Férfi kézi: Perics visszavonul, sztárok a búcsúmeccsén

Vágólapra másolva!
2013.05.17. 11:06
null
Perics (középen) szép éveket töltött Veszprémben is (Fotó: NS-archív)
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának korábbi klasszis kapusa, Dejan Perics a szezon végén visszavonul, május 31-én nagyszabású búcsúmeccsen köszön el Celjében a szurkolóktól.

Perics idén sérülése miatt már alig kapott szerepet a Lékai Mátét is foglalkoztató Celjében, ahová 2011-ben tért vissza. Előtte 1995 és 2004 között szolgálta a szlovén csapatot, amellyel nyolcszor nyert szlovén bajnokságot, hétszer szlovén kupát, míg 2004-ben a Bajnokok Ligájában ért fel a csúcsra. Egy évvel később már a Barcelonával nyerte meg a legrangosabb európai kupát, majd 2006-ban szerződött a Veszprémhez. A bakonyiakkal a magyar bajnoki és kupasikerek mellett 2008-ban a KEK-ben diadalmaskodott. 207-szer ölthette magára a szerb válogatott mezét, amellyel 1996-ban Eb-bronzot (még Szerbia és Montenegróként), 1999-ben pedig vb-bronzot szerzett.

Május 31-én igazi sztárparádéval búcsúztatják Celjében, ahol profi karrierje befejezése után is számítanak rá. A szlovéniai hírek szerint a celjei játékosok (Luka Zvizej, Alem Toskic) mellett ott lesz Vladan Matics, Roman Pungartnik, Nenad és Predrag Perunicsics, Mirko Basic, Rastko Stefanovic, Ivano Balic, Petar Metlicic, Mirsad Terzic, Gulyás Péter, Kiril Lazarov, Nikola Eklemovics, Alvaro Nacinovic és sokan mások (Sziarhej Rutenka, Momir Ilics, Marko Vujin és Iker Romero „igazoltan”, klubkötelezettségre hivatkozva lesz távol).

„Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, akik mindig fantasztikusan támogattak. Számos nagy klubban játszhattam, de a Celjével éltem át a legszebb emlékeket. Remélem, sokan eljönnek a búcsúmeccsre. A sportág iránti szeretetből kezdtem kézilabdázni, később ez lett a hivatásom. Azóta eltelt harminc év, de még mindig ugyanazt érzem a játék iránt. Karrierem során minden gyerekkori álmomat valóra váltottam, ezt köszönöm Istennek és a családomnak, és mindazoknak, akik mellettem voltak az évek során. Az edzők és a csapattársak révén nemcsak jobb játékossá, hanem jobb emberré is váltam” – nyilatkozta a 43 éves Perics a búcsúmeccs kapcsán.

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Férfi kézi NB I: Molnár Robin benn maradna a NEKA-val, mielőtt Veszprémbe költözik

Kézilabda
2024.12.03. 14:05

A Szeged edzője szerint bárhogy végződhetett volna a Veszprém elleni meccs

Kézilabda
2024.11.16. 21:34

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Jön az idény első Szeged–Veszprém rangadója

Kézilabda
2024.11.16. 09:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56
Ezek is érdekelhetik