1. MILYEN MAGYAR CSAPATOT ENGED ÚTJÁRA DÁNIÁBA?

FAZEKAS NÁNDOR: – Jó torna volt a gyöngyösi, erőfelmérőnek tökéletesen megfelelt, hiszen hasonló vár ránk majd az Eb-n is. Én nem félek attól, hogy a csapat ezúttal nem csillogott, ráadásul két vereséget szenvedett. Saját tapasztalatomból mondom, korábban is számtalan olyan alkalom volt, hogy a főpróbán nem sikerültek a dolgaink, aztán az előadás már annál jobb lett. Ez koncentráció kérdése is, de én inkább annak tudom be, hogy érződött még az a kemény fizikai munka, ami mindig megelőz egy sorozatmeccsekkel járó tornát, és óhatatlanul fásultságot eredményez. A rajt előtti héten aztán a regenerálódásé és a gyorsításé a főszerep, szerintem az Eb-nyitányra kiegyenesedünk, összeállunk. Az biztos, elöl és hátul is javulnunk kell, sok munka vár a fiúkra még az utolsó napokban is.

MAROSI LÁSZLÓ: – Minden posztra van két olyan emberünk, aki megfelel az Eb-szintnek, irányítóban pedig egyenesen két klasszis áll rendelkezésünkre. Nagy László kiesésével a jobbátlövőkre, Mocsai Tomira és Ancsin Gabira nagyobb teher hárul. A rutinosabb emberünk, Tomi sérült volt, esetében az a kérdés, hogy milyen ütemben és mennyire terhelhető egy ilyen sorozatban. Ancsin Gabi már egy ideje Szegeden bizonyítja, hogy képes nemzetközi szinten is meghatározó játékos lenni, bár nála még tart az érési folyamat, amelynek nehezen látható az üteme és a vége. Remélem, ezúttal képes lesz átlépni önmaga árnyékát, és berobban a szűkebb nemzetközi mezőnybe is, hiszen a képességei megvannak. A gyöngyösi tornán pedig kifejezetten jó formában játszott. Ha már az a viadal szóba kerül, nyilván senki nem szeret kikapni, de ezúttal tényleg nem az eredmény volt a cél, hanem az, hogy a játékosokat, főként a fiatalokat illetően a kapitány választ kapjon a kérdéseire. Beállóban például rendelkezésre áll a príma Zubai, Szöllősi kettős, de hasonló stílusban játszanak, a mozgékonyságukkal, és nem a fizikai erejükkel akarnak érvényesülni a falban. Persze mindenki keresi a két méter feletti izomkolosszusokat, de szerencse is, amikor végre rálelsz és válogatottként is bevethető. A fiatal Bánhidi Bencében ott a lehetőség, alkatilag legalábbis, ám pillanatnyilag nincs azon a szinten, hogy felnőttvilágversenyen számítani lehetne rá.

2. NAGY LÁSZLÓ HIÁNYÁT MENNYIRE ÉRZI MEG A VÁLOGATOTT, AZ Ő TELJESÍTMÉNYÉT HOGYAN TUDJUK PÓTOLNI, AZ Ő VEZÉRSZEREPÉT KI TUDJA ÁTVENNI?

ÉLES JÓZSEF: – Ha valaki sérült, és ilyen szintű fájdalmai vannak, mint most Lacinak, akkor joggal vetődik fel a kérdés, miért nem ment korábban a kiváltó okok után. Bár egykori élsportolóként magam is átélhettem, egy-két napos pihenés, könnyített edzés után egészen mást érez az ember – mintha már túljutott volna a fájdalmon –, mint amikor megkapja a terhelést. Nagy Laci kiválása alapjaiban bontotta meg a rendszerünket, hátul összekapta a védelmet középen, elöl adott tíz gólpasszt és lőtt mellé öt-hat gólt. Erre a mai magyar keretből rajta kívül senki nem képes. Igazi sztáralkat, feltétel nélkül elfogadják a társak, figyelnek rá, tőle várják a megoldást kritikus pillanatokban. Valódi dinamit, aki ebből a szempontból pótolhatatlan. Viszont az elmúlt években több világversenyt is nélküle oldott meg a válogatott, méghozzá nagy szívvel, küzdéssel. A keret tagjainak be kell bizonyítaniuk: rájuk is lehet számítani, ők is érnek valamit nemzetközi szinten. A terheket meg kell osztani, kis túlzással az ő öt-hat hiányzó gólját a többieknek kell szétosztaniuk egymás között.

MAROSI LÁSZLÓ: – A legrosszabb ebben az a bizonytalansági faktor volt, amikor még nem lehetett tudni, hogy a sérült játékos vállalja a játékot vagy sem, el tud utazni vagy sem. A keretben nincs olyan emberünk, aki a pályán – úgy védekezésben, mint támadásban – a teljesítményével képes lenne átvenni a feladatát, vagy hozzá hasonló szinten képes lenne vezéregyéniséggé válni. Szakmailag és emberileg az ilyen típusú játékosok az évek során válnak azzá – Nagy Lacinál is hosszan tartó folyamat volt, amíg játékosként és emberként is vezér lett –, de maradtak jó képességű, rutinos kézilabdázóink, akik felnőnek a feladathoz. Gondolok itt Ilyés Ferire és Mocsai Tomira. Ettől függetlenül Nagy Laci hiányát mindig megérzi a magyar válogatott. Leginkább csapatként lehetne őt pótolni, egymást kisegítve és lelkesítve, és ha az a küzdés jellemzi majd az együttest, ami eddig, akkor olyan nagy baj így sem érhet minket.

3. MIT VÁR A CSOPORTKÖRÖS SZEREPLÉSTŐL?

ÉLES JÓZSEF: – A spanyolok fiatalabb, rutintalanabb kerettel érkeznek, bár vb-címvédőként – és mediterrán válogatottként – kérdés, hogy a túl sok téttel nem bíró Eb mennyire motiválja őket. Hogy vajon mennyire lehet elvenni a kedvüket szívós ellenállással, vagy ha gödörbe kerülnek, mennyi lelkierejük lesz kimászni onnan. Izlandon négy kulcsember lemondta a válogatottságot, de ezen kívül is vannak fajsúlyos hiányzóik, velük nehezen – de többnyire sehogy – nem bírtunk az elmúlt években, ezúttal talán mások az erőviszonyok. A norvégok nálam szinte házigazdaként léphetnek pályára – mint mi két éve Újvidéken –, ami erőt adhat nekik, viszont ellenük meg általában azért összejöttek a meccseink. Tehát a csoportkörünk lehet három vereség, de akár három győzelem is. Én amondó vagyok, nem ez lesz számunkra a végállomás, bízom a továbbjutásunkban. Sőt, miért ne juthatnánk be akár a négy közé?

FAZEKAS NÁNDOR: – Hogy bravúr lenne a továbbjutás a csoportból? Valóban az, bár egyrészt nem hiszem, hogy másik négyesben vagy ágon könnyebb dolgunk lenne, másrészt a csapat évről évre bizonyította, hogy ez a bravúr igenis benne van. Tehát szerintem valójában ez már nem bravúr a magyar válogatottól. Én inkább arra figyelmeztetnék, hogy kiesés esetén bekerülhetünk egy olyan spirálba – nehezebb vb-pótselejtezős ellenfél, és ha nincs vb, akkor gyakorlatilag elfelejthetjük a riói olimpiát –, amely évekre meghatározhatja, még inkább megkötheti a szakágat. Izlandot és Norvégiát nem tartom annyira erősnek, mint amennyire sokan tartanak tőlük, bizony ott is vannak hiányzók. A spanyolok ellen is hinni kell magunkban – ez a legnagyobb hiányosságunk, nekünk magyaroknak, hogy sokszor kishitűek vagyunk –, és akkor ott is lehet keresnivalónk. Számításaim szerint a fiúk akár az ötödik-hatodik helyre is odaérhetnek.

4. KIKRŐL SZÓLHAT EZ AZ EB, KIK LESZNEK A FAVORITOK, KIKET VÁR LEGALÁBB A NÉGY KÖZÉ?

ÉLES JÓZSEF: – Látni kell az első meccseket, hogy ki milyen kerettel és tényleges motivációval érkezik erre az Eb-re, addig csupán annyit várok, hogy a házigazda dánok biztos nagyon odateszik magukat, és ugye ők meghatározói a férfiszakágnak. A spanyolok mindig képesek arra, hogy eljussanak a végelszámolásig, a rutinos emberek sorát felvonultató franciák pedig egy-egy gyengébb torna után képesek végigverni a mezőnyt. A horvátok sikeresen estek át a fiatalításon, az új beszállókkal is nagyon erősek, csakúgy, mint a szerbek és a montenegróiak.

FAZEKAS NÁNDOR: – A dánok és a spanyolok jelenük és közelmúltjuk miatt szerintem kimagaslanak a mezőnyből, de utánuk bármi lehet és megtörténhet. Az elődöntőbe több válogatott pályázik közel egyforma esélyekkel.

MAROSI LÁSZLÓ: – A dánokat az erőviszonyok alapján is a négy közé várom, hát még házigazdaként, ám rajtuk kívül nem tudnék más csapatot kiemelni biztos elődöntősként, olyan kiegyenlített a mezőny. A fennmaradó három helyre legalább hat válogatott egyforma eséllyel pályázik, de ettől lesz érdekes a sportág és az esemény is.