Férfi kézi: Imre Vilmos lett a Csurgó edzője - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.09.24. 10:56
null
Imre Vilmos lett a Csurgó edzője
Valóban Imre Vilmos lett a Csurgó NB I-es férfi kézilabdázóinak vezetőedzője: a Siófok női együttesétől távozó szakember 2014 nyaráig kötelezte el magát új együtteséhez.

Hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be Csurgón, hogy Imre Vilmos lesz a helyi férfi kézilabdacsapat vezetőedzője, ami annyiból mindenképp érdekes, hogy a szakember másfél nappal korábban még a Siófok női együttesének kispadján ült.

Varga János, a csurgói klub tulajdonosa elmondta, hogy egyes felröppent hírekkel ellentétben nincs emiatt feszültség a két csapat között. A felek közösen egyeztetve, mindent megbeszélve jutottak oda, hogy Imre Vilmos siófoki szerződése megszűnik, és 2014. június 30-ig csurgói vezetőedző lesz. „Korrekt megegyezés volt, a feleknek semmiféle jövőbeni követelése vagy rossz érzése nincs" – mondta Varga János.

Imre Vilmos elmondta, hogy egyelőre nem tervez erősítéseket a továbbra is minimum a dobogót megcélzó csapatnál. „Nem kapkodunk, nemzetközi szintű klasszist ilyenkor egyébként is nehéz szerezni – a legfontosabb az, hogy a sérültjeink mihamarabb rendbe jöjjenek. A szakmai stáb kialakítása viszont folyamatban van, egy kapusedzőt még szeretnénk a klubhoz csábítani."

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy megoldódnak a csurgói sportcsarnok körüli problémák: a katasztrófavédelem által nem megfelelőnek ítélt ablakokat kicserélték, és a szerdai bejárás után már aligha lesz akadálya, hogy a klub hétvégén hazai pályán fogadhassa a Balatonfüredet.

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Férfi kézi NB I: a Csurgó videóban jelentette be régi-új vezetőedzőjét – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 16:54

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

A Veszprém 12 góllal nyert a Komló ellen a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.12.07. 17:54

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

Hozta a kötelezőt a Veszprém a Csurgó ellen a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.10.13. 18:32

Fordított és nyert az FTC a Dabas ellen a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2024.09.28. 19:56
Ezek is érdekelhetik