Már akadt néhány biztató jel

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.07.18. 22:11
Címkék
Miközben a női válogatott vasárnap elrepült Franciaországba, olimpiai felkészülése újabb állomására, a férficsapat második hivatalos tesztmérkőzését játszotta Pápán Izland ellen (pénteken Tatabányán 3020-ra győzött Skaliczki László szövetségi kapitány gárdája, amely szombaton Tatán 3x30 perces extracsatát vívott az északiakkal).












A vasárnapi találkozón látottak is befolyásolták a mieink mesterének döntését az olimpiai keret kijelölésében, de Skaliczki László a találkozó előtt elmondta, hogy az elképzelése már csaknem százszázalékos. A tizenöt jelöltet és a tartalékot csak a csata után nevezte meg, de sokat sejtető volt, hogy a frissen honosított kubai Hernández Vladimirt sem a tatabányai, sem a pápai mérkőzésre nem nevezte.
"Sérülés nem nehezítette a héten a tatai munkánkat, de az erőnléti és taktikai edzések, valamint a tesztmérkőzések után fáradtak a játékosaim – mondta Skaliczki László. – Valamennyi feladatunkat elvégeztük, és jó eredménnyel, a pápai közönséget kiszolgálva szeretnénk lezárni olimpiai felkészülésünk ezen fontos szakaszát."
Fazekas bravúros védésével, majd Mocsai büntetőből lőtt góljával kezdődött a tesztmérkőzés, amely a szintén olimpiai résztvevő Izlandnak is igen fontos volt, hiszen Gudmundur Gudmundsson kapitány hasonló cipőben járt, mint magyar kollégája: ezen a találkozón várt választ néhány kérdésére az athéni keretet illetően.
A mieink támadásban eladott labdái és védekezési gondjai miatt Izland könnyedén ledolgozta szerény hátrányát (6–6). A vendégek frissebbnek, harcosabb felfogásúnak tűntek, és a védőfalukat nehezen törték át Pérezék (6–7). Mezei különharcot vívott a magdeburgi Sigfus Sigurdsonnal, akit a világ egyik legjobb beállósának tartanak, valamint Stefanssonnal, a Ciudad Real gólzsákjával, aki már Tatabányán is együttese kulcsembere volt. Nagy Lászlóéknak be kellett érniük az egyenlítgetéssel, majd 9–11-nél Skaliczki László időt kért, és a Barcelona jobbátlövőjének helyére Mocsait küldte.

Díaz, a magyar válogatott egyik kulcsembere négy gólt szerzett (Fotó: Mirkó István)
Díaz, a magyar válogatott egyik kulcsembere négy gólt szerzett (Fotó: Mirkó István)
Díaz, a magyar válogatott egyik kulcsembere négy gólt szerzett (Fotó: Mirkó István)
Sötétbe borult a csarnok a huszadik percben, és a világítás javítása idején – mintegy tíz percig – a félhomályban melegítettek a csapatok. Pápa egyik büszkesége már több rangos nemzetközi sportrendezvénynek – köztük kézilabda-mérkőzéseknek is – adott otthont, de hasonló kellemetlen közjáték még sosem fordult elő.
Sűrűn cserélt a magyar kapitány, ám játékosai továbbra is kihagyták a ziccereket, és keservesen küzdöttek, hogy ne nőjjön a hátrányuk. Ehhez kellettek Fazekas kapus bravúrjai, valamint az izlandiak támadási hibái. Harsányi beállása és Díaz góljai megváltoztatták a csata képét. Pásztor a kihagyott helyzeteit fürge, zavaró védekezésével igyekezett ellensúlyozni. Díaz révén fordított, Mocsai góljával pedig növelte előnyét (15–13) együttesünk.
A szünet után a magyar kapusbravúrokat vastapssal jutalmazta a közönség, és a veszprémi B-közép Pápára látogató tagjai kórusban kiáltották: "Nándi, Nándi!". A karmesteri pálca ekkor Császár kezében volt, Lendvay játszott balátlövőt, Harsányi és Iváncsik robogott a szélen, Nagy és Mezei pedig középen viaskodott (20–17). Aztán Laluska és Ilyés is bizonyíthatott, és élt is a lehetőséggel. Fazekas helyére Szathmári állt, előtte pedig – Mezei kivételével – a fiatalok sora védekezett. A vendégek jól bírták erővel a mieink diktálta iramot, ám Mezei ejtése után mégis 26–22-nél kezdődött a hajrá.
Stefansson vezérletével dícséretesen küzdött Izland (28–26), és ha csapatmunkája összeérik, Athénban is kemény dió lehet valamennyi vetélytársának. A magyar válogatott javuló teljesítménnyel, elfogadható második félidei játékkal megérdemelten nyert.

A további program
A férfikeret tagjai hétfőn és kedden pihennek. Legközelebb szerdán, Budapesten találkoznak, ahol két edzést tartanak. Csütörtökön elutaznak Franciaországba, ahol péntektől – sorrendben – a francia, a spanyol és az egyiptomi gárda lesz a vetélytársuk. Az olimpiáig 15+1 játékossal készül tovább a keret.

Szavazás

Elégedett férfi kéziseink olimpiai 4. helyével?

---- S ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik