Női kézi BL: Az olimpián kívül tökéletes a karrierem - Tervel

Vágólapra másolva!
2014.05.05. 10:12
A Győri Audi ETO KC 27–21-re legyőzte a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének fináléjában, így első magyar csapatként megvédte címét a legrangosabb európai kupasorozatban. A mérkőzés után Raphaëlle Tervel, a visszavonulás előtt álló francia világbajnok meghatódottan nyilatkozott az újságíróknak. 

„Csodásan védekeztünk ma, az egész meccs nagyon jól alakult, és végig az ellenőrzésünk alatt tartottuk az összecsapást, nem tudtak lerohanni minket. Ez az este egyszerűen tökéletes volt. Büszkék lehetünk a teljesítményünkre. Szerintem a szezon legjobb meccsét játszottuk. Nagyon forró volt a hangulat, és még a végén is pörögtünk, elképesztően jó volt megélni az utolsó perceket, amikor már tudtuk, hogy ismét bajnokok vagyunk” – mondta Raphaëlle Tervel, aki két szezon alatt két BL-címet nyert a győriekkel, és vasárnap utolsó nemzetközi mérkőzését játszotta. Raphaëlle Tervel, aki két szezon alatt két BL-címet nyert a győriekkel, és vasárnap utolsó nemzetközi mérkőzését játszotta.

„Majdnem tökéletes lett így a karrierem, hiszen csak az olimpiai bajnoki címet hiányolhatom belőle, ugyanakkor a klubkarrieremmel maximális mértékben elégedett lehetek. Megtisztelő, hogy egy ilyen nagy csapatnak tagja lehettem, és örülök, hogy ilyen kiváló társaim vannak. Nagyon jól éreztem magam Magyarországon az elmúlt két évben, pályafutásom egyik legjobb és legsikeresebb szakaszát élem itt meg” – mondta a francia játékos.

Legfrissebb hírek

Faluvégi csapatával találkozik a Győr a női kézi BL negyeddöntőjében; az FTC-re az Odense vár

Kézilabda
7 órája

Pásztor Noémi csapata lesz az Esbjerg negyeddöntős ellenfele a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.29. 17:43

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35

A Ludwigsburg nagy lépést tett a Győr felé, az Odense még nagyobbat az FTC irányába a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.03.23. 16:00

Az utolsó másodpercben csikarta ki a győzelmet a Podravka a Brest ellen a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.22. 18:24

Az ETO és az FTC a négyes döntőre is esélyes – összegzés a női kézilabda BL csoportköre után

Kézilabda
2025.02.25. 11:56

Dragana Cvijics: Az első perctől irányítottuk a mérkőzést

Kézilabda
2025.02.24. 09:43

Női kézi BL: Korsós Dorina csapata drámai körülmények között jutott tovább, íme az FTC és a Győr útja a final fourig

Kézilabda
2025.02.23. 17:47
Ezek is érdekelhetik