A Veszprém nem adná el Marko Vujint

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 18:11
null
A Veszprém csak csillagászati összegért hajlandó tárgyalni Marko Vujinról (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Több külföldi élklub is érdeklődik Marko Vujin kivásárlási áráról, ám az MKB Veszprém nem kívánja eladni a világ egyik legjobb balkezes átlövőjét, illetve csak hihetetlenül magas összegű ajánlat esetén foglalkozna a kérdéssel.

Míg Zsarko Sesum eladása elől nem zárkózik el az MKB Veszprém (az irányító a minap előszerződést kötött a német Löwennel, amely ha most nem veszi meg, jövőre ingyen viszi), addig Marko Vujint mindenképpen szeretné megtartani a magyar bajnokcsapat.

Ezt megerősítette a veszprémi Naplónak is Magyarády Péter, a klub gazdasági és operatív elnöke, aki elmondta még, hogy Vujin mostani esete hasonlít Pérez Carlos korábbi megkereséseihez, hiszen a kubai átlövő iránt is éveken át folyamatosan érdeklődtek a nagy európai egyesületek, ám ő maradt. A különbség csupán annyi, hogy Vujin nem titkolja, hogy majdan a Bundesligában is szeretné kipróbálni magát (egyelőre pletyka, hogy az átlövő a Kiel kiszemeltje).

Vujin szerződése 2012-ig szól, kivásárlására – Magyarády szerint – hihetetlenül magas ajánlatnak kellene érkeznie, hogy a klub egyáltalán foglalkozzon a kérdéssel. A lényeg: a Veszprém nem kívánja eladni, s a vezetők szerint ennek nincs realitása.

 ALAKUL A VESZPRÉMI KERET – NAGY A CSEND LÉKAI-ÜGYBEN

Gyakorlatilag befejeződött az MKB Veszprém keretének kialakítása a 2010–2011-es évadra, s a további vásárlások-eladások már a játékoskészlettel való gazdálkodás, a jövőépítés és a tartalékképzés jegyében folyhatnak. Eldőlt, hogy hazatér Franciaországból Császár Gábor és Szlovéniából Laluska Balázs, míg Nagy Kornél a szakadék szélén táncoló Dunaújvárosból igazolt Veszprémbe.

Továbbra is kölcsönjátékos lehet az előző évadban Szegeden szereplő Liszkai Szilveszter, a most szerződtetett, de az FTC-nek kölcsönbe már tovább is adott Teodor Paul. Nagy a csend Lékai Máté ügyében: a PLER-ből  távozó irányítót vagy egyenesen a Szegednek adja a Tromos, vagy Veszprém „érintésével” kölcsönbe kerül a Pickhez.

Folynak a tárgyalások Schuch Timuzsin (Constanta) kivásárlásáról, ha nem vezetnek eredményre, a válogatott beállós jövőre ingyen érkezik Veszprémbe. A rutinos szerb védőspecialistának, Ivan Lapcsevicsnek lejárt a szerződése, és még töpreng, hogy abbahagyja-e a játékot. Ha folytatja, akkor sem biztos, hogy az MKB-tól kap ajánlatot.

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50
Ezek is érdekelhetik