Kézilabda: miért egyre több a „semmiből jött” sérülés?

Elképedést, bizonyos fokig pedig értetlenséget váltott ki a győri kézilabdázó, Cornelia Nycke Groot lábsérülése, amit látszólag semmi sem magyarázott.

A baj mégis megtörtént, a holland válogatott játékos combizma beszakadt, emiatt többhetes kényszerpihenőt kell tartania. Az eddig leírtakban – jelen esetben – a kulcsszó, hogy látszólag... Hogy miért, az mindjárt világossá válik.

Október 18-át írtunk, amikor a győri Audi Arénában edzett a Bajnokok Ligája-győztes ETO, és Groot egy ártalmatlan szituációban fájdalmat érzett a jobb lábában. A tréninget abba is hagyta, a fájdalom miatt pedig a csapat orvosai részletes kivizsgálást javasoltak. Groot megsérült, ez nem volt kétséges, de a baj nagyságát csak az MR-vizsgálat mutatta ki.

„Izomsérülést szenvedett a combjában, ezért megkezdtük a fizioterápiás kezelését, visszatérésére legalább öt hetet kell várni” – tájékoztatott a sérülés másnapján dr. Szálasy László csapatorvos.

KÉRDÉSEK, VÁLASZOK. A hasonló, „semmiből jött" izom- és csontbántalmak száma feltűnően emelkedett az utóbbi években a kézilabdázók között, de más labdajátékokban is. Ez számos kérdést vet fel a hasonló sérülések kapcsán. Mi az okuk? Miért a labdasportokban gyakoribbak? Kik hajlamosabbak rájuk, kik a veszélyeztetettebbek? A nők? A férfiak? Kortól is függ a sérülések gyakorisága? Miként lehet megelőzni őket – egyáltalán lehet-e? Hogyan, mennyi ideig kell/lehet gyógyítani?

Az orvoslásban járatlanoknak is tökéletesen érthető, világos válaszokat és magyarázatokat a kézilabda-válogatottak csapatorvosaitól, dr. Erdélyi Gábortól és dr. Szabó Istvántól kaptuk meg. A doktorok azzal kezdték válaszukat, hogy a csontok és az izmok úgynevezett fáradásos problémái egyaránt előfordulnak, sőt nem is mindig kerülnek szakember elé, mert a sportolók megoldják öngyógyítással, legtöbbször pihenéssel, a terhelés csökkentésével.

A súlyosabb bajok akkor kezdődnek, amikor a fájdalmas tünetek nem múlnak, sőt erősödnek, akár töréshez, repedéshez, részleges vagy teljes izomszakadáshoz, porcleváláshoz vagy -repedéshez vezetnek. Ezek pedig hirtelen bekövetkezhetnek, akár egy hétköznapi mozdulat, vagyis lépés, lehajlás, felállás, fordulat, nyújtózkodás hatására is. A gyakoribbak mégis a csontok traumái.

MEGNŐTT TERHELÉS. Erről, a fáradásos törésről tudni kell, hogy legfőbb oka a csontokat érő ismétlődő, folyamatos, a profi kézilabdázóknál igen erős terhelés, amelynek hatására a csontállományban mikrosérülések keletkeznek. Ezek vezethetnek a csont töréséhez vagy repedéséhez.

A sérült játékosok gyakran elpanaszolják, hogy akkor történt velük a baj, amikor megváltozott az edzésprogramjuk, hirtelen nőtt a terhelésük. Emiatt az izmaik elfáradtak, nem tudták megvédeni a csontot a rendszeres, folyamatos ütközésektől. A másik ok, hogy bizonyos izomcsoportok az erős tréningen nagymértékben összehúzódna, ezzel túlterhelik a csontokat, amelyeken tapadnak. Ez pedig szinte egyenes út a rugalmasságát vesztő csont – főleg a lábcsontok – mikrosérüléseihez, a fáradásos, látszólag ok nélküli törésekhez.

„Azért nehéz ezeknek a sérüléseknek a felderítése, megállapítása, mert hónapokon át fennálló panaszok után következnek be – mondta dr. Szabó István. – Úgy kezdődnek, hogy edzés vagy meccs közben jelentkezik a fájdalom, amely nyugalomban megszűnik. Az erőteljesebb edzés hatására persze a fájdalom erősebb lesz, majd nem is múlik el. Körülötte duzzanat jelenik meg, amely érzékeny a nyomásra.”

Erdélyi doktor hozzáfűzte: „A röntgen nem is biztos, hogy kimutatja a csont sérülését, elváltozását, ezért a korai diagnózishoz mindenképpen CT- vagy MRI-vizsgálat szükséges. A gyógyítás előbb konzervatív módszerekkel, gyógytornával kezdődik, vagyis rögzíteni és kímélni kell néhány hétig a fájó testrészt. Ha kell, gyulladáscsökkentőket is szedhet a beteg. A műtét a végső eset, csak akkor végezzük el, ha teljes a törés, illetve bizonyos izmoknál a szakadás.”

HÚSZEZER FELÉ... Minden kézilabdameccsen látunk erőteljesebb ütközéseket, ütéseket, rúgásokat, lerántásokat – akár női, akár férfi csatát nézünk. Vízilabdában vagy kosárlabdában ezek az atrocitások kicsit „puhábbak”, és a számuk is kevesebb, bár a kék-zöldre vert, véresre csípett pólósok erről biztosan másként vélekednének...

„Sajnos már egész fiatalon is előfordulnak fáradásos izom- és csontsérülések, mégpedig a megelőzés, a gondosabb edzéstervezés hiánya miatt – folytatta Erdélyi Gábor. – Persze minél idősebb a játékos, annál gazdagabb a múltja verésekben, ütközésekben, vagyis izom- és csonttraumákban. Sokáig edzhet, játszhat panasz nélkül, de előbb-utóbb bekövetkezik a sérülés. A szakítópróbás bútoráruházi székhez lehet a lányokat, fiúkat hasonlítani. A szék kárpitját gép rángatja, a számláló mutatja, hogy egymillió rántást már kibírt, aztán még ezret, de végül csak-csak elszakad. Kétmilliót már nem bír ki. A kézilabdázó bokája, térde, válla, karja is így van. Mondjuk, tízezer ütésig még elvan, de húszezer felé, vagy ha úgy tetszik, harminc-negyven éves kora között már törik, szakad.”

Végül a megelőzés... Az orvosok szerint ez talán még a gyógyításnál is fontosabb. Hogy miért? Mert kézenfekvőbb, olcsóbb, könnyebben megvalósítható, megvannak hozzá az ideális eszközök, az egyre jobb módszerek és jól képzett szakemberek.

VÉDŐFELSZERELÉSEK. A prevenció (megelőzés) egyik legfontosabb eleme a proprioceptív (dinamikus, stabilizáló) edzés. A sok idegen szóra a magyarázat: a tréningeken nemcsak az izomerő és az állóképesség növelése, a rugalmasság fejlesztése a cél, hanem az is, hogy a sportoló mozgása koordinált (rendezett, összefogott, kiegyensúlyozott) legyen, valamint meg is tartsa, fejlessze ezeket a képességeit. Így biztosabb lesz a talajra érkezése, stabilabbá válnak az ízületei. Kiváló minőségű, tényleg hasznos védőfelszerelések, kötések, tapaszok garmadájából válogathatnak a sportolók, akik óvni szeretnék a bokájukat, a térdüket, a gerincüket, a könyöküket, a vállukat. Fontos lehet a cipőbe helyezett, egyénre igazított betét, valamint az sem mindegy, mennyire rugalmas, kímélő talajon fut, játszik, edz a sportoló.