Férfi kézi: a Füred az MKSZ-hez fordult Zdolik „levadászása” miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 13:12
null
Zdolikot (balra) kórházba kellett vinni (Fotó: Veres Viktor, archív)
A Balatonfüred férfi kézilabdacsapata sem úszta meg sérülések nélkül az NB I negyeddöntőjének eddigi összecsapásait. Szöllősi Balázs és Zdolik Bence is kidőlt a Gyöngyös elleni párharcban (mindkét csapat nyert már egy meccset), és utóbbi esetében a Füred a Magyar Kézilabda-szövetséghez fordult.

A füredi klub közleménye szerint a válogatott keretbe újoncként meghívott Szöllősi Balázs bokája még a szombati első összecsapáson aláfordult. Az első orvosi diagnózisok szerint három hét pihenő vár rá.

A szerdai visszavágó 8. percében a fal előtt keresztbe futó Zdolik fejét eltalálta egy kiugró védő keze. Mivel az orrvérzését a helyszínen nem tudták elállítani, kórházba vitték. Onnan a vérzés elállítása után – a kisebb fokú agyrázkódás gyanúja miatt – csak a saját felelősségére engedték ki. Az orrát ma vizsgálják meg tüzetesebben, hogy az ütés következtében törése is keletkezett, vagy csupán erős zúzódása.

A Balatonfüredi KSE az MKSZ illetékeseihez fordult Zdolik sérülésének kivizsgálása ügyében. A BKSE kéri a videofelvétel megtekintését, valamint az illetékes szövetségi bizottságok és testületek állásfoglalását mind a sérülést okozó játékos, mind az esetet ütközésnek minősítő bírók kapcsán.

„Azért tartjuk ezt szükségesnek, hogy elejét vegyük egy olyan felfogásnak, amely egy csapat legjobb támadójának a levadászását látja a legjobb védekezési taktikának. Még abban az esetben is büntetendőnek tartjuk az ilyen súlyos sérülést okozó megmozdulásokat, ha azokban nem tételezünk fel szándékosságot. Amennyiben nem történik meg az ilyen esetek megfelelő szankcionálása, úgy sorozatosan veszélyeztetni fogjuk a legtehetségesebb válogatott támadóink testi épségét" – áll a közleményben.

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Nagy gólfesztivált rendezett a Veszprém a Balatonfüred ellen

Kézilabda
2025.02.16. 20:55

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Tenisz: Marozsán Fábián rendkívül kiélezett döntő után vált országos bajnokká férfi egyesben

Tenisz
2024.12.22. 19:55

Négy selejtezős került a negyeddöntőbe a tenisz magyar bajnokságon

Tenisz
2024.12.19. 18:24

Jani Réka lesz a magyar teniszbajnokság versenyigazgatója

Tenisz
2024.12.18. 14:36
Ezek is érdekelhetik