Férfi kézilabda: Radja kihirdette a mieink elleni bosnyák keretet

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2011.06.03. 14:42
Címkék
Kihirdette a magyar válogatott ellen készülő keretét a bosnyák férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Vojislav Radja. A keretben ott van a Barcelona BL-győztes kapusa, Danijel Saric is, aki kemény kritikát fogalmazott meg hazája szövetségével szemben.

A bosnyák válogatott pocsék szereplése miatt a kézilabda háttérbe szorult, jóllehet a szarajevói sajtó nagy figyelmet szentel a BL-döntő hősének, Danijel Saricnak. A boszniai sajtó szerint a szövetségi kapitány, Vojislav Radja az utolsó két mérkőzésre készítheti fel együttesét, mert az Eb-selejtező befejezése után szinte biztosan menesztik.

Állítólag a mostani sportigazgató, Senjanin Maglajlija (ex-CO Zagreb) veszi át a nemzeti csapat irányítását. A válogatottba meghívott játékosok vasárnap, június 5-én gyülekeznek Szarajevóban, majd június 8-án Viszokóban fogadják a mieinket, aztán négy nappal később Szkopjéban játszanak a macedónok ellen. Mivel az eddigi négy mérkőzésen mindössze egy pontot szereztek és az utolsó helyen állnak a táblázaton, valójában csak matematikai esélyeik vannak az Eb-részvételre.

Ezt gondolja az "El grande" Danijel Saric is, aki egyetért abban, hogy a bosnyákok egyénileg jó játékosok, de a válogatott szereplése tiszta blama.

„Amikor az első selejtezőmérkőzés után figyelmeztettem, hogy valamit változtatni kell, senki sem vett komolyan. Figyelemmel kísérek mindent, ami a válogatottal történik, de nagyon rosszul esik, hogy a szövetségben mintha aludnának az emberek. Megkaptuk a 2013. évi ifjúsági vébé rendezését, és most sokat kellene dolgozni a hazai kézilabdázás érdekében. Viszont ami történik, az nem profizmus. Nekem élvezet volt védeni a válogatottban, még az észtek elleni vereség is szép emlékként maradt meg, főként amikor az egész sportcsarnok skandálta a nevemet. Büszke vagyok erre. Remélem, a mostani állapotok megváltoznak, és akkor a jövőben is számíthatnak rám" – mondta Saric.

Érdekesség, hogy a ferencvárosi Marinko Kerecevicet a bosnyák sajtó már a Celje játékosaként említi, miközben a Ferencvárosnál még nem jelentették be a távozását. Ráadásul bosnyák források szerint május 28-án már aláírt két évre a szlovénekhez.

A MAGYARORSZÁG ÉS MACEDÓNIA ELLEN KÉSZÜLŐ BOSNYÁK KERET
Kapusok: Danijel Saric (Barcelona), Benjamin Buric (Izvidac),
Mezőnyjátékosok: Marinko Kelecevic (Celje PL), Deni Velic (Nexe Nasice), Adnan Harmandic (Wetzlar), Vukasin Stojanovic (Aragon Zaragoza), Dusko Celica (Army Katar), Nikola Prce és Sasa Djukic (mindkettő Alser Puerto Segunto), Tarik Medjic, Amir Csakic, Kosta Szavic és Faruk Vrazalic (mind Bosna BH Gas Sarajevo), Adnan Sabanovic és Velibor Manjic (mindkettő Sloga Doboj), Senjamin Buric és Dejan Malinovic (mindkettő Izvidjac Ljubuski), Marko Panic, Vladimir Vranjes és Ivan Karacic (mindhárom Borac Banja Luka).

 

FÉRFI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 4 115–84 8
2. Észtország 4 2 2 102–112 4
3. Macedónia 4 1 1 2 106–111 3
4. Bosznia-H. 4 1 3 96–112 1

 

A PROGRAM
Június 8.: Bosznia-Hercegovina–Magyarország, 20.15. Észtország–Macedónia, 20
Június 12.: Magyarország–Észtország, Gyöngyös, 12.15. Macedónia–Bosznia-Hercegovina, 20.15

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi El: pont nélkül zárta a második csoportkört a Tatabánya

Kézilabda
21 perce

ICEHL: odahaza is kikapott a Volán a Salzburgtól, és már kétmeccses hátrányban

Jégkorong
1 órája

Jégkorong: másodszor is nyert Debrecenben, bajnok lett a BJA HC

Jégkorong
1 órája

Öngól, tizenegyes: az Aston Villa előnyből várhatja az FC Bruges elleni visszavágót

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: PSV Eindhoven–Arsenal nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

Olaszország: elítélték a Davide Astori haláláért felelősnek tartott orvost

Olasz labdarúgás
2 órája

Sportlövészet: újabb hatodik hely csapatban a junior Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik