Női kézilabda BL: Lekics szerint a Győr ellen győznie kell csapatának

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.03.10. 19:09
Címkék
Andrea Lekics sérülése a fő téma immár néhány napja szlovén és szerb kézilabdakörökben. A Krim Ljubljana játékosa nagy valószínűséggel nem játszhat már ebben a  szezonban, így a Győr elleni Bajnokok Ligája-találkozón sem.

A 22 éves irányítót már hetek óta csábítják a világ legjobb csapatai, ő azonban Ljubljanában szeretne maradni.

„Ha például a BL-ben eljutnánk az elődöntőig, valószínűbb az új szponzorok jelentkezése. Ehhez viszont a hétvégén hazai pályán le kellene győznünk a Győri ETO-t. Szerencsére a bal kezemre estem, így mégsem történt akkora baj, mint amekkorára először gondoltam. Legalább hat hétig nem edzhetek, utána pedig még legalább két hét terápia vár rám, azaz legkorábban két hónap múlva térhetek vissza" – mondta Lekics.

„Nagyon szomorú vagyok, hogy egész évben készültem a BL hajrájára, most pedig nem lehetek ott a legfontosabb meccsen. Remélem, hogy nélkülem is képesek lesznek a lányok bizonyítani a Győr ellen. Bízom a mi győzelmünkben" – tette hozzá.

A két csapat szombaton találkozik egymással.

Legfrissebb hírek

Két játékossal is hosszabbított a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
18 perce

Minden NB I-es és NB II-es játékvezető teljesítette az évközi fizikai tesztet

Labdarúgó NB I
23 perce

O’Sullivan a fél idényt kihagyva tör a nyolcadik vb-címére

Egyéb egyéni
26 perce

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
46 perce

Gyász: elhunyt Varga Ákos motorversenyző

Egyéb autó-motor
1 órája

Ali túljárt az eszén – George Foreman-sorozat, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
1 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik