Női kézi: Kovacsics jól bírja a terheket Győrben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 13:02
null
Kovacsics Anikó jól bírja a megnövekedett terhelést (Fotók: Móricz-Sabján Simon)
Jól érzi magát a sok teher alatt, legjobban pedig irányítóként szeret játszani a győri női kézisek szezonjában eddig kulcsszerepet vállaló Kovacsics Anikó, aki a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának elmondta, a Bajnokok Ligája a legfontosabb céljuk. A final fourba a Podgorica, Szkopje, Larvik triót várja még maguk mellé, s nem tettek le a csoport megnyeréséről sem. Elhangzott, hogy Görbicz Anita még mindig segíti a csapatot, továbbra is a védekezés a munkájuk alapja, az idei sikerek főszereplője pedig szerinte Ambros Martín edző.

Jól bírom a terheket eddig, ám ezzel az egész csapat így van szerencsére. Löke, Müller és Szeny is nagyot játszik, de az egész mozgatórugója, akinek az eredmények köszönhetőek, egyértelműen Ambros Martín edző. Számomra pedig hatalmas fejlődési lehetőség majdnem hatvan perceket a pályán lenni, szeretek szélen is, irányítóként is játszani, néha átlövőként is kapok szerepet. A legközelebb a szívemhez az irányító posztja áll. A válogatottban az Eb-n előre megbeszéltük, hogy szélsőként számítanak rám, néha azonban úgy éreztem, középen többet tudnék segíteni, kint túlságosan kiszolgáltatott voltam" – mondta a DIGI Sport Reggeli start című műsorában a válogatott Kovacsics Anikó.

Hozzátette: „Nem edzünk másként a hiányzók miatt, ugyanúgy a védekezésre fektetjük a fő hangsúlyt, miközben a taktikát persze a most játszókra szabja az edzőnk. Ha a hétvégén nyerünk a BL-ben a Metz ellen, utána beleférne némi pontvesztés ugyan, ám még nem tettünk le a csoport megnyeréséről a Larviktól elszenvedett vereség ellenére sem. A final four elérése kötelező, erre rajtunk kívül a Podgorica, a Larvik és a Szkopje a legesélyesebb. A döntőben pedig bármi lehet majd. A BL a fő cél, ez élvez elsőbbséget, viszont szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát is."

„Szerkezetben nekem a hiányzók közül talán Amorim és Görbicz hiányzik legjobban. Ugyanakkor nagyon jó érzés a csapat számára, hogy Görbe még mindig lejár közénk edzeni ennyi idős terhesen is, észre sem vesszük rajta; a hazai meccseinknél félidőben is segít, tanácsokat ad az öltözőben is" – jelezte a játékos, majd a saját jövőjére is kitért.

„Hogy velem mi lesz, ha visszatérnek a hiányzók? Sokat szeretnék akkor is játszani, van még egy év a szerződésemből, kevesen tudnának rávenni, hogy valaha máshol játsszak, mint Győrben. Most jól megy, sok lehetőséget kapok, örülnék neki, ha mindig itt maradhatnék, bár még igen fiatal vagyok."

A győri lányok már a Metzre készülnek
A győri lányok már a Metzre készülnek

BEBIZTOSÍTHATJA NEGYEDDÖNTŐS SZEREPLÉSÉT AZ ETO

Bár a Győr már a magával hozott nyolc ponttal igen kedvező helyzetből várhatta a BL középdöntőjét, ha most szombaton legyőzi hazai pályán a francia Metzet, végképp bebiztosítja negyeddöntős szereplését, már csak az lesz a kérdés, hányadik helyen megy tovább.

„Most sem a pontokat számolgatjuk, hanem a munkára koncentrálunk, és folyamatosan fejlődni szeretnénk. Amikor belevetettük magunkat a tavaszi BL-küzdelmekbe, pontosan erre készültünk: tudtuk, hogy lesznek nehéz pillanatok, becsúszhatnak vereségek. Felkészítettem a csapatot, hogy ettől egy pillanatra se inogjanak meg, ez most normális. Az a lényeg, hogy minden edzésen fejlődjünk, minden meccsen összébb kovácsolódjunk. Továbbra is a csoportelsőség a célom a középdöntőben, és nem azért, mert tartok a másik csoport nehezebb ellenfeleitől. Ha ott tartunk, őket is meg kell vernünk. Hanem azért, mert tudom, hogy képesek vagyunk rá!" – mondta a győriek honlapjának Ambros Martín.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 7. FORDULÓ
1. CSOPORT

Krim Ljubljana (szlovén)–Buducsnoszt Podgorica péntek, 18.00
HC Leipzig (német)–Thüringer HC (német) szombat, 14.00
Dinamo Volgográd (orosz)–Vardar Szkopje (macedón) vasárnap, 12.00

2. CSOPORT
Sävehof (svéd)–Larvik (norvég) péntek, 19.00
Győri Audi ETO–Metz (francia) szombat, 17.15 (Tv: Digi Sport1)
Viborg (dán)–HCM Baia Mare (román) vasárnap, 15.10

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 6 5 1 150–116 +34 11
2. Dinamo Volgográd (orosz) 6 4 2 159–151 +8 8
3. HC Leipzig (német) 6 3 3 158–163 –5 6
4. Vardar Szkopje (macedón) 6 2 1 3 151–145 +6 5
5. Thüringer HC (német) 6 2 4 134–152 –18 4
6. Krim Ljubljana (szlovén) 6 1 5 158–183 –25 2

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Larvik (norvég) 6 6 163–137 +26 12
2. GYŐRI AUDI ETO KC 6 5 1 176–133 +43 10
3. Viborg (dán) 6 2 1 3 153–159 –6 5
4. Metz (francia) 6 2 4 151–150 +1 4
5. Sävehof (svéd) 6 1 1 4 145–186 –41 3
6. HCM Baia Mare (román) 6 1 5 142–165 –23 2

 

A Metz már Győrben készül (Fotó: Facebook)
A Metz már Győrben készül (Fotó: Facebook)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik