Élet a világ legerősebb másodosztályú bajnokságában

Mozgalmas volt az elmúlt bő két éve, hiszen mióta Tatai Péter elhagyta a Szegedet, a korábban nem épp vándormadár kapus harmadik szezonja alatt a harmadik csapatát „tapossa”: Nagybánya után Göppingen következett, míg most Lübbecke az állomás. Egyik helyen sem kerülték el a sikerek, sőt, mégis többször lépéskényszerbe került.

„Miután Szegedről eljöttem, úgy kerestem csapatot, hogy újraépíthessem magamat – kezdett a beszélgetésbe a 33 éves kapus. – A HCM Baia Mare erre nagyon jó volt. A másodosztályból jött a csapat, és egy év alatt a Bajnokok Ligájába jutott. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezek az eredmények messze várakozáson felüliek voltak. Gyakorlatilag ebbe is rokkant bele a klub, ugyanis nagy anyagi vonzatai voltak a hirtelen jött sikereknek, ezért egy éve először kerültem lépéskényszerbe. Így írtam alá fél évre Göppingenbe. Ott nagyon-nagyon jól éreztem magam. Tényleg, már a második napom olyan volt, mintha fél éve a csapatnál játszanék. Jól fogadtak a társaim, remek volt az edző, és – ami természetesen a legfontosabb szokott lenni – jöttek az eredmények. Nem úgy írtam alá, hogy tartósan tervezek, de az EHF-kupa-menetelés és -győzelem, illetve a hatodik hely a Bundesligában azt a kölcsönös érzést szülte, hogy jó lenne folytatni ezt a munkát. Nem titok, hogy meg szerettek volna tartani, ám két állandó szerződésű kapus volt, hármat pedig nem bírt el a csapat. Én a kelleténél talán pozitívabban álltam a folytatáshoz, ez viszont azt jelentette, hogy a nyárra alaposan leszűkült a mozgásterem.”

Így következett Tatai számára a TuS N-Lübbecke, amely a nyáron jelentős átalakuláson ment keresztül, ugyanis kiesett a német élvonalból. Az új csapatot a fiatalokra építették, ám kellett néhány tartóoszlopot jelentő rutinosabb játékos. Az egyik ilyen lett Tatai.

Nem egyértelműen kimondott cél a visszajutás, ám a Lübbecke immár huzamosan vezeti a másodosztályú bajnokságot, amelyről túlzás nélkül állítható, hogy a világ legerősebb nem élvonalbeli pontvadászata. A klubnál mindenki bízik az élvonalbeli folytatásban, Tatai is hosszabbított 2019-ig, ám a kapus szerint óriási hiba lenne az elbizakodottság.

„Nagyon vékony a jég! Óriási harc folyik a Bundesligába jutásért. Jellemző, hogy karácsony előtt már majdnem sikerült meglógnunk az élmezőnytől, ám aztán kikaptunk a csontutolsótól. Alapvetően fiatal a társaság, ami látszik azon is, hogy nem vagyunk stabilak, ingadozó a formánk. Diktálunk egy öt-hat meccses jó szakaszt, aztán jön egy váratlan eredmény. Nehéz is felmérni a csapat erősségét, mert a szezon előtt, felkészülési meccsen például hat góllal legyőztük a BL-résztvevő Zaporizzsját és a Breszttől csak eggyel kaptunk ki, de ahogy említettem, voltak váratlan vereségeink is. A Bundesliga 2. pedig rendkívül kiegyensúlyozott, minimális különbség van a keretek ereje között, és mivel a csapatok 80-85 százaléka a fiatalokra épít, nem csak mi vagyunk hullámzóak.”

A Tatus becenévre hallgató kapuvédő a 39 esztendős Nikola Blazickóval osztja meg a játékperceket a gólvonal előtt. A horvát játékos 2007 óta szerepel a csapatban, légiósunk vele is megtalálta a hangot. „Ő valódi legenda itt, és nagyon tisztelem a munkájáért, a hozzáállásáért. Azt is elmondanám, ha nem így volna, mert volt már ilyen korábban, de tényleg nagyra tartom. Élvezem a kellő bizalmat, de ha az utolsó tíz percre beszáll, és bemutat pár fontos védést, ugyanúgy tudok neki örülni, mintha a sajátom lenne.”

Tatai azt mondja, nem szeretne jövőre is a másodosztályban játszani, de jól érzi magát jelenlegi állomáshelyén, szüksége volt már az állandóságra, ezért írt alá úgy, hogy ha nincs feljutás, akkor is Lübbeckében folytatja a következő években. „Annyit kellett költözni az elmúlt másfél évben, hogy nem volt feltétlenül cél váltani. Egyébként is szívet melengető volt, hogy már másfél hónap után hosszabbítottak volna az eredetileg egyéves szerződésemen. Először még gondolkoztam, másodjára azonban már a biztosat választottam. Szimpatikus a klub és a csapat hozzáállása is, jó a közeg, és ami mindig fontos kérdés, szimpatikus az edző. Persze az eredmények is bizakodásra adnak okot. Mint mondtam, garancia nincs rá, de szeretnék osztályt váltani. A Bundesliga nagy buli lenne!”

Bár van, hogy egy héten két fellépésük is van, általában szombaton játszanak. A Lübbecke két hete a Nordhorn-Lingentől először kapott ki hazai pályán a bajnokságban. Azt a meccset 1600-an látták, Tatai szerint ennél hétvégente többen szoktak lenni, de egyébként is „bundesligás érdeklődés” a jellemző a másodosztályra, megtelnek a 1500-2000 fős csarnokok, nem nagyon van, hogy háromjegyű a nézőszám. Lübbeckében egyértelműen a kézilabda az első számú szórakozás. „Mindig nagy parti a meccs. Nálunk nincs jelentős focicsapat. Vagy legalábbis nem tudok róla. Nem vagyok nagy rajongója a futballnak, de talán már feltűnt volna” – mondja nevetve.

Lübbecke kisváros Észak-Rajna-Vesztfáliában, történelmi hagyományai vannak, de – a Wikipédia szerint – csak 25 ezren élnek benne. „Hogy őszinte legyek azt sem gondoltam volna, hogy laknak itt annyian. A városközpont gyakorlatilag egy utca – mesél életteréről a kapus. – Nem nagy város, bár az tény, hogy sokan laknak a kertes övezetben. Az ugyanakkor feltűnt, hogy mennyi cég biztosít itt munkát, multik is vannak. A magyarok sokszínűbben tudnak szórakozni, de itt is jól tudja érezni magát az ember, és a közelben sok a látnivaló. Természetesen itt is nagyon szeretik a sört. Németországban vagyok, tehát nem mondhatom azt, hogy én nem, de személy szerint nem vagyok az a minden alkalommal eljárós típus. A közelben van Hannover, ami viszont nagyon tetszik, és a feleségemmel Amszterdamba is átruccantunk már. Sok a látnivaló a közelben. Mondhatom, hogy magánemberként is megtaláltam a számításom itt.”

Tatainak nem ez az első szakasz a pályafutásában, hogy légiósnak áll, hiszen a veszprémi időszak lezárása után 2008-tól két szezonon át Franciaországban szerepelt. Dunkerque-ben még erős honvágy gyötörte, ám úgy véli, mára szakmailag és emberileg is érett ahhoz, hogy továbbra is külföldön szerepeljen. „Úgy érzem, hogy még jó néhány év van bennem. Egyébként sem szeretem, ha kor alapján ítélnek meg egy játékost, de kapusként egyébként sem számítok öregnek. Vannak olyan gondolataim, hogy egyszer szívesen visszavonulnék a szülővárosomban, Győrben, de erről egyrészt tényleg nem beszéltem senkivel, másrészt nincs is aktualitása, mert egyelőre nem tervezek hazatérni és a csapat sem szerepel az NB I-ben.”

Mióta távozott Szegedről, Tatai kikopott a válogatott közeléből. Nem tagadja, hogy van benne hiányérzet a nemzeti csapatban való szerepléseit illetően, de vonakodik tőle, hogy beszéljen róla. Szerinte visszás, ha úgy teszi, hogy közben nem tagja a keretnek.

„Fiatalon sokat hallgattam, hogy legyek türelemmel, majd eljön az én időm, de aztán nem úgy alakultak a dolgok, hogy állandó lehetőséghez jutottam volna. Volt egy félreértés, hogy lemondtam a válogatottságot, de ilyen sosem történt. A félreértés tisztázódott, csupán egy összetartást mondtam le. Roli berobbanása óta gyakorlatilag csak a második hely kérdéses. Én bármikor szívesen megyek a válogatottba, de 33 éves vagyok már, nem látom értelmét, hogy velem kísérletezzenek. Nem akarok »készenlétis« lenni. Viszont azt határozottan mondhatom, ha egy kapitány tényleg fontos szerepet szán nekem, akkor igenis nagy a motiváció bennem, hogy megmutassam magamat. Ebből a szempontból egészséges irigységgel figyelem például a válogatottságot most lemondó Iváncsik Gergőt vagy Zubai Szabolcsot: sokat letettek az asztalra, ők mondhatják, hogy vége, ennyi volt, és megtehetik, hogy hiányérzet nélkül, maguk vethetnek véget pályafutásuk egy részének.”