Vác: nincs megállás

KERESZTÚRI GYULAKERESZTÚRI GYULA
Vágólapra másolva!
2004.02.21. 22:39
Címkék
A görög Patrasz és a norvég Byasen után francia riválist sodort a sorsolás az európai kupaporondra először kilépő váci együttes útjába. Vura József tanítványai Nimes-ben nem tűntek ijedtnek, s remek játékkal 2421-re nyertek ellenfelük otthonában. Ezek után nem meglepő, hogy a Duna-parti városban hatalmas volt az érdeklődés a visszavágó iránt. Így természetesen telt ház előtt, fantasztikus hangulatban léphettek pályára a csapatok.
Az idegenbeli háromgólos győzelem sajnos nem nyugtatta meg a váciakat, és rettentő ideges, kapkodó kezdéssel riogatták a szurkolóhadat. Ezt kihasználva a nagy akarással pályára lépő franciák rendre vezettek. Az első találkozóhoz hasonlóan a francia góllövőlista éllovasa, Nathalie Macra alaposan kicsipkézte a váciak hálóját. Lassan nyugodott meg a Vác, és csak a 19. percben tudott először vezetést szerezni. A félidő hajrája azonban ismét a vendégeké volt, és csak az utolsó pillanatban sikerült döntetlenre menteni az első játékrészt.
A folytatásban továbbra is nagyon kemény, test test elleni csatákat láthattunk a pályán, a Nimes újra két góllal vezetett, azaz összesítésben már csak egygólos volt a francia vendégek hátrányra. A félidő közepén azonban – ugyanúgy, mint az első találkozón – egy csaknem tízperces gólszünetet tartott Alain Portes edző együttese. Ezt követően már három gól volt a váciak előnye, ami összesítésben már fél tucatot jelentett. A találkozó hajrájában már csak az volt kérdéses, a Mátyás Auguszta vezérelte hazaiak kettős győzelemmel tudják-e ismét abszolválni a kupapárharcot. Ezt a tomboló közönség biztatása mellett teljesítették a lányok. Ezzel megtörtént, amire a sorozat rajtja előtt a legvérmesebb váci szurkolók is csak titkon számítottak: a csapat túljutott az új rendszerű KEK negyedik fordulóján, ahová a magyar együttesen kívül még három együttes került az eredeti mezőnyből. Hozzájuk csatlakozik majd a négy Bajnokok Ligája-csoportharmadik.

Mátyás Auguszta tizenkét góllal vette ki a részét a váciak újabb kupasikerébôl (Fotó: Farkas József)
Mátyás Auguszta tizenkét góllal vette ki a részét a váciak újabb kupasikerébôl (Fotó: Farkas József)
Mátyás Auguszta tizenkét góllal vette ki a részét a váciak újabb kupasikerébôl (Fotó: Farkas József)
Nagyon hasonlított a két hatvan perc. Nem gondolt arra, hogy a franciaországi győzelem után hazai pályán könnyebb lesz a mérkőzés? – vetettük fel Vura Józsefnek.
– Csak az tudja értékelni az idegenbeli győzelmünket, aki ma látta, milyen erős csapat ellen kellett kivívnunk a továbbjutást – mondta a váci sikercsapat vezetőedzője. – A Nimes rettentően kemény, az utolsó pillanatig küzdő csapat. Ezért is ér sokat játékosaim tette, hogy a világbajnokokat adó ellenfelüket kettős győzelemmel búcsúztatták. Ismét csak köszönettel tartozunk fantasztikus szurkolóinknak.

KEK (nők)
Legfrissebb hírek

Jamie Carragher: A Liverpool győzelme az egyik legnagyobb rablás a labdarúgásban

Bajnokok Ligája
7 perce

Egy tetoválás buktatta le az MMA-tornát „megnyerő” ikerpárt – videó

Egyéb egyéni
29 perce

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
30 perce

Európában javíthat Bolla Bendegúz Rapid Wienje

Európa-konferencialiga
1 órája

Tenisz: Piros Zsombor negyeddöntős Görögországban

Tenisz
1 órája

Két győri is jelölt az IHF-nél 2024 legjobb női játékosa címre

Kézilabda
1 órája

Mikel Oyarzabalban bízhat a bukdácsoló Real Sociedad a Manchester United ellen

Európa-liga
1 órája

Női kosárlabda: menetből nyerhet a Sopron az elődöntőben

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik