Női kézi Eb: Három győzelem a cél a csoportban – Rasmussen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.11. 13:08
Nehéz ágra került a magyar női kézilabda-válogatott a decemberi svédországi kontinensviadalon, viszont az érkező szövetségi kapitány, Kim Rasmussen három győzelemmel szeretne továbbjutni a csoportból.

„Nem nevezném jónak vagy rossznak a sorsolást, egy Eb-n minden rivális erős. A lengyelekkel ötször játszottunk Dánia ellen, de nem sikerült nyerni, itt az ideje, hogy ez is összejöjjön. A montenegrói válogatottat jól ismerem, a cseheket pedig kötelező felülmúlnunk, szóval három győzelem a cél a csoportban – mondta a dán Rasmussen. – Kell majd egy-két év, mire azt mondhatjuk, hogy már azt a játékot játsszuk, amelyet szeretnénk, ám ez nem jelenti, hogy addig ne úgy állnánk minden meccshez, hogy győzni akarunk. Én gyűlölök veszíteni, és alighanem a játékosok is így vannak vele, szóval nem fogunk tartalékolni vagy kísérletezni. Bár csak háromszor találkozunk majd az Eb előtt, vagyis nem lesz sok lehetőségünk mindent begyakorolni, azért odatesszük magunkat, és a maximumot célozzuk meg.”Rasmussen. – Kell majd egy-két év, mire azt mondhatjuk, hogy már azt a játékot játsszuk, amelyet szeretnénk, ám ez nem jelenti, hogy addig ne úgy állnánk minden meccshez, hogy győzni akarunk. Én gyűlölök veszíteni, és alighanem a játékosok is így vannak vele, szóval nem fogunk tartalékolni vagy kísérletezni. Bár csak háromszor találkozunk majd az Eb előtt, vagyis nem lesz sok lehetőségünk mindent begyakorolni, azért odatesszük magunkat, és a maximumot célozzuk meg.”

A decemberi svédországi Európa-bajnokság csoportkörét pénteken sorsolták. A csoportokból az első három helyezett jut tovább, a középdöntős hatosban pedig a mieink a szomszédos D-csoportból a világbajnok Norvégia, a vb-bronzérmes Románia, valamint Oroszország és Horvátország közül kapnak három ellenfelet, és csak a csoport első két helyezettje játszhat éremért.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (Svédország, december 4–18.)
A-CSOPORT (STOCKHOLM)

Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia

B-CSOPORT (KRISTIANSTAD)
Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország

C-CSOPORT (MALMÖ)
Montenegró, MAGYARORSZÁG, Dánia, Csehország

D-CSOPORT (HELSINGBORG)
Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik