Csupa mosoly, gitározik és énekel – látogatóban a Siófok csillagánál

Estelle Nze Minko a rá jellemző széles mosollyal fogadott minket az ajtóban, miközben a háttérben kellemes zene szólt, a sütőben pedig már készült az ebéd (mint később mondta, egyik fogadalma 2017-re, hogy még jobban feltalálja magát a konyhában). A lakás falát a családtagokat és barátokat ábrázoló fényképek díszítették, míg a nappaliban egyből kiszúrtuk az elmúlt évben a válogatottal szerzett érmeit. De mire idáig eljutottunk a beszélgetésben, sok érdekes részletet tudtunk meg az életéről és eddigi pályafutásáról.

NÉZZEN BE A CSINOS JÁTÉKOS BALATON-PARTI OTTHONÁBA – AZ NSO TV RIPORTJA

Nze Minko a Nantes-tól 15 km-re található Saint-Julien-de-Concelles-ben született, a családja most is a nyugat-franciaországi, hétezer főt sem elérő településen él. Két fiatalabb testvére van: húga, Noémie 16, míg öccse, Dimitri 21 esztendős. Igazi sportos családról beszélhetünk, Noémie kosarazik, Dimitri focizik – Estelle 12 éves volt, amikor megismerkedett a kézilabdával.

„Korábban senki nem kézilabdázott nálunk, de valamit választanom kellett, és mivel sok barátom űzte már a sportágat, így én is kipróbáltam – mondta Nze Minko a Nemzeti Sport Online-nak. – Először csak arról szólt az egész, hogy jól éreztük magunkat a barátaimmal. Később Nantes-ban sportiskolába jártam, ahol folytattam a játékot, illetve a helyi harmadik ligás csapatban is szerepeltem.”

ÖT KLUB HÉT ÉV ALATT – ENNEK IS MEGVOLT AZ ELŐNYE

Felnőttként az első osztályban már a Toulouse színeiben mutatkozott be, és 25 éves koráig összesen öt francia csapatban fordult meg, ami cseppet sem nevezhető átlagosnak.

„Tudom, valóban nem szokványos az eddigi karrierem, pedig én is szeretnék egy klubnál hosszabb időt eltölteni – folytatta a játékos. – Minden váltásnak megvolt a maga háttere: a Toulouse-nál például elfogyott a pénz, a Nimes jobb feltételeket tudott kínálni, mint a Mios-Biganos, és egy idő után megterhelő volt a sok utazás az edzések és a bordeaux-i gimnázium között, ahol tanultam. Sajnos mára mindkét csapat eltűnt a süllyesztőben. A Nantes mindig is fontos helyet foglalt el a szívemben, ezért amikor feljutott az élvonalba, egyértelmű volt, hogy részese akarok lenni annak a csapatnak, ráadásul közelebb lehettem a családomhoz.”

2015-ben a friss francia bajnok Fleury hívta, és mivel nagyon szeretett volna a Bajnokok Ligájában játszani, otthagyta szeretett klubját. Csapatával egy csoportban szerepelt többek között a Ferencvárossal, végül a középdöntő jelentette a végállomást.

„Mindenhol tanultam valamit, kihasználtam, hogy sok edző keze alatt dolgoztam, de a csapattársaimtól is rengeteget ellestem. Ha így nézzük, még előnyömre is vált, hogy ennyi értékes tapasztalattal gazdagodhattam az évek során” – vonta meg a sok klubváltás pozitív oldalát.

2016 VOLT AZ EDDIGI LEGJOBB ÉV A KARRIERJÉBEN

Érdekesség, hogy a Fleury-ben főleg jobbátlövőként számítottak rá, miközben jobbkezesként inkább fekszik neki az irányító vagy a balátlövő posztja. „Az lenne az ideális felállás a számomra, ha egy mérkőzés alatt mindhárom belső pozícióban megmutathatnám magamat. Nem vagyok magas játékos, inkább a gyorsaságomra, robbanékonyságomra építek, szeretek egy az egy ellen játszani és sokat futni. Tetszik Nycke Groot, Nora Mörk, Stine Oftedal, Veronica Kristiansen vagy éppen a ferencvárosi Nerea Pena játéka, de azt vallom, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját stílusát.”

2013 októberében mutatkozott be a francia felnőttválogatottban, részese volt a 2014-es Eb-5. és a 2015-ös vb-7. csapatnak, de az igazi kiugrást neki és a franciáknak is a 2016-os év jelentette.

„Rio volt az első olimpiám, és rögtön ezüstérmet nyertünk. A döntő után persze csalódottak voltunk, de személy szerint nálam hamar átfordult pozitívba a kép. Augusztusban úgy voltam vele, ha az Eb-n nem érünk el semmit, már akkor is emlékezetes lesz az évem. Svédországban az oroszok példája is bizonyította, nem volt egyszerű néhány hónap elteltével újra csúcsformába kerülni. De meg akartuk mutatni, hogy a nyári nem egy kiugrott eredmény volt, ezért örülök nagyon a harmadik helyünknek.”

A sikerekben döntő érdemei voltak Olivier Krumbholznak, előtte sok minden nem működött a csapatban, de a visszatérése nagy lökést adott a franciáknak. („Nála talán senki nem szereti jobban a női kézilabdát Franciaországban, a legjobbat hozta ki belőlünk.”) Egy mentáltréner is segített a csapatszellem erősítésében és az egymás közötti őszinte kommunikáció javításában, az eredmény meg is látszott a pályán.

Egyéni szempontból különösen a svédországi Eb-n játszott kiemelkedően Nze Minko, aki közel volt ahhoz, hogy beválasszák az álomcsapatba. „Már a jelölés boldoggá tett! Szerintem is ez volt az eddigi legjobb tornám, de tudom, hogy még sok mindenben fejlődnöm kell, főleg fizikailag. Három hét telt el az Eb óta, de már alig várom a decemberi vb-t, egyszerűen imádom a nagy tornákat!”

IRÁNY SIÓFOK!

A nyár nemcsak az olimpia miatt volt emlékezetes a számára, hanem mert a játékok után először vette külföldi klub felé az irányt, miután korábban elkötelezte magát a Siófok KC-hez.

„A Fleury-nél a szezon végén szélnek eresztették a játékosokat, és én úgy éreztem, ez a megfelelő pillanat a külföldre igazolásra. Szerettem volna magam kipróbálni egy másik országban, és tetszett a Siófok által felvázolt projekt. Ráadásul ez volt az egyetlen klub, amelyben újra együtt játszhattunk a barátnőmmel, Chloéval. Ilyen szempontból szerencsések vagyunk, sokkal könnyebben ment a beilleszkedés, és legalább van valaki, akivel franciául beszélhetek.”

„Az érkezésem előtt féltem kicsit, hogyan fogom felvenni a ritmust azok után, hogy az olimpia miatt kimaradtam a felkészülés nagy részéből, és irányítóként nem ismertem a csapat játékát. Magam sem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan befogadnak. Nagy a felelősségem a pályán, de szeretem, hogy sokat várnak tőlem.”

Nze Minko láthatóan otthon érzi magát Balaton-parti lakásában, még ha az utóbbi időszakban két barátját is „elveszítette”. A csapat másik francia játékosa, a jobbszélső Chloé Bulleux ugyanis tavaly súlyos térdsérülést szenvedett, és a rehabilitáció egy részét hazájában végzi, míg a tunéziai-magyar Aszma el-Gaui Győrbe igazolt. Az irányító azonban jól kijön a többi csapattársával is, amiben a nyelvórák szintén a segítségére vannak.

„Heti kétszer járok magyar és angol órára, így már sok mindent megértek. Szeretem, hogy csendes helyen lakom, az pedig fantasztikus, hogy ilyen közel van a Balaton. Az elmúlt évben sajnos lemaradtam az igazi strandszezonról, de remélem, az idén be tudom pótolni. Ha egy kicsit több szabadidőm van, gyakran fordulok meg Budapesten is.”

A magyar főváros a családjának is elnyerte a tetszését, a távolság ellenére gyakran találkozik velük. Rióba az egész család elkísérte Nze Minkót, majd októberben egy hetet hazánkban töltöttek (egyszerre jöttek Bulleux szüleivel), karácsonyra pedig Estelle látogatott haza. Februárban és áprilisban megint a család érkezik Magyarországra, a kettő közötti válogatott összetartáson a siófoki irányító játszik majd a szülővárosa közelében.

„A Siófokkal szeretnék európai kupaindulást jelentő helyen végezni, és biztos vagyok benne, hogy el is érjük – tekintett előre a játékos. – Ehhez az első hatban kell lennünk, jelenleg a hetedikek vagyunk, úgyhogy nem lehetetlen, még ha több pont is a lemaradásunk. Egy plusz egy évre szól a szerződésem a klubbal, még korai arról beszélni, hogy mi lesz a következő szezonban.”

Egy biztos, a magyar szurkolókat már a szívébe zárta, tetszik neki, hogy sokkal szenvedélyesebben biztatják a csapatukat, mint a franciák.

KARRIERJE UTÁN SZÍVESEN ALAKÍTANA EGY BANDÁT A BARÁTAIVAL

„Nem nézek túl sok sportot a tévében, ha mégis, akkor elsősorban kézilabdát és kosárlabdát. Kézilabdában a férfiak meccseit is nyomon követem, az elmúlt fél év során sokszor voltam jelen nézőként Veszprémben.„

Azért megközelítőleg sem csak a kézilabdáról szólnak a mindennapjai, bár profi sportolóként nincs sok szabadideje, azt szívesen tölti zenéléssel. A tizennégy éves korában kapott gitárját Siófokra is magával hozta, és bár több számot is el tud játszani (sőt, Chloéval korábban saját dalt is írtak), inkább csak szűk körben szeret zenélni.

„A sportsuliban szinte mindenki meg akart tanulni gitározni, én is így voltam vele. Zongorázni is tudok, de már régen nem gyakoroltam. Sajnos most nincs sok időm a zenélésre, de klassz lenne, ha a karrierem befejezését követően alakítanánk egy bandát a haverokkal, és a magunk szórakoztatására játszanánk, de egy kórusban is szívesen énekelnék. Sok barátom zenél, az egyikük például jelenleg Sydneyben él, és az utcán játszik a párjával. Egyszer én is kipróbáltam Toulouse-ban.”

Estelle média és kommunikáció szakon szerzett diplomát, de még nem igazán tudja, mihez kezd a távolabbi jövőben.

„Őszintén szólva fogalmam sincs, mindig mást mondok, amikor megkérdezik. Most úgy érzem, szeretnék sokat utazni. Szívesen élnék és dolgoznék egy ideig egy másik országban. Soha nem felejtem majd el a kézilabdás éveket, de szeretném kipróbálni magam az élet más területén is.”