Az ausztrál kapitány a négy közé várja a magyar válogatottat

A kézilabda-világbajnokság D-csoportjában szereplő együttesek játékosai közül kétségkívül az ausztrálok a legvidámabbak. Nem nyomja őket az esélyesség terhe vagy a túlzott bizonyítási kényszer, nincs más dolguk, mint élvezni a lehetőséget, hogy a világ legjobbjaival gyakorolhatnak, ezúttal ráadásul egy fillért sem kellett költeniük a vb-szereplésre. Ez ugyanis az első világverseny, amelyre a játékosoknak nem kellett pénzt áldozniuk. Igaz, ahogy a játékosok, úgy a teljes stáb is „önkéntesként” van jelen a világbajnokságon, az ausztrál szövetségtől (AHF) senki sem kap díjazást a közreműködésért. Az együttes sajtófőnökétől, aki ráadásul a német harmadosztályú Altenholzban kézilabdázó csapatkapitány, Bevan Calvert édesanyja, azt is megtudtuk, hogy először volt lehetőség külföldön edzőtáborozni.

A részleteket immár Taip Ramadanitól, a válogatott szövetségi kapitányától kérdeztük, aki embereihez hasonlóan nagy mosollyal érkezett, és szinte hibátlan magyar kiejtéssel köszönt: „Jó napot kívánok!”

„Valóban, tizenkét napig voltunk együtt Portugáliában – mondta Ramadani az edzőtáborról. – Nagy szükségünk volt az összetartásra, mert játékosaink Európában vagy Ausztrália különböző részein játszanak, szövetségi liga hiányában az egyes államok bajnokságaiban szerepelnek, és sosem találkoznak egymással. Ám az edzőtáborban is nagyon alapvető dolgokkal foglalkoztunk, amivel a többi együttesnek már rég nem kell. A kézilabda iránt nálunk elsősorban az iskolában van érdeklődés, ott zajlanak bajnokságok is, de hiába van néhány tehetséges tizennégy-tizenöt éves játékos, a népszerűbb sportágak olyan ajánlatokkal kecsegtetik őket, amivel mi nem tudjuk felvenni a versenyt. Az amerikai futballt vagy a labdarúgást választják, nekünk pedig szinte nincs kiből válogatnunk a felnőttek között.”

Az ausztrálok elleni harmincgólos magyar győzelem után Mocsai Lajos is arról beszélt, hogy – bár minden tisztelete az ellenfélé, hogy eljött a világbajnokságra – a sportág és a torna számára hasznosabb lenne, ha Ausztrália és Óceánia selejtezőjének győztese nem jutna rögtön vb-részvételhez, hanem meg kellene küzdenie például egy ázsiai alakulattal. Szó ami szó, Ausztráliának csupán Új-Zélandot kellett legyűrnie (két meccsen, 62–20-as összesítéssel...), hogy máris a legjobbak között találja magát. A labdarúgásban például nem feltétlenül jár vb-kvóta Ausztrália és Óceánia legjobbjának, a selejtező győztesének meg kell mérkőznie más földrészen versengő ellenféllel is. A 2014-es brazíliai vb előtt például az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség, azaz a CONCACAF-zóna negyedikjével. Az ausztrál labdarúgó-válogatott ráadásul egy ideje Ázsiában küzd a kijutásért, hogy a játékosok valóban tétre menő mérkőzéseken edződjenek.

„A világbajnokság globális jellege miatt fontos, hogy a mi földrészünk is lehetőséghez jusson, de be kell vallanom, hogy az interkontinentális selejtező gondolata napjainkban teljesen helyénvaló. Az ausztrál válogatott világbajnoki részvétele senkinek sem öröm: sem az ellenfeleknek, akiknek edzőmeccs jut ellenünk, sem az erősebb, de távol maradó országoknak, sem nekünk, akik szinte minden meccsen teljesen esélytelenül lépünk pályára a tornán. Játékosaim tartanak is az ellenfeleiktől. A sportág fejlődésével ráadásul egyre nagyobb a távolság a világ élvonala és köztünk – nyilatkozta felvetésünkre Ramadani. – Mi átlagosan hét tétmérkőzést játszunk két év alatt. Jellemző, hogy van olyan játékosom, aki itt, a világbajnokságon szerepel először a válogatottban. Ha a futballistákhoz hasonlóan Ázsiában szerepelhetnénk, nagyobb tapasztalatot szereznénk, és idővel talán onnan is sikerülne kijutnunk a világbajnokságra. Ez persze egyelőre pénzkérdés is. Viszont van remény: a labdarúgás is néhány év alatt lett népszerű Ausztráliában, és napjainkban már számolni kell a válogatottunkkal. Miért ne lehetne ez ugyanígy a kézilabdával?"

A szakvezető a kilencvenes években Csömörre igazolt, jól ismeri tehát országunkat és a magyar kézilabdát, nem volt tehát véletlen a magyar nyelvű köszönés. „Magyarország olyan, mint a második otthonom. Imádom a magyar zenét és a halászlét. Igazából ott tanultam meg kézilabdázni, a napi két edzéssel rengeteget fejlődtem. Az ausztrál válogatottban is utána lettem meghatározó játékos. Kétezerben Sydneyben Marczinka Zoltán irányításával vettünk részt, aki rengeteget tett az ausztrál kézilabdáért, és akivel ma is jó barátok vagyunk. Császár Gáborral és Mocsai Lajossal is barátként beszélgettünk itt Madridban – mondta a kapitány, akitől rövid értékelést is kértünk a mieink eddigi teljesítményéről. – Magyarországnak nagyszerű válogatottja van, néhány kiugróan képzett játékossal. Véleményem szerint Császár a posztján a világ egyik legjobbja, és úgy láttam, Mocsai Lajosnak több játékszervezésben jeleskedő embere is van. Horvátország ellen nem sikerült a győzelem, de esélyesnek tartom a magyarokat, hogy a legjobb négy közé kerüljenek. Erre az eddigiek alapján még a spanyolokat, a franciákat és a horvátokat látom képesnek.”

Amikor az ausztrálok világbajnoki céljairól kérdezzük, Ramadani a tapasztalatszerzést említi, és halvány reményként a bravúrt valamelyik afrikai csoportellenféllel szemben. A sorsolás az első három játéknapra a legerősebb együtteseket rendelte Ausztrália mellé (Horvátország 13–36, Magyarország 13–43, Spanyolország 11–51), a Ramadani-legénységnek tehát csak ezután kezdődik a világbajnokság.