Matuz Krisztiánt hamar megfertőzte a kézilabda szeretete

– Mikor kerültél először kapcsolatba a kézilabdával, űzted-e korábban?
– Édesapám korábban amatőr szinten játszott, és szinte minden kézilabdameccset megnézett a tévében. Engem is gyorsan „megfertőzött”, kisiskolásként már rendre ott ültem mellette. A sportágválasztásnál viszont a foci nyert, így csupán az általános iskolám kézilabdacsapatában szerepeltem egy-két tornán. Mindenesetre gyorsan megtanultam, hogy sáncolni gyakran igen fájdalmas…

– Mennyiben más kommentálni a focit és a kézilabdát, mi a különbség szakmailag a két munka között?
– A kézilabda lényegesen gyorsabb játék, mint a foci, több az esemény, így a kommentátornak is észnél kell lennie, hogy gyorsan reagáljon egy-egy szituációban. És persze sztorizni sincs annyi időnk. Ha hosszabb történetbe vagy többszörösen összetett mondatba kezdesz, biztosan lemaradsz valamilyen érdekességről, ami éppen a pályán történik. Szóval elég speciális a közvetítés tempója, időbe telik, mire ráérez az ember. Én azonban a kézilabdát nemcsak nézni, közvetíteni is nagyon szeretem. Tán még a focinál is jobban!

– Milyen jövője van szerinted a kézilabdának mint sportágnak?
– Úgy látom, hogy a kézilabda az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág. Az elmúlt néhány évben is rengeteget gyorsult, fejlődött a játék, ma már szinte gladiátorok csatáznak egymással a pályán. A nézők imádják, ezt tapasztaljuk a Sport Tv-ben is, a világeseményeket pedig többnyire hatalmas helyszíni érdeklődés kíséri. Egyre profibb a körítés is, gondoljunk csak a Bajnokok Ligájára, amely már-már a labdarúgók hasonló sorozatát idézi. Szerintem ez a fejlődés még jó ideig töretlen lesz.

– A következő olimpiát Londonban rendezik meg. Szerinted hogyan lehetne megszerettetni a kézilabdát az angolokkal?
– Talán úgy, hogy jelentős kutatómunka árán valaki kiderítené, a kézilabda is Angliából származik. Vagy némi szabálymódosítást végrehajtva, lábbal is a labdához lehetne érni… De a viccet félretéve, más megoldást nem nagyon látok. Ilyen rövid idő alatt biztosan nem szeretnek meg egy általuk egyáltalán nem ismert sportágat, bár „ismeretterjesztés” céljából az MKB Veszprém is játszott már bemutató mérkőzést Londonban. Szóval 2012-ben biztosan nem az angolok töltik majd meg a nézőteret a kézilabdameccseken, de ez az olimpia megismertetheti, sőt talán némiképpen megszerettetheti velük ezt a játékot.

– Mióta közvetítesz kézilabdát? Van-e emlékezetes sztorid, történeted valamelyik korábbi világeseményről e sportággal kapcsolatban?
– 2000-ben közvetítettem először, még a Magyar Televízióban. Amikor négy évvel később átigazoltam a Sport Tv-hez, én lettem az egyik állandó kézilabda-kommentátor. Nagyon szerencsés vagyok, mert sok emlékezetes meccset közvetíthettem, így a Ferencváros EHF-kupa-győzelmét és a veszprémiek KEK-diadalát, valamint a tavalyi férfi Európa-bajnokságot és a 2005-ös női világbajnokságot. Utóbbi tornán, Szentpéterváron, az akkoriban még aktív játékos, Siti Bea volt az egyik szakkommentátor. Hogy ne maradjon tréning nélkül, a vébén ugyancsak kint lévő klubedzője, Szabó Edina edzést tartott neki. Gondoltam, rám fér egy kis mozgás, így én is csatlakoztam. A bemelegítés még viszonylag jól ment, ám a labdával történő gyors futásoknál jöttek a gondok. Előbb a nálam zavaró tényezőként szereplő labdát, aztán pedig engem kellett az oldalvonalon kívül hagyni, erőnléti gondok miatt. Aztán a kapura lövéseknél úgy tűnt, megtaláltam a posztomat. Ha jól emlékszem, egy Siti-bombát hárítottam is… Hozzáteszem, pazar védőfal álldogált előttem: Edina mozgósította az üres csarnok rendjére vigyázó, a felkérésen erősen csodálkozó orosz kiskatonákat, így Bea fölöttük, mellettük lődözött kapura – sohasem látott hatásfokkal.

– Mit vársz a horvátországi vébétől, a magyar csapat szereplésétől? Kiket vársz az első három helyre?
– Az első nyolc közé kerülés reális, de egyáltalán nem könnyen teljesíthető cél. Rendkívül erős, kiegyensúlyozott a mezőny, azon belül a mi águnk. Itt szerepelnek az olimpiai bajnok franciák, a házigazda horvátok, továbbá a spanyolok és a svédek is. A kiemelkedő szerepléshez tehát több bravúr is kell, de ebben a magyar csapatban szinte minden lehetőség benne van. Ahogyan Csoknyai István is mondta, bárkit legyőzhetünk. Úgy gondolom, elsősorban a kiegyensúlyozottságunkon múlhat az eredményes szereplésünk. A dobogósokra inkább nem tippelnék, ám úgy érzem, a mi águnkról két csapat szerez majd világbajnoki érmet.