Bolla Bendegúzék törökországi győzelmével indult a Kl alapszakasza

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 18:30
A Rapid Wien Bolla Bendegúzzal a soraiban nyert Törökországban (Fotó: X/SK Rapid)
A Konferencialiga alapszakaszának első fordulójában a Bolla Bendegúzzal felálló Rapid Wien 2–1-re nyert az Istanbul Basaksehir vendégeként, míg a Vitória 3–1-re múlta felül a Celjét.

Bolla Bendegúzzal a kezdőben lépett pályára a török Istanbul Basaksehir vendégeként a Rapid Wien. Guido Burgstaller révén már a 13. percben betalált az osztrák csapat, de a játékvezető a VAR segítségével les miatt érvénytelenítette a találatot. A félidő hajrájában felgyorsultak az események: Louis Schaub szerzett vezetést a Rapidnak, a 16-os sarkáról tekerve a hosszú felső sarokban, aztán a a Milanban is megforduló Krzysztof Piatek fejelt hat méterről a jobb alsó sarokba – 1–1.

A második játékrész eleje is góllal indult, Schaub ezúttal a középre tett labdát lőtte kapásból a kapu bal oldalába. Dion Beljo révén több helyzete is volt még az osztrákoknak, de csak lesgólig jutottak, ennek ellenére 2–1-es idegenbeli győzelemmel indították az alapszakaszt. Bolla Bendegúz végigjátszotta a találkozót.

A szerdai nap másik találkozóján a Vitória Guimaraes Samu hetedik percben szerzett góljával szerzett vezetést a Celje ellen. A portugáloknál később Gustavo és Tiago Silva is betalált, a hajrában Aljosa Matko szépített, kialakítva a 3–1-es végeredményt.

KONFERENCIALIGA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ, szerdai mérkőzések
Istanbul Basaksehir (török)–Rapid Wien (osztrák) 1–2 (Piatek 45+2., ill. Schaub 43., 46.)
Vitória (portugál)–Celje (szlovén) 3–1 (Samu 7., Gustavo 36., Tiago Silva 62., ill. Matko 90+2.)

Csütörtök
18.45: Heidenheim (német)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
18.45: Cercle Bruges (belga)–St. Gallen (svájci)
18.45: Asztana (kazah)–Topolya SC (szerbiai)
18.45: Dinamo Minszk (fehérorosz)–Hearts (skót)
18.45: Noah (örmény)–Mladá Boleslav (cseh)
18.45: Legia Warszawa (lengyel)–Real Betis (spanyol)
18.45: Molde (norvég)–Larne (északír)
21.00: Omonia (ciprusi)–Víkingur Reykjavík (izlandi)
21.00: Fiorentina (olasz)–The New Saints (walesi)
21.00: Chelsea (angol)–Gent (belga)
21.00: FC Köbenhavn (dán)–Jagiellonia Bialystok (lengyel)
21.00: Lugano (svájci)–HJK Helsinki (finn)
21.00: Petrocub (moldovai)–Pafosz (ciprusi)
21.00: Borac Banja Luka (bosnyák)–Panathinaikosz (görög)
21.00: Shamrock Rovers (ír)–APOEL (ciprusi)
21.00: LASK (osztrák)–Djurgarden (svéd)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik