Az Eb-re érkezett magyar vezetők, edzők, bírók és sportdiplomaták nyitott szemmel jártak, és igyekeztek tanulni a rutinos dán szervezőktől, illetve felfigyeltek azokra a kisebb-nagyobb buktatókra, amelyeket a 2004-ben, az athéni olimpia után néhány héttel hazánkban rendezendő kontinensviadalon nagyon jó lenne elkerülni.Bizonyára mindent megtettek a dán szervezők, hogy sok szurkolót kicsábítsanak azokra a mérkőzésekre is, amelyeken nem hazájuk legjobbjai küzdöttek.
Ez a fáradozásuk szerény eredménnyel járt, mondhatni, kudarcba fulladt. Az egy-egy csapat biztatását feladatnak kapó iskolás gyerekek eleinte hoztak némi mozgalmasságot az amúgy kongó csarnokokba, de az Eb derekán ez a kísérlet is elhalt – gyerek és tizenéves szinte nem is érkezett a 200-300 ínyenc szurkolóval, aki – pél-dául – a világbajnok orosz és a 2000-es Eb-n aranyérmes magyar csapat ütközetére egyáltalán kíváncsi volt.Ugyanakkor a napra friss médiakutatási statisztika szerint: az esténként bekapcsolt dán tévékészülékek 74 (!) százalékán az Eb valamelyik – többségében nyilván a dán válogatott – mérkőzését nézték az ország roppant kedves, udvarias és a sportot aktívan, tömegesen is művelő lakói.Tökéletesen működik az Eb kétnyelvű (!) honlapja, amely már hónapokkal a csoportok sorsolása előtt élt, elérhető volt a dán szövetség honlapján, és tájékoztatott mindenről, ami az eseménnyel összefüggött (az Eb-k története, helyszínek, szponzorok, kabalafigura, hírek az EHF-ből), majd ontotta az információkat a sorsolás és a verseny között. Az Eb idején pedig gyorsan, pontosan, minden igényt kielégítően közölte az eredményeket és a kapcsolódó statisztikákat.A közönségszervezésben a dánok leverték a lécet, az Eb honlapjával – és egyéb technikai, informatikai kérdésekkel összefüggésben – viszont nagyon magasra állították.Rendbontás, botrány és karhatalmi erőszak nélkül lezajlott az 5. női Európa-bajnokság, amelyen az egyetlen jelentősebb problémát az okozta még a torna rajtja előtt, hogy az EHF által évek óta megkövetelt, és még soha semmi gondot sem okozó, a helyi szabvány szerint viszont fokozottan tűzveszélyes kék-sárga műanyag pályaborítást eleinte nem engedte lefektetni a dán tűzoltóság. A megoldás: hirtelenjében, gyakorlatilag két nap alatt különlegesen szigorú szabályokat kellett alkotniuk a szakembereknek, majd azokat a felsőbb hatóságokkal elfogadtatták. Az egyik szigorító rendelkezés az volt, hogy a rengeteg fa építőanyagot tartalmazó csarnokokat a mérkőzéseken kívüli időben szigorúan zárva tartották, a másik pedig, hogy több tűzoltót kellett ügyeletbe küldeni a mérkőzésekre.A termek közbiztonságát a mérkőzések idején a csarnokokban egyetlen rendőr sem felügyelte, vagyis egyenruhás fegyveresek nem irritálták meccs közben a felügyeletük nélkül is sportszerűen, tisztességesen viselkedő közönséget. Ugyan-akkor a csarnokok környékén szinte nyüzsögtek a rendőrök, akik kedvesen, udvariasan, több nyel-ven (!) segítették az Eb-látogatók közlekedését, parkolását, eligazodását.A nem dán érdekeltségű mérkőzésekre legfeljebb néhány szakember volt kíváncsi, egyébként szinte üres lelátók előtt csatáztak a lányok. Pedig a belépők minden helyszínen egy szemig elkeltek. Ez úgy történhetett meg, hogy a jegyeket a szponzor cégek nagy tételben felvásárolták, ugyanakkor a dolgozóik, akik megkapták, nem óhajtották megtekinteni a nekik érdektelen összecsapásokat.