Remeklő utánpótlás

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2004.09.02. 22:02
Címkék
Az elmúlt bajnokságban ötödik aranyérmét szerezte meg a Dunaferr női csapata, s ráadásként a Magyar Kupát is megnyerte.
Kiss Szilárd elégedett a csapat eddig elvégzett munkájával (Fotó: Danis Barna)
Kiss Szilárd elégedett a csapat eddig elvégzett munkájával (Fotó: Danis Barna)
Kiss Szilárd elégedett a csapat eddig elvégzett munkájával (Fotó: Danis Barna)
Kiss Szilárd elégedett a csapat eddig elvégzett munkájával (Fotó: Danis Barna)
Kiss Szilárd elégedett a csapat eddig elvégzett munkájával (Fotó: Danis Barna)
Kiss Szilárd elégedett a csapat eddig elvégzett munkájával (Fotó: Danis Barna)
Az újvárosi együttes az új évadra is megőrizte meghatározó embereit, így a piros-fehér szurkolók joggal reménykednek az újabb sikerek elérésében. A nyári szünet nem telt azért események nélkül, több személyi változás is történt. Oblisz Anita befejezte pályafutását, Borbély Zsanett pedig Pécsre szerződött, míg Győri Ágnes Kiskunhalason, Lengyel Edit Pécsett, Stiener Szilvia pedig a Vasasban szerepel kölcsönjátékosként. Új játékos az EHF-kupa-győztes dán Viborgtól hazaérkezett Németh Helga, aki korábban három évig már erősítette a Dunaferrt, tagja volt az 1995-ös KEK-győztes alakulatnak is. A volt válogatott balkezes játékos, aki átlövőként, irányítóként és a szélen is nemzetközi színvonalú teljesítményre képes, egy esztendőre kötelezte el magát. Balogh Barbara a Vasasban játszott eddig, a fiatal beállós a jövő embere lehet Dunaújvárosban, ahova kétéves szerződés köti.
A Dunaferr NK nyolc játékost adott az olimpián ötödik helyen végzett magyar válogatottba, és az ő távollétükben az utánpótlás legtehetségesebb tagjaival kiegészített kerettel dolgozott eddig Kiss Szilárd vezetőedző.
"A felnőttkeret itthon maradt tagjai és a fiatalok is nagyon szépen dolgoztak - mondta a sikeres szakember. - A válogatottak csütörtökön kapcsolódtak be a közös munkába. Szorít bennünket az idő, hiszen nyakunkon a bajnokság, szeptember 19-én már rangadót játszunk, az FTC-t fogadjuk. Fő feladatunk most az itthon maradt és a visszatérő játékosok öszszegyúrása. Az olimpián szerepelteket minden tekintetben megfelelő állapotba kell hozni. Nem egyszerű a feladatunk, de meggyőződésem, hogy a csapat tagjai mindent meg fognak tenni a tavalyihoz hasonló BL- és bajnoki sikerek elérése érdekében."
A felkészülés jegyében pénteken a Cornexit fogadja a Dunaferr NK, 8-án pedig viszonzásul Székesfehérvárott lépnek pályára Radulovicsék. Az éves bérletek árusítása szeptember 9-én kezdődik, a szokásoknak megfelelően a város főutcáján maguk a játékosok szolgálják majd ki a leghűségesebb szurkolóikat.
Legfrissebb hírek

Ali túljárt az eszén – George Foreman-sorozat, 2. rész

Képes Sport
15 perce

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
18 perce

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
31 perce

Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben az oeirasi tenisztornán

Tenisz
51 perce

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Játékosként Euroligát nyert, most az év edzője lett – ez másnak eddig nem sikerült

Kosárlabda
1 órája

Stollárék számára véget ért a stuttgarti tenisztorna

Tenisz
1 órája

Golovin Vlagyimir: Folyamatosan zárkózunk az elithez

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik