Dunaferr-ünnep Südstadtban

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2003.10.02. 21:29
Címkék
Jókedvűen kászálódtak fel autóbuszukra a südstadti diadal (2921) után a dunaújvárosiak. A Győrtől elszenvedett hazai vereséget követően mindannyian tudták, szerdán az osztrák bajnok ellen már nem hibázhatnak.
Bohus Bea (jobbra): Egységes csapatjátékunknak köszönhettük a sikert
Bohus Bea (jobbra): Egységes csapatjátékunknak köszönhettük a sikert
Bohus Bea (jobbra): Egységes csapatjátékunknak köszönhettük a sikert
Bohus Bea (jobbra): Egységes csapatjátékunknak köszönhettük a sikert
Bohus Bea (jobbra): Egységes csapatjátékunknak köszönhettük a sikert
Bohus Bea (jobbra): Egységes csapatjátékunknak köszönhettük a sikert
Az első félidőben szinte végig a hazaiak vezettek, de két-három gólnál nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni. Csapatukban különösen a román Rotis remekelt, aki a 24. percben már hetedik gólját lőtte. A szünet előtti percekben összekapta magát a Dunaferr és Bohus 25 másodperccel a lefújás előtt egyenlített. "Az első félidőben sokat kapkodtunk, siettettük a támadások befejezését – emlékezett Bohus Bea, a piros-fehérek kapitánya. – A jól sikerült hajrá, az egyenlítés helyre tette önbizalmunkat, kicsit megnyugodtunk. Szünet után pedig felgyorsultunk védekezésben, több labdát szereztünk, az indításokat pedig gólokkal tudtuk zárni. Külön is jó érzés számunkra, hogy ismét örülni tudtunk egymás góljainak, biztattuk egymást, kijavítottuk a másik hibáját, igazi csapatként játszottunk.”
A Dunaferr a 35. percben vezetett először, Radulovics nyitotta az átlövésgólok sorát. Ferling és Lovász pontos lövésekkel talált be az osztrák kapuba, amelyet Harmerliková-Gubová sérülése miatt Krivorucsko védett. Pigniczki Rotisra, Gáspár Sinkarenkóra lépett ki védekezésben, a Hypo sztárjai emiatt több hibát követtek el, lövéseik gyakran célt tévesztettek.
Pálinger kapus is remekelt. "Az első félidőben balszerencsések voltunk – fogalmazott a válogatott kulcsjátékosa –, rendre az ellenfélhez pattantak a megszerezhető labdák. A szünetben lehiggadtunk és utána egységes csapatjátékunknak köszönhettük a sikert.”
A hajrában döntő különbség mutatkozott a két csapat között. A hitehagyott hazaiak asszisztálása mellett parádézott a Dunaferr. "Az történt, amit elterveztünk – emlékezett Kiss Szilárd edző. – Az elején szándékosan kicsit passzívabban védekeztünk. A hatos védőfal jól működött, de kevesebb lehetőséget nyújtott a gyors ellentámadásokra. Saját hibáink miatt tudott csak szerény előnyre szert tenni a Hypo. Az előzetes videós elemzés alapján úgy tűnt, sikeres lehet a nyitott védekezésünk, és végül valóban ez hozta meg a sikert. A második félidőben diktált tempónkat már nem tudták követni az osztrákok. Kissé meglepő ezen a szinten, de úgy tűnt, erőnlétileg is egyértelműen felülmúltuk vendéglátónkat. Második félidei teljesítményünk már hasonlított a tavalyi játékunkra.”
A mérkőzés után elhangzó kritikus hazai vélemények, illetve az újvárosi reakciók mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az osztrákok botrányos játékvezetői (Bonifert, Serfőző) működésről és a zsűri hibáiról beszéltek (ezekből a magyarok semmit sem tapasztaltak).
Gunnar Prokop, a Hypo NÖ menedzser-igazgatója csütörtökön a Nemzeti Sportnak – immár higgadtan érvelve – elmondta, hogy levelet írt az európai, az osztrák és a magyar szövetségnek (ezt az iratot szerkesztőségünknek is eljuttatta). "Nem titok, ami ebben áll – mondta a híres szakember. – A levélben felhívtam a figyelmet arra, hogy szívesen szerepelünk a magyar bajnokságban, mert ez a nézőknek, a szponzoroknak és a küzdelmek valamennyi résztvevőjének hasznos. Azonban a sport szellemétől nagyon távol álló eseményeket tapasztaltunk a Dunaferr elleni mérkőzésünkön. Hangsúlyozom, nem a győztes vendégcsapattal és nem a magyar klubbal volt gondunk, hanem a két együttes rangadójához méltatlan bíráskodással és zsűrizéssel. Harminc éve tevékenykedem a sportágban, de pályafutásom során még soha senki sem bánt velem olyan sportszerűtlenül és tiszteletlenül – ráadásul a saját termünkben –, mint a csütörtökön a zsűriasztalán ülők. Emellett a gyenge bírók a tévedéseikkel és önkényükkel megfosztották a két csapatot attól, hogy reális eredmény születhessen. Ilyen körülmények között – pontosabban, ha ezek a feltételek nem változnak – meg kell fontolnunk a további szereplést a magyar NB I-ben. Az FTC elleni találkozónkon is éreztünk némi nyomást, de emiatt nem szóltunk, és az olyan képzett, nemzetközi kategóriás magyar bírókban, mint akik azt a csatát vezették, a továbbiakban is megbízunk. Kiemelkedő tudású és rutinú bírókat pedig csak a nagy rangadóinkra kérünk mind Südstadtban, mind Dunaújvárosban, az FTC-csarnokban, Győrött, Debrecenben vagy Székesfehérvárott. Ugyancsak kérjük a magyar szövetségtől, hogy a südstadti mérkőzéseinken a zsűriben osztrák titkár és időmérő dolgozhasson, miközben elfogadjuk, ha magyar ellenőr is segíti a találkozók zavartalan lebonyolítását. Reméljük, hogy legkésőbb hétfőig pozitív választ kapunk a magyar szövetségtől a felvetéseinkre, és a döntések után lesz értelme folytatni a küzdelemsorozatot, és a korrekt határozatok visszaadják a játék sportszerű szellemébe vetett hitünket.” Prokop hozzáfűzte, hogy a Hódmezővásárhely elleni szombati mérkőzésre mindenképpen elutazik a Hypo, míg a Győr elleni keddi, hazai találkozója előtt szeretné megkapni az MKSZ pozitív válaszát az észrevételeire.
A Dunaferr szerint a Hypo vezetői szerdán szinte végig reklamáltak és roppant szokatlanul, olykor sportszerűtlenül viselkedtek a zsűrivel, a játékvezetőkkel és a magyar kispadon ülőkkel szemben. Az újvárosiak nem szívesen foglalkoznak ezekkel a kellemetlen mellékkörülményekkel, amelyek csapatuk kiváló játékáról vonják el a figyelmet. A Nemzeti Sport kérésére, néhányan mégis röviden kommentálták az osztrákok felháborodását. Kiss Szilárd, vezetőedző: "Külső körülmény nem befolyásolta a végeredmény kialakulását.” Bohus Beáta: "Többször játszottam már a südstatti csarnokban, de ilyen korrekt bíráskodást még nem tapasztaltam.” Pálinger Katalin: "Indokolatlan az osztrákok vádaskodása, előbb nézzék meg a találkozó videófelvételét.”
Sinka László MKSZ-főtitkár szerint szó sincs botrányról, csak az osztrák sajtó egy része a kelleténél vehemensebben foglalkozott a történtekkel. "A Gunnar Prokop levelében foglaltakat megvizsgálja a játékvezetői és a versenybizottságunk, amelytől hétfőre várok állásfoglalást – mondta a főtitkár. – Ha a felvetések orvoslásra szorulnak, akkor ezt megtesszük.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik