Női kézi: a korábbi válogatott beálló újra Csabán játszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.01. 13:44
Két év kihagyást követően visszatér az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabdacsapatához Zöldi-Tóth Katalin – áll a klub által kiadott közleményben.

A korábbi válogatott beálló 2006 nyarán kölcsönbe érkezett Székesfehérvárról Békéscsabára, majd két évvel később végleg a lila-fehérek játékosa lett.

Zöldi-Tóth Kata tagja volt a 2009-ben és 2010-ben bajnoki negyedik helyet szerző csapatnak, és szerepelt a Magyar Kupában ezüst- és bronzérmesként végző együttesben is. 2009. június 6-án mutatkozott be a felnőttválogatottban, amelynek színeiben részt vett a kínai világbajnokságon is. 2013 nyarán szünetet iktatott be a pályafutásába, és 2014-ben megszületett kisfia, Zalán. Az anyaság mellett sem szakadt el a sportágtól és az Előre NKSE-től, hiszen a lila-fehérek ifjúsági csapatának lett az edzője. Ezt a pozícióját az aktív játék mellett is megtartja, továbbra is ő lesz a korosztály szakmai munkájának irányítója.

Zöldi-Tóth Kata szerződtetésével véglegesnek tekinthető az érkezők névsora Békéscsabán, hiszen Dajka Bettina és Futaki Hajnalka már korábban aláírta a szerződését. Sipeki Flóra Székesfehérvárra igazolt, de elképzelhető, hogy a több játéklehetőség reményében néhány sportolót még kölcsön ad a klub.

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács: 100; Malestein: 11 – idegenben nyert a Győr és az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.02.12. 20:30

Női kézilabda: távozott a Békéscsaba vezetőedzője

Kézilabda
2025.01.26. 19:45

Női kézi NB I: öt góllal nyert a Vác otthonában a DVSC, Békéscsabán győzött a ligautolsó MTK

Kézilabda
2025.01.25. 20:07

Női kézilabda NB I: hiába állt fel mínusz hétről a Mosonmagyaróvár, az Esztergom nyert

Kézilabda
2025.01.03. 19:40

A hazai pályán játszó csapatoknak állt a zászló a női kézilabda NB I-ben, simán nyert a DVSC

Kézilabda
2024.10.05. 20:49

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42
Ezek is érdekelhetik