Női kézi: nehézkes győzelem az ETO első nyári meccsén

Vágólapra másolva!
2012.07.27. 19:21
A Győri ETO KC női kézilabdacsapata első nyári felkészülési mérkőzésén 31–27-re legyőzte hazai pályán az Érdet – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A vendégek a szünetben még három góllal vezettek az olimpiai résztvevőit nélkülöző zöld-fehérek ellen, az új győri edző, Ambros Martín azonban végül győzelemmel mutatkozott be a kisalföldi közönségnek.

A gyorietokc.hu beszámolója szerint Győrben mintegy 800 néző volt kíváncsi Ambros Martín első meccsére, továbbá az ETO új szerzeményeire. Az első játékrészben még kevésbé sikerültek a hazaiak akciói, többször is hiba csúszott a támadásokba, így az Érd megérdemelten vezetett harminc percnyi játék után 17–14-re.

Fordulás után Herr Orsolya „lehúzta a rolót”, negyed óra alatt csak két találatot engedélyezett a vendégeknek. Ezalatt természetesen sikerült az egyenlítés, majd a vezetést is magukhoz ragadták Görbicz Anitáék. Az utolsó tíz percben így már állandó négy-, ötgólos győri előnyt mutatott az eredményjelző, Ambros Martín pedig a fiataloknak is lehetőséget adott.

NŐI KÉZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Győri Audi ETO KC–ÉTV-Érdi VSE 31–27 (14–17)
Az ETO gólszerzői: Lekics 7, Görbicz 6 (2), Orbán A. 5, Rédei-Soós 4, Szepesi 4, Kovacsics 3 (3), Pusztai 1, Kiskartali 1
Fehérvár KC–Kiskunhalas NKSE 25–21 (9–9)
Legjobb dobók: Triscsuk 7 (4), Azari 4, Tilinger 4 (2), illetve Drávai 5 (2), Szamoránsky A. 5, Varga D. 5
Váci NKSE–FTC-Rail Cargo Hungaria 28–31 (15–15)
Gólszerzők: Klivinyi 8 (4), Barján, Mayer, Farkas V. 4-4, Niksics 3, Fülöp, Szádvári, Tápai, Nagy, Kamper 1-1, illetve Szucsánszki 7, Tomori 6 (1), Kovacsicz 5, Vérten, Cifra 4-4, Deáki, Such 2-2, Szarka 1
DVSC-Fórum–Budapest Bank-Békéscsabai Előre NKSE 24–32

Legfrissebb hírek

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
2 órája

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Kézilabda: kellenek a minőségi játékpercek a junioroknak

Utánpótlássport
2025.03.18. 17:13

Kézilabda: negyedikként zárt a Tiby-kupán a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.03.16. 09:07
Ezek is érdekelhetik