Kongóval, Japánnal és Spanyolországgal kezd a Németh-csapat

Vágólapra másolva!
2007.06.20. 13:58
Az olimpiai kvalifikációval is bíró decemberi, franciaországi női kézilabda-világbajnokságon a könnyebb ágra került a magyar gárda, amely elkerülte a házigazdákat, az oroszokat és a norvégokat is. Németh András szövetségi kapitány együttese a papírforma szerint három győzelemmel tudja le majd a csoportkört, igazából a spanyolok ellen vár rájuk szorosabb küzdelem.
Tóth Tímeáék a középdöntőben összefuthatnak a lengyel csapattal
Meggyesi Bálint
Tóth Tímeáék a középdöntőben összefuthatnak a lengyel csapattal
Tóth Tímeáék a középdöntőben összefuthatnak a lengyel csapattal
Meggyesi Bálint
Tóth Tímeáék a középdöntőben összefuthatnak a lengyel csapattal

A spanyolok, akik a pótselejtezőn összesítésben 60-54-s eredménnyel búcsúztatták a törököket - előbb otthon nyertek nyolc góllal, majd az idegenbeli visszavágón kikaptak kettővel - a 2006-s svédországi Eb-n a kilencedik helyen végeztek, a mieink viszont a svédeket verve az ötödik helyen zártak.

Spanyolország azonban - miként Kongó -, másfél éve, 2005 decemberében nem vehetett részt az oroszországi vb-n. Japán az A-csoportban egy győzelemmel - Uruguay ellen - és öt vereséggel az ötödik helyen zárt, nem jutott tovább a középdöntőbe. A magyar együttes viszont érmet szerzett ugyanott: a harmadik helyen zárt.

A Németh-csapat a középdöntőben a román-lengyel-kínai-tunéziai és a német - dél-koreai - ukrán-paraguayi négyesek két-két továbbjutójával találkozik majd. Fajsúlyos elenfélnek ígérkezik a vb-döntős, az elődöntőben éppen bennünket verő román, az Eb-negyedik német, valamint a három éve olimpiai bronzérmet szerző ukrán, illetve az Athénban döntős koreiai gárda.

A másik ágon viszont tobzódnak a végső győzelemre is esélyes válogatottak: például mindenek előtt a 2006-s svédországi Eb három dobogósa, Norvégia, Oroszország és Franciaország, de ha összeáll, akkor az osztrák gárda is bárkire veszélyes lehet.

Magyarország a női vb-k 1957 óra íródó történetében ezidáig már kilenc érmet szerzett: igaz csupán egyszer győzött (még 1965-ben, az NSZK-ban), ám négyszer a második (1957, 1982, 1995, 2003), is ugyancsak négyszer a harmadik (1971, 1975, 1978, 2005) helyen végeztek.

A tornán olimpiai kvóták, illetve kvalifikációs tornára szóló indulási jogok szerezhetők. Az aranyérmes automatikusan résztvevője a pekingi játékoknak, amelyre eddig csak az Európa-bajnok Norvégia és a rendező Kína szerzett kvótát.

A vb 2-7. helyezettje pótselejtezőn indul, azonban ezen túl még egy európai csapat is részt vehet ilyen tornán márciusban, mivel ez a földrész a legerősebb.

E-CSOPORT:
MAGYARORSZÁG SPANYOLORSZÁG
JAPÁN KONGÓ

A-CSOPORT:
FRANCIAORSZÁG (RENDEZŐ) HORVÁTORSZÁG
ARGENTÍNA KAZAHSZTÁN

B-CSOPORT:
OROSZORSZÁG (CÍMVÉDŐ) MACEDÓNIA
BRAZÍLIA AUSZTRÁLIA

C-CSOPORT:
NORVÉGIA AUSZTRIA
DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG ANGOLA

D-CSOPORT:
ROMÁNIA LENGYELORSZÁG
KÍNA TUNÉZIA

F-CSOPORT:
NÉMETORSZÁG UKRAJNA
PARAGUAY KOREAI KÖZTÁRSASÁG
Legfrissebb hírek

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Vb 2026: Kamerun nem bírt Eswatinivel, Madagaszkár kiütéssel nyert

Foci vb 2026
2025.03.19. 19:29

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
2025.03.06. 18:52

Törött kézzel játszott, meg kellett műteni Németh Andrást

Légiósok
2025.02.11. 19:49

Légiósok: „Németh András jelen állás szerint vissza fog térni hozzánk”

Légiósok
2025.02.05. 12:36

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48

Robbie Keane döntetlennel mutatkozott be az FTC kispadján, Németh Andrásék ellen

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 15:56
Ezek is érdekelhetik