Női kézi BL: a Krim legyőzte a Larvikot idegenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 16:43
null
A Krim-szurkolók győzelmet ünnepelhettek a Larvik otthonában
A női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán a Larvik hazai pályán 24–22-es vereséget szenvedett a Krimtől, így rettentően nehéz helyzetbe került a ljubljanai visszavágó előtt a párharcban.

 

 

Az első félidőben sokkolta ellenfelét a Krim: a ljubljanai csapat tíz perc elteltével 7–1-es vezetésre tett szert, újabb tíz minutum elteltével kapaszkodott kicsit a Larvik, 10–5-re feljött. Az első játékrész 16–9-es vendég előnnyel zárult, a sokat hibázó norvégoknak össze kellett kapniuk magukat, ha nem akartak nagy zakót kapni hazai pályán az elődöntő első felvonásán.

A fordulás után mintha egy másik Larvik jött volna ki a pályára, az első tíz percben a támadásban magabiztosabbá váló norvégok öt gólt dobtak, miközben csak egyet kaptak (14–17). Ezután kicsit megtorpant a házigazda, Jelena Grubisic, a Krim horvát kapusa több ziccert is megfogott.

A háromgólos különbséget is ledolgozhatta volna a Larvik, a norvég csapat többször támadhatott az egyenlítésért, ám Grubisic kiváló védései meggátolták a hazaiakat a gólszerzésben. A végén emberelőnybe került a Larvik, ám egy védelmi megingást kihasznált a Krim, így bebiztosította győzelmét és kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót.

A másik ágon a Győri Audi ETO KC az Oltchim Valceával csatázik a döntőbe kerülésért, az első mérkőzésről itt olvashat!

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Larvik (norvég)–Krim Ljubljana (szlovén) 22–24 (
9–16)
Gólszerzők: Hammerseng 6, Edin, Koren Riegelhuth 4-4, Blanco, Sulland 3-3, Breivang, T. Mörk, ill. S. Müller 8, Penezic 4, Mavsar 3, Piedade, Krpez, C. Martín, Vergeljuk 2-2, Zrnec
A visszavágót április 13-án rendezik.

Legfrissebb hírek

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35

Az ETO és az FTC a négyes döntőre is esélyes – összegzés a női kézilabda BL csoportköre után

Kézilabda
2025.02.25. 11:56

Ismét megverte az Esbjerget a Győr, így a csoport élén végzett!

Kézilabda
2025.02.23. 17:31

Női kézilabda BL: Kácsorék kiestek, norvég csapat is jöhet a Fradinak a final fourért

Kézilabda
2025.02.23. 07:02

Hétgólos dániai győzelemmel fejezte be az FTC a női kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2025.02.22. 17:29

Női kézilabda BL: az Esbjerg nyerte a dán rangadót, az Odense jöhet az FTC-nek a final fourért

Kézilabda
2025.02.16. 21:20

Bebiztosították csoportelsőségüket Vámos Petráék, míg Kácsor Grétáék a kiesés szélén a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.02.15. 18:59

Hatadou Sako: Bizonyos értelemben a rajongók hoztak vissza az életbe

Kézilabda
2025.02.11. 16:59
Ezek is érdekelhetik