Édesanya, Boldizsár, Totti – Görbicz Anita több poszton is klasszis

– Összesen harmadszor, de édesanyaként először nyert Bajnokok Ligáját. Mennyiben más érzés, mint a korábbi két győzelme?
– Teljesen más megélni ezeket az ünnepléseket, amióta megszületett a kisfiam – felelte mosolyogva Görbicz Anita, a Győri ETO csapatkapitánya. – És természetesen minden mást is, amióta édesanya vagyok.

– Igaz a „legenda”, miszerint a Vardar Szkopje elleni döntő alatt nem tudta, hogy kétéves kisfia, Boldizsár ott van a nézőtéren?
– Nem teljesen. A bemelegítésnél szóltak, hogy itt van az arénában, úgyhogy már a mérkőzés előtt észrevettem, és nagyon meghatódtam. Az igaz, hogy előzetesen fogalmam sem volt arról, hogy elhozzák szurkolni. Különösen azért, mert korábban megbeszéltük, hogy nem jó, ha ott van a helyszínen, akkor ugyanis nemigen tudok figyelni, koncentrálni a feladatomra. Korábban kint volt egy meccsemen, akkor döntöttük el, hogy neki és nekem is jobb, ha ezt nem erőltetjük. Így nagyon nagy meglepetést jelentett, hogy mégis eljött, ám úgy voltam vele, hogy anyák napja van, BL-döntő, és biztos, hogy pluszmotivációt jelent. Nagyon kellett azonban összpontosítanom, hogy ne rá figyeljek.

– Lehet, hogy nem a legszerencsésebb megfogalmazás, de korábban zavarta önt a jelenléte?
– Igen, zavart. Szerencsére könnyebb mérkőzésünk volt, ám végig azt figyeltem, mit csinál. Néztem, ahogy rohangál, a védekezésünk alatt állandóan kikukucskáltam, hogy úristen, mi van vele?! Szegény anyáék sem tudták nézni a meccset. Viszont most a final fouron nagyon koncentrált maradtam, nem figyeltem arra, hogy a helyszínen van.

– Ha már négyes döntő! Eléggé izgalmasan alakult a vége. Volt olyan pillanat, amikor megingott a hite a végső sikerben?
– Nem, biztos voltam benne, hogy nyerünk. Az egész final four alatt volt olyan női vagy inkább anyai megérzésem, hogy nem veszíthetünk. Amikor a döntőben ikszeltünk a rendes játékidőben, akkor is úgy voltam vele, hogy még egyszer nem veszíthetjük el úgy hetesekkel a finálét, mint tavaly. Nagyon együtt voltunk, volt kisugárzása a csapatnak, és mentálisan is erősnek bizonyultunk.

GÖRBICZ ANITA EGYIK TALÁLATÁT ISA BL FINAL FOUR LEGSZEBB GÓLJAI KÖZÉ VÁLASZTOTTÁK

– A szélsőszerepet mennyire fogadta el? Gyakorlatilag így is a csapat legjobbja volt.
– Sajnos a szélsőposzt nagyon kiszolgáltatott pozíció, amihez nem vagyok hozzászokva. Általában én szolgálom ki a csapattársakat. De igazából a pályán lenni szeretek, és jó teljesítményt nyújtani, ebből a szempontból mindegy, hová állít be az edző.

– Néha úgy nézett ki, mintha a szélről irányított volna.
– Még így is, hogy ott játszom, a csapattársaim nagyon hallgatnak rám, és el is várják, hogy ugyanolyan vezér legyek, mint ha középen játszanék.

– Gondolom, nem létezik, nem létezhet olyan speciális, előre alakított taktika, amelyben a szélső amolyan álirányítót tudna játszani.
– Ilyen taktika valóban nem létezik. Irányítóként sem szerettem, ha szélről próbálta valaki alakítani a játékot. De én én vagyok. Azért letettem már annyit az asztalra, hogy felmérjék, hogy jól szervezek, még oldalról is.

– Az egész idényt tekintve talán az anyai örömök elé néző Heidi Löke kiválása jelentette a legnagyobb problémát. Hogyan reagált a csapat a hirtelen bejelentésre?
– Szó szerint egyik napról a másikra, váratlanul közölte, hogy várandós. Persze ez csodálatos, én már csak tudom. De nem számoltunk vele, annak ellenére, hogy tudtuk mi is, szeretne még gyereket. Így alakult, gyakorlatilag nem is volt időnk ezzel foglalkozni, meg kellett oldani a helyzetet. Több energiát kellett mozgósítanunk, és csapatként tudtuk őt pótolni. Yvette Broch rengeteget fejlődött, nagyon magas szinten kézilabdázott, pedig kemény feladat volt számára Heidi távozása után felvenni a ritmust. De úgy néz ki, sikerült neki.

– Az EYOF nagyköveteként a minap az olasz fővárosba utazott három napra, de alapvetően is sokat van távol a családjától. Mennyire könnyű ezt elviselnie?
– Nagy megtiszteltetést jelentett eljutni Rómába, és elhozni az EYOF-lángot. Sportolóként, anyaként is felemelő érzés egy ilyen ceremónián részt venni. Nehéz volt persze ez a három nap, ám annyira azért nem, mintha két hétre mentem volna. Tudtam, hogy Boldizsár jó helyen van, jól érzi magát, gyakran beszéltünk egymással.

– Akkor Francesco Totti búcsúmeccse miatt még néhány napot ráhúzott volna a római látogatásra?
– Nem, azért a kisfiam fontosabb Tottinál. Bár ha lenne jegyem a vasárnapi mérkőzésre... A viccet félretéve, akkor inkább kiutaztatnám a családot.

– Nyugodtan mondhatjuk, hogy, ami Rómának Totti, az Győrnek Görbicz Anita. Viszont mintha kissé elhúzódott volna a szerződéshosszabbítása, a kulcsjátékosok közül egyik utolsóként írta alá kétéves megállapodását.
– Nem siettük el, valóban. De a klub részéről is az volt az elsődleges, hogy én mit szeretnék, az, hogy még két évig kézilabdáznék. Minden feltétel megvolt, azért csúszott eddig, mert ráértünk. Én is tudtam, hogy számítanak rám, és magamban is biztos voltam, hogy a Győrben akarok kézilabdázni.

– Nézve önt és a játékát, fizikailag talán még több olimpia is benne lehet a pályafutásában.
– De kedves...

– De egy biztosan.
– Nem, egyáltalán nem. Persze meglátjuk, mit hoz a jövő...