Kézilabda: a visszatérő Perics újra megtöltené a Celje arénáját

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2011.05.27. 23:46
Az MKB Veszprém kézilabdacsapatát elhagyó Dejan Perics Celjében megtartotta visszatérése utáni első sajtótájékoztatóját. A szerb kapus hét év után erősíti majd újra a szlovén csapatot, amelyet visszavonulását követően is szolgálni kíván, sportigazgatóként, játékos-megfigyelőként vagy edzőként.

„Ahogy a klub szerint a leghasznosabb lehetek, úgy segítem majd az egyesületet. Én minden esetben a maximumot igyekszem nyújtani, bármilyen feladattal is bíznak meg – mondta a 40 éves szerb kapus, aki 2004-ben távozott az akkor BL-győztes klubtól. – Hét év alatt csupán az változott, hogy kissé idősebb lettem, viszont továbbra is szeretem Celjét, szeretek győzni, és imádom a kézilabdát. Az elmúlt hét évben folyamatos kapcsolatban voltam a Celje vezetőivel, kétszer a visszatérés küszöbén álltam, erre végül is most került sor. Tele vagyok motivációval és energiával. A Celje érdekében kész vagyok bármit megtenni, teljes szívemmel játszok azért, hogy a városban ismét mosolyogjanak és örüljenek a szurkolók. Remélem, jól jön a rutinom és a szurkolók visszatérnek a Zlatorog sportcsarnokba. Borzasztó érzés látni az üres lelátókat."

A sajtótájékoztató végén Perics széles mosollyal felkiáltott: „Örülök, hogy veletek lehetek!", mire az újságírók és főként a Florijani nevű celjei szurkolócsoport tagjai hosszasan skandálták Perics nevét.

Legfrissebb hírek

Kl: a hajrában csúszott ki a győzelem Bolláék kezéből

Európa-konferencialiga
2025.03.06. 22:55

Németh Hunor csapatát kapta a Chelsea, Bolláék Boszniába utaznak – sorsoltak a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 14:29

Bolla Bendegúzék törökországi győzelmével indult a Kl alapszakasza

Európa-konferencialiga
2024.10.02. 18:30

BL-selejtező: győzött a Klaksvík és a Slovan is, Mezőkövesden ikszelt a Dinamo Minszk

Bajnokok Ligája
2024.07.10. 23:18

Férfi kézi BL: a PSG két góllal nyert az Aalborg vendégeként

Kézilabda
2023.12.07. 22:25

Szlovén Kupa: élvonalbeli csapatot búcsúztatott a Lendva

Minden más foci
2023.11.22. 23:21

Férfi kézi BL: a celjei csarnokban ott volt az egész Marguc család

Kézilabda
2023.11.17. 11:56

Negyven gólig meg sem állt a Veszprém Szlovéniában!

Kézilabda
2023.11.15. 18:40
Ezek is érdekelhetik