Az európai szövetség hosszabb összeállításban foglalkozik a BL-ben remeklő Thüringerrel, ebből kiderül, hogy egyedül az első két kiírásban (1993–94-ben a TV Lützellinden, 1994–95-ben a Walle Bremen) állt közel német csapat a döntőhöz, de az elődöntők bevezetése (1996–97) óta nem járt német csapat ilyen magasságban. A jelenlegi formátum 2008–09 óta él, a HC Leipzig kétszer is eljutott a középdöntőbe, de pontot sem tudott szerezni.
Nem úgy most a Thüringer: a csoportból való továbbjutásukhoz szerencse is kellett (jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg a Hypót), de a középdöntőben jelenleg három győzelemmel és egy-egy döntetlennel illetve vereséggel vezetik négyesüket. Azonban hiába a hét megszerzett pont, és a hazai veretlenség, még nem mondhatják biztos továbbjutónak magukat. Ha az utolsó körben a Thüringer nyer, döntetlent játszik, vagy csak egy góllal kikap a Midtjyllandtól, továbbjut, mint ahogy kétgólos vereség és több mint 24 dobott gól esetén is. Ha hárommal vagy többel szenved vereséget az idegenbeli meccsen, annak kell szurkolniuk, hogy a Vardar Szkopje ne győzze le otthon a Sävehofot.
„A középdöntőben nyújtott teljesítményünk alapján megérdemelnénk a final fourt. Ha ez nem sikerül, nem mondhatjuk sikeresnek a szezonunkat. A küzdeni tudásunk tesz minket erőssé és mindig csapatként harcolunk" – véli Nadja Nadgornaja, a Thüringer német válogatott átlövője.
„Még írhatunk történelmet – készen állunk a budapesti négyes döntőre. Ez a jelszavunk a dániai meccs előtt" – mondta a beálló, Anja Althaus, aki a következő szezontól a Vardar Szkopjét fogja erősíteni.
„Ha a Thüringer bejutna a négy közé, az remekül szolgálná a német női kézilabda népszerűsítését. Szurkolni fogok, még ha egy dán csapattal is játszanak" – így a német válogatott dán szövetségi kapitánya, Heine Jensen.
A Thüringert több sérülés is sújtotta a szezon közben, Kerstin Wohlbold és Lydia Jakubisova is hosszú időre kidőlt, de leigazolták a jobb szélre a korábban nemzetközi tapasztalattal nem rendelkező Svenja Hubert.
Már nem lenne izgulni valójuk, ha az elmúlt hétvégén hazai pályán legyőzik a Vardart, de a 24–24-es iksszel sem lehettek elégedetlenek azután, hogy hétgólos hátrányból álltak fel:
„Sohasem lehetsz benne biztos, hogy legyőzted őket, csak ha már lefújták a meccset. Sohasem adják fel, a végsőkig harcolnak" – szólt a dicséret a Vardar elleni meccs után a macedónok erősségétől, Andrea Lekicstől.
NŐI KÉZILABDA BL, KÖZÉPDÖNTŐ
1. CSOPORT, 6. FORDULÓ
március 16., 16.00: Midtjylland (dán)–Thüringer (német)
március 16., 18.00: Vardar Szkopje (macedón)–Sävehof (svéd)
1. Thüringer HC (német) | 5 | 3 | 1 | 1 | 137–130 | +7 | 7 |
2. Vardar Szkopje (macedón) | 5 | 2 | 2 | 1 | 130–124 | +6 | 6 |
3. Midtjylland (dán) | 5 | 2 | 1 | 2 | 126–127 | –1 | 5 |
4. Sävehof (svéd) | 5 | – | 2 | 3 | 131–143 | –12 | 2 |