Férfi kézilabda Eb: Lapcsevicsnek túl erős volt a torna ritmusa

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.01.30. 08:37
Címkék
A szerb válogatott még a csoportból való továbbjutást sem tudta kiharcolni a férfi kézilabda Európa-bajnokságon, holott a legmerészebb szurkolók éremesélyesnek tartották a csapatot. Ivan Lapcsevics és Uros Vilovszki, az MKB Veszprém játékosai keserűen értékelték a szerbek gyenge szereplését.
„Semmi sem jött össze. Csődöt mondtunk a játék valamennyi elemében. A csapaton belüli hangulat remek volt, soha nem volt jobb a mostaninál, de az Eb-n alig 25 percig játszottunk úgy, ahogy kellene. Rossz volt az egész rendszerünk, ehhez társultak a pocsék eredmények. Vamennyien hibásak vagyunk a bukásban, úgy éreztem, mintha túlságosan is akartuk volna a sikert, és ez jelentette a vesztünket” – nyilatkozta a kudarcról Lapcsevics.„Rosszul mértem fel a saját képességeimet. Azt gondoltam, hogy képes vagyok végigjátszani a tornát, de sajnos tévedtem. Számomra túl erős volt a torna ritmusa, hiszen minden második napon tétmérkőzést kellett vívnunk, amire én nem vagyok képes. Megvolt nálam a jó szándék és az akarat, de a testem nem bírta” – mondta a Veszprém légiósa a szerb sajtónak. „Mindannyian nagyon jó eredményre számítottunk az Európa-bajnokságon, és keményen megdolgoztunk érte, de sajnos Linzben semmi sem jött össze – tette hozzá Uros Vilovszki. – Nehéz őszi idényen voltunk túl, és talán kissé fáradtan érkeztünk a felkészülésre.”
Legfrissebb hírek

Az MTK-ba igazolt Fejes Dániel vb-ezüstérmes kenus

Kajak-kenu
12 perce

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Szombaton kezdődik a negyeddöntő és a playout a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
54 perce

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
58 perce

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
1 órája

Tanyi Barnabás: Mindenképpen be szeretnék kerülni a felnőttválogatottba

Minden más foci
1 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehmann megjavítaná tavalyi összetett ötödik helyét a triatlonosok vb-sorozatában

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik