A tolószéket is vállalta volna az olimpiáért – Nora Mörk közelebbről

GÉNJEIBEN VAN A KÉZILABDA

„Kiskoromban sok sportot kipróbáltam, például hegyet másztam és síeltem, de közben végig a kézilabda állt az első helyen – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak Nora Mörk. – Theával együtt ötévesen kezdtük, az édesanyánk egy kézilabdaklubnál dolgozott, így majdnem az összes hétvégét a csarnokban töltöttük vele. Nagyjából tizenhárom éves koromtól fel is hagytam minden mással, és csak a kézilabdára koncentráltam.”

Nora és ikertestvére valódi kézilabdás családban nőtt fel Oslóban. Édesanyjuk, Tirill korábban kézilabdázó volt, majd a helyi csapatnál, a Baekkelagetnél vállalt munkát. A harmadik testvér, a három évvel idősebb Kaja szintén játszott, és utánpótlás szinten norvég válogatottságig vitte. Jelenleg az édesapa, Morten látja el az ügynöki teendőket, ő tárgyalt a Győrrel is. De térjünk még vissza a kezdetekhez:

„A választásomban valóban nagy szerepet játszott, hogy az egész családunk életében jelen volt a sportág. Ráadásul akkoriban a Baekkelagetnek igen erős csapata volt, Anja Andersen is az oslói együttesben játszott, ez is hatással volt ránk.”

Az ikrek is a helyi csapatban kezdték a játékot, majd a 2007–2008-as idényben következett egy sikertelen dániai kitérő.

„Az aalborgi kaland mindössze hat hónapig tartott. Theának volt egy sérülése, és egyébként is problémánk volt a beilleszkedéssel. Dán iskolába jártunk, és az ottani oktatási rendszer nagyban különbözött attól, amit Norvégiába megszoktunk, így nem éreztük jól magunkat. Heidi Löke ugyan segített nekünk, de mindig ő sem volt mellettünk” – emlékezett vissza Nora Mörk. A következő idényt egy másik norvég csapatban, a Njardban töltötték, majd 2009-ben jött a fordulópont.

MÁR FIATALON FELÉRT A CSÚCSRA

„A larviki szerződés nagy lépés volt a karrieremben. Már a dániai fél év előtt is szerettek volna leigazolni, de akkor még nem vágtam bele. Tizennyolc évesen olyan játékosokkal kerültem egy csapatba, mint Löke vagy Tonje Larsen. Az első hónapok a rácsodálkozás jegyében teltek, de szerencsés is voltam, mert egyedül voltam a jobb szélen, így sokat lehettem a pályán.”

Nora fiatalon jobbátlövőt játszott, így lett a norvég juniorválogatottal világ- és Európa-bajnok, de amikor a Larvikhoz került, a szélső Linn-Kristin Riegelhuth éppen Dániába távozott, így az ő helyét kellett átvennie, míg Linn Jörum Sulland volt jobbátlövőben. Ezalatt sem tétlenkedett, és első larviki szezonjában jobbszélsőként 151 góljával rögtön a második helyen zárt a házi góllövőlistán. 2010 szeptemberében mutatkozott be a felnőtt válogatottban, majd első nagy tornáján Európa-bajnoki aranyat nyert.

„A női kézilabda-válogatott egy intézmény nálunk, nagyon népszerű a szurkolók körében. Egy másik világba csöppentem, a játékosokat mindenhol felismerték, én nem voltam hozzászokva a hasonló felhajtáshoz. Könnyebbséget jelentett, hogy hat-hét csapattársam is ott volt a keretben, így nyugodtabban tudtam játszani” – folytatta Mörk, aki 23 gólig jutott a dán-norvég közös rendezésű tornán. Az öröm ugyanakkor nem lehetett felhőtlen, pedig ekkor még nem sejthette, hogy milyen kemény időszak elé néz.

HAT MŰTÉT KÉT ÉV ALATT, VISSZATÉRÉS A BL-DÖNTŐBEN

Az Eb alatt ugyanis mindkét térdében felerősödött egy fáradásos sérülés (úgynevezett ugrótérd), de az orvosokkal konzultálva úgy döntött, hogy megvárják a műtéttel a szezon végét.

„Azt mondták, rutinbeavatkozásról van szó, és mindössze kilenc hetet kell kihagynom. Komoly fájdalmaim voltak a szezon második felében, de nagyon hittem a Bajnokok Ligája-győzelmünkben, és nem akartam kimaradni a menetelésből. Meg is nyertük kétezer-tizenegyben a trófeát, így nem bántam.”

Gyötrelmes két év következett Nora Mörk számára, a legfájdalmasabban az érintette, hogy lemaradt a 2012-es olimpiáról.

„Az első műtét nem sikerült, és két év alatt összesen háromszor operálták meg mindkét térdemet. Nagyon nehéz időszak volt, csak kívülről figyelhettem, ahogy a többiek a BL-ben, a világbajnokságon és az olimpián játszanak. Nem gondoltam arra, hogy feladom, de féltem tőle, hogy esetleg rákényszerülök, mert a térdem nem akart rendbe jönni. Voltak pillanatok, amikor tényleg úgy tűnt, nem fogok tudni visszatérni a pályára, és a doktorok is azt tanácsolták, ne erőltessem. De ezeket mindig elhessegettem, és keményen dolgoztam, hogy újra játszhassak. Az utolsó műtétem éppen aznap volt, amikor a norvég válogatott az olimpiai elődöntőt játszotta Londonban…”

„Nagyon sokat erősítettem, és a kihagyás után jobb fizikai állapotban tértem vissza, mint amikor megsérültem. Motivációként végig az járt a fejemben, hogy ki akarok jutni egy olimpiára és ki akarom hozni magamból a maximumot, megmutatni, mire vagyok képes.”

A visszatérésre egészen a 2012–2013-as szezon végéig kellett várni. Amikor a Larvik BL-elődöntőt játszott a Krimmel, tudta, hogy ha nyer a csapata, akkor még lesz esélye a játékra.

„A továbbjutás után kérdezte az edző, Ole Gustav Gjekstad, készen állok-e, és egyből rávágtam, hogy igen. Olyan boldog voltam, hogy elsírtam magam. Sajnos kikaptunk a fináléban a Győrtől, de nekem mégis emlékezetes volt. Heteseket lőhettem, valamint kaptam néhány perc játékidőt. Emlékszem, kiabáltam az edzőmmel, mert többet szerettem volna játszani Veszprémben. Úgy volt megbeszélve, hogy egy félidőre jó lehetek, de a kispadon ülve is nagy élményt jelentett.”

„ÉN VAGYOK A LEGNAGYOBB KRITIKUSOM”

Mörk 169 centijével nem tartozik a magas átlövők közé, mégis az egyik legjobb a posztján, mindezt tudásának és mentális erejének köszönheti.

„Tisztában vagyok vele, hogy nincs meg a termetem ahhoz, hogy tíz méterről lövöldözzem a gólokat, helyette a gyorsaságomra és az erőmre építek. Rengeteg meccset nézek meg, és próbálok minél több tudást magamba szívni, hogy okosabb legyek az ellenfél játékosainál. Szép kihívás, de igyekszem a helyzetemből előnyt kovácsolni. A Larvikban lehetőségem van a világ legjobb csapatai ellen pályára lépni, így sokat tanulhatok, és magamnak is igazolhatom, eredményes tudok lenni átlövőként a legjobbak ellen is” – magyarázta Mörk, aki ugyanakkor rendkívül szigorú magával szemben.

„Én vagyok az, aki a legnagyobb nyomást helyezem magamra. Gyakran látható meccsek közben, hogy kiabálok vagy mérges vagyok magamra, ha valami nem úgy sikerül, de mindez csak azért van, mert mindig a legjobbamat szeretném nyújtani. Nagyon komolyan veszem a kézilabdát, mindig nyerni szeretnék.”

NEM TUDJA MÉG ELKÉPZELNI, MILYEN LESZ AZ IKERTESTVÉRE NÉLKÜL

A Larvikkal mindent megnyert Norvégiában, de a hetedik szezonja végén búcsút int a csapatnak, és Magyarország felé veszi az irányt, miután hároméves szerződést kötött a Győrrel.

„Vannak pillanatok, amikor izgatottan várom a győri folytatást, míg máskor nem tudom elképzelni, hogy a szezon végén elhagyom a Larvikot. Igazi otthonra leltem, barátokat szereztem, biztosan szomorú lesz a búcsú.”

„Persze senki nem kényszerített a váltásra, magam döntöttem így. Sokat játszottam a Győr ellen, és mindig arra gondoltam, egyszer ki akarom magam próbálni a magyar csapatban. Tetszik a játékstílus és a közösség, amit képviselnek, és persze ott vannak a szurkolók. Podgoricában is szenvedélyesek a drukkerek, de ott azt érzi az ellenfél, hogy utálják, míg a magyar szurkolók inkább a saját csapatukat biztatják. A győri hangulat szerintem pozitív hatással lesz a játékomra.”

Mörk Lökével is sokat beszélt a döntése előtt, mivel jó barátok, így a beálló volt az egyik oka, hogy elfogadta a győri ajánlatot. [„Ugyanakkor megígértettem vele, hogy ő is marad Magyarországon.”]

Eddigi pályafutása során mindössze egy szezon volt, amikor nem játszott együtt ikertestvérével (Nora egy évvel hamarabb igazolt Larvikba), de most újra elválnak az útjaik.

„A legnehezebb, hogy távol leszek Theától, aki nemcsak az ikertestvérem, hanem a legjobb barátom is. A nővéremmel is közel állunk egymáshoz, de Theával különleges a kötődésünk. Egyből tudjuk, mire gondol a másik, mindent megbeszélünk egymással. Ezek a pillanatok nagyon hiányozni fognak. Szerettem volna, ha velem jön Győrbe, de nem így alakult. Nem is tudom elképzelni, milyen lesz nélküle.”

A búcsú persze még odébb van, addig számos feladat vár rá a klubjában is, legközelebb szombaton éppen a Ferencváros ellen lép pályára a Bajnokok Ligája középdöntőjében a Syma-csarnokban. Amikor a beszélgetés végén a céljairól kérdeztük, ismét előjött az olimpia:

„Amikor elkezdtem, arra vágytam, hogy meg tudjak élni a kézilabdából. Most már mindent meg akarok nyerni: újra elhódítani a Bajnokok Ligáját, és mindennél inkább a riói olimpián az aranyérmet. Ez ugyanis még hiányzik nekem.”