Női kézi Eb: „Ilyet még nem láttam!” - Laurencz

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 07:35
Laurencz László, a magyar női kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya a Nemzeti Sport szakértőjeként elmondta: ha a dánok kihasználják helyzeteiket, illetve nem „akadnak fenn” Kiss Éván, válogatottunk tragikus különbségű vereséget szenved a háromgólos (20–23) helyett.

„A szünetig akár nagyobb előnyt is szerezhetett volna Dánia, mert a mieink helyzetek sokaságát hagyták ki, bátortalanul támadtak, a szélekre szinte nem is jutott labda. A középen erőltetett akciók fennakadtak a magas, mozgékony dán védőfalon. A hét a hat elleni játékkal meglepték az északiak a Németh-csapatot, amely a szünetig hét labdát adott el, míg ellenfele csak egyet” – kezdte értékelését a Nemzeti Sportnak Laurencz László.Laurencz László.

„Ezt a taktikát folytatták a szünet után is, és – bár régen vagyok a szakmában – ilyet még nem láttam, hogy ennyi ideig hét játékossal támadjon egy csapat. Erre talán az lett volna ellenszer, hogy jobban kiszorítjuk a dánokat a szélekre, nem engedjük őket középről lőni. Az üres kaput is csak ritkán mertük megcélozni. Striguláztam, a dánok tizennyolc helyzetet hagytak ki. Ha ennek csak a felét belövik, illetve Kiss Éva nem véd ilyen jól, tragikus különbséggel kapunk ki, mert a védekezésünk is igen harmatos volt. A dánok tökéletesen felkészültek a taktikánkból” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Női kézi: marad Szombathelyen a saját nevelésű, magyar válogatott kapitány

Kézilabda
3 órája

Támadófutball nélkül nincs portugál továbbjutás Dánia ellen

Minden más foci
2025.03.23. 08:56

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Höjlund döntött, Dánia megérdemelten győzte le Portugáliát a Nemzetek Ligája-negyeddöntőben

Minden más foci
2025.03.20. 22:40

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

A törökökkel kezd a magyar női kézilabda-válogatott az új formátumú Eurokupában

Kézilabda
2025.03.18. 18:41

A dánokkal, a csehekkel és a törökökkel egy csoportban a magyar válogatott az új formátumú kézilabda Ek-ban

Kézilabda
2025.03.11. 12:08

Simon Petra szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, és a válogatottal is aranyéremre hajt

Kézilabda
2025.03.10. 19:07
Ezek is érdekelhetik