Hatékony Slagelse-taktika

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2005.04.11. 22:33
Címkék
Zsúfolásig telt ház, a végletekig felfokozott, de sportszerű hangulat fogadta vasárnap a dunaújvárosi jégcsarnokban a BL-elődöntő első találkozóján a két világhírű női csapatot, a Dunaferrt és a Slagelsét. A dán együttes 28-25-re nyert.
A remek hangulatot ezúttal a legendás Anja Andersen, a dánok edzője sem rontotta el. A korábbi önmagához képest igen fegyelmezett tréner csak a 28. percben kapta első szóbeli figyelmeztetését a bíróktól. Ez azért volt meglepő, mert az egykori játékoszseni az edzői kispadon és a zsűriasztal környékén is cirkuszolni szokott. Ez most elmaradt, de néhány reklamálással mégis igyekezett kizökkenteni a bírókat és az ellenfelet.

A Dunaferr álomszerűen kézilabdázott Radulovics Bojana vezérletével. Tombolt az aréna, mert hatalmas adok-kapok zajlott, és az újvárosiak a megbeszélt taktikát betartva, egy az egy ellen igyekeztek megállítani a hazai kaput elképesztő lendülettel ostromló északiakat.

Bojana Petrovics, a Slagelse szerb csillaga 12 gólt lôtt a Dunaferrnek
Bojana Petrovics, a Slagelse szerb csillaga 12 gólt lôtt a Dunaferrnek
Bojana Petrovics, a Slagelse szerb csillaga 12 gólt lôtt a Dunaferrnek
A Dunaferr a második félidő közepéig őrizte előnyét, de elhúzni nem tudott, mert főleg a norvég Cecile Leganger és a szerb Bojana Petrovics kiemelkedő játékának köszönhetően fordított, majd parádés hajrával nyert a Slagelse.

A szerb csillag, a világ egyik legjobb és legdrágább átlövője a Nemzeti Sportnak értékelte az elődöntő első találkozóját, majd a másik ágon történtekről is elmondta véleményét.

"Hatalmas küzdelmet vívtunk a magyar bajnokkal - mondta Bojana Petrovics. - Ugyanazon a jó színvonalon játszott mindkét csapat, de ismét kiderült, hogy mi idegenben is megálljuk a helyünket. Erőszakos védekezésünk volt a sikerünk titka, s jobban megbecsültük a labdát, mint a Dunaferr. Hatékony taktikát dolgoztunk ki a magyarok ellen, és az elképzeléseinket meg tudtuk valósítani. Győzni jöttünk Dunaújvárosba, mert az itteni korábbi két vereségünk után nagy volt bennünk a bizonyítási vágy. Azt nem mondták ki a vezetőink, hogy mindenáron nyernünk kell, de óriási volt bennünk a motiváció a híres és erős ellenfél legyőzésére. Még nem száz százalék, hogy bejutunk a fináléba, hiszen vasárnap újabb hatvan perc még vár ránk. Otthon is hasonló teljesítményt akarunk nyújtani, mint Magyarországon. A dolgunk nehéz lesz, mert láttuk a dunaújvárosi találkozó első félidejében, mire képes valójában ellenfelünk. A másik elődöntőben a Hypo csak szerény, kétgólos előnyt szerzett a szkopjei visszavágóra, ezért a Kometalnak jó esélye van a döntőbe jutásra. Persze még az a párharc sem ért véget, de meglepődnék, ha a macedón fővárosban elegendő lenne a Hypónak a kétgólos előny."

Szavazás

Meddig jut a Dunaferr a női BL-ben?

A vasárnapi küzdelem másik főszereplője Leganger kapus volt, aki egyre jobban ráérzett Radulovics Bojana és a többi újvárosi lövő szándékaira, ráadásul sorra hárította a ziccereket. A játékvezetői ítéletek sem a mieinknek kedveztek, ám a Dunaferr a végső erőtartalékait mozgósítva igyekezett felzárkózni. A dán, norvég, litván, osztrák, szerb, román kiválóságok sorát felvonultató Slagelse azonban már nem engedte ki kezéből a győzelmet.

Anja Andersen edző rövid értékelésében lapunknak arról beszélt, hogy lelkileg remekül felkészült együttese a duanújvárosi összecsapásra.

"Az utóbbni két évadban két vereséggel mentünk haza innen, s ezt most mindenképpen szerettük volna elkerülni - mondta a sportág hajdani csillaga, aki különc mivoltát edzőként is megőrizte. - A Dunaferr kitűnő ellenfél volt, s ismét nagyszerű hangulatú mérkőzést vívtunk vele. Külön ki kell emelni a kapusunk, Leganger teljesítményét, amely nélkül nem nyerhettünk volna. A Dunaferr jól kezdett, de nem engedtük elhúzni, mert taktikusan, okosan kézilabdáztunk. A Dunaferr a BL-mezőny kiemelkedő csapata, amelynek hosszú évek óta kitűnő a játékoskerete, ezért nagy siker, hogy most mi voltunk a jobbak. A hangulat és a közönség is remek volt, ezért senki se csodálkozzon, ha azt mondom, szívesen jövünk Dunaújvárosba csúcsrangadókat játszani." ---- K ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik