Női kézi BL: A Buducsnoszton most nagyobb a teher - Pádár

2013. november 17-én két teljesen más összetételű csapat lép pályára Podgoricában, mint 2002. április 12-én. A Fradi-szurkolókban azonban elevenen él még a BL-elődöntő visszavágójának emléke. Pádár Ildikó tizenegy év elteltével is élesen emlékszik vissza az akkori hangulatra, a körülményekre és arra a csodára, amit véghez vittek a félelmetes Moracsa-csarnokban.

„Borzasztóan nehéz helyzetben voltunk, de nagyon jó közösségünk volt a csapaton belül. Tudtuk, hogy számíthatunk a másikra. Úgy utaztunk el Podgoricába egy hazai döntetlen után, hogy habár bennünk volt a győzelem terhe a továbbjutásért, mégis úgy gondoltunk rá, hogy lesz, ami lesz. Nagyon szerettünk volna BL-döntőt játszani, de tisztában voltunk vele, hogy iszonyatos küzdelem és hangulat vár ránk – kezdte el visszaemlékezését Párduc. – A játékvezető jó párszor lefújhatta volna a mérkőzést a lelátókon történtek miatt. Az akkori podgoricai csapatkapitány többször mikrofont ragadott, hogy megnyugtassa a nézőket. Már meccs közben is repültek be különböző tárgyak a pályára. A lefújás után a pálya közepén ugráltunk a győzelmünket ünnepelve, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy menekülnünk kell, mert záporoztak felénk a flakonok és pénzdarabok.”

Valószínűleg hasonló hangulat vár a zöld-fehér lányokra a 2013–14-es Bajnokok Ligája sorozat utolsó csoportmérkőzésén is, hiszen ez a találkozó dönt a legjobb nyolc közé jutásról. „Erre mentálisan kell felkészülni. Mivel a Fradiban mindig is szenzációs volt a közönség, így nem lehet annyira ismeretlen számunkra a jó hangulat, hiszen anno mi is hasonlóban játszottunk. Inkább az óriási, idegen csarnok és a sok ezer ellendrukker miatt más.”

„Nagy a kontraszt ugyan, de már a gyerekekbe is próbáljuk beleültetni, hogy úgy kell játszani, hogy a két játékvezető ne tudjon belenyúlni a mérkőzésbe. Jó, ha a bírók látják azt, hogy határozottak vagyunk, hogy csöndben tesszük a dolgunkat és mi irányítjuk a mérkőzést. Persze nagyon egyszerű erről beszélni, de a pályán borzasztó nehéz megvalósítani és végigvinni. A lényeg, hogy vasárnap mihamarabb feltérképezzük a játékvezetői stílust, hogy miket engednek és miket nem, illetve hogy ehhez minél gyorsabban alkalmazkodjunk és a magunk javára fordítsuk.”

Pádár Ildikó ferencvárosi sportolóként, válogatott kézilabdázóként, az elmúlt esztendőkben pedig utánpótlás edzőként is sok nehéz helyzetet oldott már meg, aminek a titka minden esetben a hit és a bizalom volt.

„A Buducsnoszton szerintem most nagyobb a teher, mivel nekik hazai pályán kell kivívni a továbbjutást. Nekünk pedig meg kell mutatnunk, hogy nem hiába nyertünk sorozatban két KEK-et, vagy játszottunk a BL-ben rengeteg emlékezetes mérkőzést. Ezek is azt mutatják, hogy ott a csapat helye idén is a BL-középdöntőben. Ehhez a lányoknak hinniük kell magukban, az edzőjükben és egymásban. Az első perctől kezdve bízni kell a továbbjutás lehetőségében. Végtére is ezek a mérkőzések azok, amiért egy sportoló nekivág egy szezonnak. Ezekért a percekért kézilabdázunk, emiatt akarunk ott lenni a pályán. Ha sikerül megragadni a lehetőséget, akkor kifizetődik az a sok munka, futás és szenvedés. Ez kell, hogy plusz erőt adjon ahhoz, hogy felvegyük a küzdelmet és bátran játszunk Podgoricában. Ha pedig az ellenfél valamivel mégis jobb egy adott napon – amit persze nem könnyű feldolgozni – akkor a lényeg, hogy úgy hagyjuk el a pályát, hogy tudjuk, mi az első pillanattól az utolsóig mindent megtettünk a győzelem érdekében.”

„Van bennem egy olyan érzés, hogy megcsinálják a fradis lányaink és legalább egy pontot szereznek. Mindvégig optimistának kell lenni, hiszen bármi közbejöhet, ami egyszer csak a javunkra fordíthatja a mérkőzést. Nagyon bízok a csapatban. Hiszem, hogy képesek kivívni a továbbjutás” – reménykedett Pádár.