Farkas sokadik premierje

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2002.09.10. 21:46
Címkék
Előfordul, hogy egy sok nagy csatát megélt, rutimos játékos úgy izgul egy szimpla bajnoki előtt, mintha élete nagy meccsére készülne. Pedig így van a 2002–2003-as női bajnokság első fordulója előtt Farkas Andrea, aki korábban szerepelt már EHF-kupa- és Bajnokok Ligája -győztes és olimpiai és világbajnoki ezüstérmes csapatban. Franciaországi légiós évek után tért haza Magyarországra a klasszis kapus, aki a nagy terveket szövögető Cornexi-Alcoa csapatához szerződött. Nem ő volt a székesfehérváriak egyetlen "nagy fogása” a nyáron, hiszen ugyancsak Zsiga Gyula csapatát választotta a dán Ikasttal EHF-kupát nyerő Siti Bea és a bécsi sztáregyesületből, a Hypóból érkező Deli Rita.
Farkas Andrea számára új kihívást jelent a dobogóra pályázó székesfehérvári csapat (Fotó: Danis Barna)
Farkas Andrea számára új kihívást jelent a dobogóra pályázó székesfehérvári csapat (Fotó: Danis Barna)
Farkas Andrea számára új kihívást jelent a dobogóra pályázó székesfehérvári csapat (Fotó: Danis Barna)
Farkas Andrea számára új kihívást jelent a dobogóra pályázó székesfehérvári csapat (Fotó: Danis Barna)
Farkas Andrea számára új kihívást jelent a dobogóra pályázó székesfehérvári csapat (Fotó: Danis Barna)
Farkas Andrea számára új kihívást jelent a dobogóra pályázó székesfehérvári csapat (Fotó: Danis Barna)
"Azt már korábban eldöntöttem, hogymindenképpen hazatérek Metzből, s több magyar csapat is megkeresett – kezdi Farkas Andrea. – A Cornexi mellett szólt az edző, Zsiga Gyula személye, a szimpatikus csapat, a komoly tervek, no és nem utolsó sorban a Székesfehérvár és Budapest közti csekély távolság. Örülök, hogy Siti Bea és Deli Rita is a csapattársam lesz, hiszen sok nagy sikert értünk el együtt, mint ahogy a már tősgyökeres fehérvárinak számító Németh Helgával is. Nagyon jó társaság gyűlt itt össze, mindenki akarja a sikert, mindenki bizonyítani szeretne, ebből pedig csak jó sülhet ki.”

NB I, nôk
Az 1. forduló műsora

Szeptember 11., szerda
DVSC-Valdor–Vasas 17.30
A két nagy múltú csapat összecsapásának a Loki „albérletben”, az Oláh Gábor utcai csarnokban fogadja a fôvárosiakat, ám így is a Debrecen a találkozó esélyese.

Gyôri Graboplast ETO KC–PEAC-PIKKER 18.00
Az újonc pécsiek számára egyértelműen a tisztes helytállás a cél a legutóbbi bajnokságban bronzérmes ETO otthonában.

Liss-Hódmezôvásárhelyi NKC–Esztergomi KSE 18.00
Mindkét csapat játékosállománya jelentôsen változott (erôsödött) az elôzô idényhez képest, de hazai környezetben a szurkolóktól támogatott vásárhelyiek az esélyesek.

Dunaferr SE–Bp. Kôbányai-Spartacus 18.00
Az ezüstérmes Dunaújváros a dobogó legfelsô helyét célozta meg, és ezen az úton kötelezô feladat a fôvárosiak magabiztos legyôzése.

Váci NK–Cornexi-Alcoa 18.00
A nyáron jelentôsen megerôsített Cornexi Vácott debütál tétmeccsen, és egyértelműen a vendégcsapat számít a találkozó esélyesének.

Herz-FTC–Túrkevei SE Kevehús 18.00
A bajnoki címvédô, Bajnokok Ligája-döntôs és az újonc mérkôzésén csak a hazai gyôzelem nagysága lehet kérdéses.
Farkas Andrea korábban már szerepelt Fejér megyei csapatban, s emlékezetes sikereket ért el ott. Élete nagy élményei közé tartozik a Dunaferrel nyert két trófea, az EHF-kupa- és a Bajnokok Ligája-győzelem. "Felejthetetlen éveket töltöttem Dunaújvárosban, sorozatban jöttek a sikerek – folytatta a kapus. – Remélem, itt, a Cornexinél is lesz majd okunk az ünneplésre, bár nagyon erős lett a magyar bajnokság, van négy nagyon jó csapat, s a többieket sem szabad lebecsülni. A mi célunk egyértelmű: fel akarunk férni a dobogóra, ha lehet, minél magasabbra, ehhez azonban rangadókat kell nyerni, az alsóházi együttesek ellen pedig nem szabad könnyelműsködni. Bíznak bennünk a szurkolók és támogatók egyaránt, s mi nem szeretnénk csalódást okozni nekik. Kemény felkészülés áll mögöttünk, hiszen részt vettünk az Arany Liga-sorozaton, majd a rangos dániai TV 2-kupán. Nagyon sok mérkőzést játszottunk, ráadásul szinte kivétel nékül a kontinens élvonalába tartozó ellenfelekkel, ám ez kell is egy alakulófélben levő csapatnak. Remélem, az elvégzett munkának lesz látszata.”

Ráadásul nehezítette a Cornexi felkészülését, hogy csarnokukat a nyáron átalakították, így Tatabányán, Dunaújvárosban, Móron és Várpalotán tartották az edzéseiket. "Az utóbbi hetekben belekóstolhattunk a vándoréletbe, hiszen nem volt egy bázisunk, no meg a sok utazás miatt legtöbbször csak a táskánkat átpakolni volt időnk – emlékezett Andrea. – Ráadásul emiatt még nem is kerestem Székesfehérváron lakást, úgyhogy mindennap Budapestről járok edzésre. Örülünk, hogy lassan elkészül a felújított csarnok, ezután már nem érezzük magunkat hontalannak. A harmadik fordulóban rögtön egy rangadó vár ránk az avatóünnepségen, hiszen egykori csapatomat, a bajnok Fradit fogadjuk. Most azonban a váci nyitányra készülök, s bevallom, majdnem úgy izgulok, mint újonckoromban. Hiába, az új környezet...”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik