helye valakinek az akkori magyar játékosok közül?– Azt a válogatottat kivétel nélkül világsztárok alkották, de egy csapatot mindig tovább lehet formálni. Örömmel elfogadtam volna Németh Helgát, akinek a tudását csak Anja Andersen klasszisához tudom hasonlítani, az ő mércéjével tudom mérni. De lett volna helye a beállós Kocsis Erzsébetnek vagy Farkas Ágnesnek is.
– Ha már Anja Andersent említette, mi volt a titka, hogy sikerült szót értenie az önfejű, nehezen kezelhető sztárral?
– Azt nem mondhatom, hogy Anja egyszerű eset volt. Mint a zsenik általában, ő is öntörvényű volt, sok kérdést másképpen látott, másként élt meg, mint az "egyszerű” klasszisok. De ha az ember megpróbált az ő fejével gondolkodni, azonosulni a gondolatmenetével, és ez legalább részben sikerült, akkor – mint a mi esetünk is bizonyítja – az eredmény nem maradhatott el. Ez a titok nyitja.
– Az ön családi élete is összefügg a kézilabdával. Hogyan tudta egyeztetni a privát életet a munkájukkal, a feleségével, Susanne Munk Lauritsen kapussal, aki az ön edzősködése idején a világ egyik legjobbja volt ezen a poszton?
– Ez nem jelentett gondot. A pályán én voltam a főnök, otthon pedig Susanne. Megpróbáltuk nem hazavinni a kézilabdás gondjainkat, de bevallom, ez csak néha sikerült.
– A legutóbbi bajnokság fináléja volt Susanne búcsúfellépése a Viborg színeiben. Ezen a találkozón nem bánt túl szigorúan a feleségével? Igaz, Tjugum remekelt, de talán ő is védhetett volna néhány percnél többet a már megnyert mérkőzésen.
– Ebben az esetben ártatlan vagyok, mert én is és Heidi Tjugum is azt szerettük volna, ha beáll. De ő tartotta a megállapodását Heidivel, hogy védjen a jobb formában lévő kapus. Csak a büntetők védésére vállalkozott, háromból kettőt hárított, egyszer pedig a kapufa segített.
– Kanyarodjunk vissza a magyarokhoz. Az előző idényben mi lehetett az oka a Dániában játszó magyar lányok szerényebb teljesítményének?
– Én nem a magyar lányok játékában látom a bajok forrását. Sokkal inkább hibáztatom a klubok vezetőit, edzőit, akik szerintem felelőtlenül vásároltak. Itt van például Siti Bea esete. Mindenki, aki csak egy kicsit is jártas a kézilabdában, tudja, hogy Siti mire képes, ha hagyják őt a saját stílusában játszani. Egy ilyen klasszist nem lehet arra kényszeríteni, hogy "dánul” kézilabdázzon. Ha csapatának a dán kézilabdát képviselő irányítóra volt szüksége, akkor ezért nem kellett volna Magyarországról igazolnia. Mi a Viborgnál kicsit változtattunk a játékunkon, mégpedig azért, hogy a Borók Ritában rejlő nem kevés értéket minél jobban kiaknázzuk. Azt, hogy terveinket siker koronázta, ékesen bizonyítja a Viborg bajnoki címe, valamint Borók egész évi remek szereplése. Teljesen megérdemelten választották be őt az év csapatába – hogy csak egy nagy nevet mondjak – Jurak előtt.
– Ön jövő júniusig a Viborg edzője, de máris hírbe hozták például az FCK Handball nevű, átalakuló és óriási terveket szövő koppenhágai klubbal.
– A hírt én is hallottam, de semmi alapja sincs. Más munkára vágyom, távol a kézilabdától. Ha pedig egyszer majd folytatom, akkor valószínűleg külföldi csapatot választok, ahol nagy a kihívás.
– Mondjon egy-két ilyen klubot!
– Barcelona, esetleg Kiel.
– Ezek férficsapatok, ön viszont a női kézilabda professzora.
– Igen, de mondtam, hogy vonzanak a nagy kihívások.
– Vállalna munkát Magyarországon is?
– A Ferencváros vagy Dunaújváros kispadján ülni mindenkinek megtisztelő feladat. De önöknél kitűnő edzői gárda működik, hogy csak Laurencz Lászlót, Zsiga Gyulát vagy Németh Andrást említsem a sok közül.