Kézi: a balszerencsés érkezést szkopjei debütálás követheti Guardiolánál

Vágólapra másolva!
2016.03.02. 17:25
Néhány kérdés ugyan még tisztázásra szorul, de az már biztos, hogy a Franciaországból sebtében Veszprémbe hívott spanyol Isaias Guardiola jövő kedden Szkopjéban a Vardar elleni SEHA-liga-mérkőzésen mutatkozhat be a magyar bajnokcsapatban, amelyet kölcsönjátékosként június 30-ig fog szolgálni.

A klub számításai szerint a német Christian Zeitz makacs sérülése miatt leigazolt jobbátlövő ez idő alatt 17 meccsen erősítheti „átmeneti" csapatát, legalább is a hamarjában kialakított megállapodás szerint.

Guardiola hétfőn érkezett meg Veszprémbe, a bőröndje nélkül. Így aztán meglehetősen nyárias öltözékben – farmerban, rövid ujjú trikóban, tornacipőben – kellett végignéznie a Veszprém SEHA-liga-mérkőzését.

„Hajnali négykor indultam Franciaországból, a csomagom a brüsszeli átszállásnál kallódott el, de szerencsére már utánam küldték – nyilatkozta a kétszeres Bajnokok Ligája-ezüstérmes játékos a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának. – Remélem, hogy a balszerencsés kezdetet csupa jó dolog követi" – tette hozzá mosolyogva a kétméteres kézilabdázó, aki átmenetileg egy veszprémi szállodából jár majd az edzésekre.

Megérkezése napján mutatkozott be Javier Sabaténak, az MVM Veszprém tavaly kinevezett vezetőedzőjének, és örömmel üdvözölte Chema Rodríguezt, akivel 2011-ben a Ciudad Real, egy évvel később pedig az Atlético Madrid színeiben BL döntőjében szerepelhetett.

„Könnyíti a helyzetemet és a gyors beilleszkedésemet, hogy spanyol szakemberek irányítják a csapatot, ráadásul a játékosok között is akadnak honfitársaim, illetve a nyelvemet jól beszélő kézilabdázók, mint például Nagy László, akit sokakkal együtt jómagam is a világ legjobbjai közé sorolok" – hangsúlyozta az újabb veszprémi légiós, aki 12 esztendő leforgása alatt hat csapatban fordult meg.

Guardiola tisztában van azzal, hogy új környezetében rövid négy hónap leforgása alatt kell bizonyítania a tudását, és hogy képes azonosulni magyar csapata taktikai hadrendjével. Mindeközben – nem is titkolja – a lelke mélyén abban is bízik, hogy a négy hónapos megállapodásból talán-talán egy hosszabb időre szóló kontraktus is kialakulhat.

„Ezt a kérdést korai boncolgatni, hiszen még be sem mutatkoztam a pályán. A sportban viszont minden megtörténhet. Remélem, hogy jól sikerül a jövő keddi rajtom, és aztán sok játéklehetőséget kapok" – hangsúlyozta Isaias Guardiola, aki a tavalyi Bajnokok Ligája döntőjére visszaemlékezve csak annyit mondott, hogy a Barcelona ugyan igazolta a papírformát Kölnben, a Veszprém viszont jobb napot kifogva rá is cáfolhatott volna a jóslatokra.

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Távozik a Veszprémtől Palasics Kristóf, a Bundesligába igazol

Kézilabda
2025.01.31. 10:51

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Férfi kézi NB I: Molnár Robin benn maradna a NEKA-val, mielőtt Veszprémbe költözik

Kézilabda
2024.12.03. 14:05

A Szeged edzője szerint bárhogy végződhetett volna a Veszprém elleni meccs

Kézilabda
2024.11.16. 21:34

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Jön az idény első Szeged–Veszprém rangadója

Kézilabda
2024.11.16. 09:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56
Ezek is érdekelhetik