Az első győri kézilabda-bajnokcsapat kiradírozott edzőjének igaz története

Néhány hete vaskos küldemény érkezett a Nemzeti Sport szerkesztőségébe, benne levéltári iratok, fekete-fehér fényképek, szigorúan titkos dokumentumok másolatai. Kísérő levelében a feladó, Varga Péter kemény állítást tett: a mellékelt anyagok alapján bizonyítottnak látta, hogy édesapja, Varga Károly volt az 1957-ben országos bajnok Győri Vasas ETO női kézilabdacsapat edzője, nevét azonban szánt szándékkal, politikai okokból eltüntették a forrásokból.

Tény, a hatvan évvel ezelőtti elsőséget valamennyi fellelhető statisztika, nyilvántartás, cikk és szakkönyv kizárólag Stéger László edző nevével azonosítja.

Mégis nehéz volt hinni a feltételezésnek, gyanúsnak tetszett a sporttörténeti hamisításról szőtt elmélet. Hogyan fordulhatott volna elő, hogy a kézilabdázás régi fellegvárának számító, sporthagyományait elevenen ápoló, múltbéli sikereit gondosan emlékezetében tartó Győr elfelejti, ki volt első bajnokcsapatának edzője? Miért nem szúrt szemet sem akkor, sem később senkinek, hogy az ünnepelt tréner nem az, aki a lányokat győzelemre vezette? Ha más nem, maga Stéger László miért nem tiltakozott, amikor az 1957-es csúcsesemény évfordulóin – például az ötvenediken, 2007. december 28-án – őt köszöntötte örök hálával a győri csarnok közönsége?

ELHALLGATOTT HÓNAPOK AZ ÉV KRÓNIKÁJÁBAN

Vagy nézzük a szöveges forrásokat.

„A csapat edzője, Kellner Pál az '56-os forradalom után Svédországba távozott, új trénerre volt szükség, és a választás Stéger Lászlóra esett – olvassuk a klub hivatalos honlapján, a gyorietokc.hu oldalon. – A csapat 1957-ben kezdte meg NB I-es szereplését. Az akkor még tavaszi-őszi lebonyolítási rendszerű, kispályás pontvadászat tavaszi szakaszában még csak a táblázat 6. helyén álltak a győriek, az őszi győzelmeknek köszönhetően azonban kézzel fogható közelségbe került a bajnoki cím. Végül a záró fordulóban az ETO a Goldberg legyőzésével megszerezte története első bajnoki aranyát."

Varga Károlyt nem említik...

„1957 tavaszán átszervezték a kispályás kézilabdázást – írja az 1998-ban megjelent Arrabona, a kézilabdázás mekkája című alapművében a közelmúltban elhunyt Nemesfalvi Károly. – A téli felkészülés után a Győri Vasas ETO női csapatának – mint területi bajnoknak – osztályozó mérkőzéseket kellett játszani az NB I-be kerülésért. Az osztályozó mérkőzések során a csapat sikeresen szerepelt, és mint csoportelső, az NB I-be került.

Az újonc örült a sikernek, de ez nem feledtette a gondokat! Az elmúlt év eseményei nehéz helyzet elé állították a csapat vezetését. Az edző, Kellner Pál új hazát keresett magának. Új edzőt kellett szerződtetni. Az ETO-vezetés a lányok mesterének a Révai Gimnázium agilis testnevelő tanárát: Stéger Lászlót nyerte meg."

Varga Károly neve sehol...

„Miután Kellner Pál a forradalom után Svédországba távozott, a csapat irányítását a Révai Miklós Gimnázium fiatal testnevelője, Stéger László vette át – rögzítette a Nemzeti Sport Online 2014-ben elkészített, nagy győri kézilabda-történeti összeállítása is. – Vele előbb bekerült az országos bajnokságba a csapat, majd a közepes tavasz után ősszel elképesztő menetelésbe kezdett."
Varga Károlyról szó sincs...

Ennyiben is hagyhattuk volna az ügyet, betudva a magányos missziót az 1970-ben elhunyt édesapja emlékét újrafényezni igyekvő férfi méltánylandó igyekezetének, valami azonban nem hagyott nyugodni minket. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért dokumentumok tanúsága szerint vizsgálat indult Varga Károly ellen, miután 1957. június 6-án „a népi demokratikus államrend és a Magyar Népköztársaság iránti megvetés és nemzetközi megbecsülést csorbító bűntettet" követett el a Győri Vasas ETO női kézilabdacsapatának csehszlovákiai mérkőzése után, Trencsénben. Mégpedig a belső nyilvántartás és a vallomások egybehangzó állítása szerint – edzői minőségben! A kirándulásról fényképek sora maradt fenn, ezek szinte mindegyikén felbukkan Varga Károly, láthatólag első számú szakvezetőként.

Vagyis szinte bizonyos, hogy az említett időpontban, 1957. június elején ő töltötte be a tréneri tisztséget. Sőt, egy családi hagyatékban őrzött fotó tanúsága szerint már korábban is: a dátum nélkül fennmaradt fényképen mérkőzés után vonul le pályájáról az ETO, a lányok előtt haladó Varga Károly zakójának hajtókáján gyászszalag látható, amellyel a férfi nyilvánvalóan 1957. március 20-án elhunyt édesanyjára emlékezett – a felvétel valószínűleg a halálesetet követő hetekben készült.

Minél jobban elmélyedtünk az 1957-es győri ügy részleteiben, annál több ellentmondással és rejtéllyel szembesültünk. Ha a tavasszal Varga Károly volt az edző, miért nincs ennek nyoma a visszaemlékezésekben? Mi magyarázza, hogy a csapatot az 1956-os bajnokság végéig edző Kellner Pál neve után valamennyi sporttörténeti adatsor átugorja a Varga Károly-féle időszakot? Ha valóban át kellett adnia a helyét Stéger Lászlónak, mikor és milyen okból állt félre?

Elhatároztuk, végére járunk a történetnek.

STÉGER LÁSZLÓ CSAK BEADTA A DEREKÁT

Újabb és újabb levéltári dokumentumot, sajtócikket, szakmai forrást gyűjtöttünk be és vizsgáltunk át, felkerestük budapesti lakásán Varga Pétert, Győrbe utazva találkoztunk 1957-es tanúkkal, az akkori női csapat tagjaival és meglátogattuk munkahelyén Stéger Ildikót, a 2015-ben – 88 évesen – elhunyt Stéger László lányát. Szép lassan, beszélgetésről beszélgetésre, cikkről cikkre, bírósági iratról bírósági iratra haladva tisztult a kép, hogy végül kirajzolódjon a maga meztelen valójában a teljes igazság. Kibontakozott a meghurcolt edző sötét politikai részletekkel terhelt drámája, amely elegendő súlyú volt ahhoz, hogy a korai Kádár-rendszer szellemiségének megfelelően kiírja a főszereplőt a kézilabdázás történetéből. Az utókor könnyen felejt, főként, ha már azt sem tudja, mit vagy kit kell felejtenie.

Itt kell azonban rögzíteni a kutatásunk során hamar kivilágló és a történet szempontjából lényeges tényt: nem tévedtek, akik az elmúlt hatvan évben Stéger Lászlót ünnepelték az 1957-es bajnokcsapat edzőjeként, valóban a Pro Urbe-díjjal kitüntetett jeles szakemberrel ért a csúcsra a gárda.

Csak éppen előtte fél évig nem ő állt az oldalvonal mellett.

„A bajnokság megnyerésében kétségtelenül nagy része van Stéger Lászlónak, a győri Révai Miklós Gimnázium fiatal testnevelő tanárának, aki az egyesület vezetőségének kérésére a kosárlabda-edzőség mellé ez év augusztusában elvállalta a női kézilabda-csapat edzését is" – találjuk meg Stéger László munkába állásának augusztusi kulcsdátumát a Népsport 1957. december 6-i számában (a cikk mellett csapatfotó, a lányok mellé odamontírozva az „őszi" edző portréja). Az információt nincs okunk megkérdőjelezni, a Kisalföld napilap például már 1957. szeptember 6-án az ETO férfi kosárlabda- és női kézilabda-csapatának edzőjeként készített interjút vele. Muszáj hangsúlyozni azt is, hogy a nyár végén beiktatott tréner a hatodik helyen vette át a csapatot, amely elsősorban az őszi menetelésnek köszönhetően jutott az élre.

„Valahogy úgy voltam vele, mint az egyszeri kislány. Olyan régen győzködtek velem, gondoltam, ha engedem magamat, akkor előbb szabadulok... Így amikor beleegyeztek abba, hogy maradhatok a kosarasoknál is, igent mondtam" – emlékezett ő maga kinevezésére évtizedekkel később, a már hivatkozott Nemesfalvi-könyvben. Amikor pedig 2008-ban a Győri Sporttörténeti Bizottság kerekasztal-beszélgetésének meghívott vendégeként mesélt az 1957-es idényről (és a szintén aranyéremmel zárt 1959-esről), a videofelvétel tanúsága szerint így idézte fel az előzményeket: „Disszidált a Kellner Pali, az akkori edző, mert fél évig ő csinálta. Aztán edző nélkül maradt a csapat, és hát kértek, hogy én vegyem át, miután tudták, hogy volt már némi kézilabdás múltam."

Hogy Varga Károlyt miért nem említette, legfeljebb találgathatjuk. Kellner Pál már 1957 januárjában kiment Svédországba – állítja Vanyus Attila, a Győri ETO KC örökös tiszteletbeli elnöke, több tanúval összhangban –, így nem felel meg a valóságnak a megjegyzés, hogy „fél évig ő csinálta". Stéger Ildikó, 1958-ban született lánya a 44 évig a Révai Gimnázium megbecsült testnevelés-tanáraként tevékenykedő Stéger László nyomdokaiba lépve szintén a patinás győri középiskolában tanít testnevelést (négy évig együtt is dolgoztak). Ottjártunkkor éppen kicsöngettek az óráról, a tornatermi folyosón találkozunk vele szembe.

„Apám nagyon kedvelte azt a csapatot, élete sikere fűződött hozzá – mondja Stéger Lászlóról. – Szívesen ment a közös megemlékezésekre, összejövetelekre. Megőrizte az 1957-es bajnoki címért kapott porcelán vázát, sőt emlékeim szerint sokáig a tabló is megvolt a pincében. Varga Károly nevét nem hallottam otthon, de ez nem jelent semmit. Sokat nem mesélt azokról az időkről, a sikereivel sohasem szeretett hivalkodni."

MI TÖRTÉNT A KONYAKGŐZÖS TRENCSÉNI ÉJSZAKÁBAN?

De térjünk vissza az 1957-es történésekre és az ominózus csehszlovákiai csapattúrára. Mit követett el a vád szerint a 39 éves férfi június 6-án, a trencséni járási sportnapok keretében lejátszott, 8:4-re megnyert női kézilabda-mérkőzés után? Idézzük az 1958. március 25-én kelt előzetes letartóztatási parancsot.

„A Belügyminisztérium birtokában lévő adatok szerint alapos az a gyanú, hogy Varga Károly mint a küldöttség egyik vezetője Trencsénben, a Tátra Kávéházban lévő szobájában két csehszlovák személy előtt kijelentette, hogy ő részt vett Magyarországon az ellenforradalomban. Kijelentette továbbá, hogy nincs megelégedve a Kádár kormánnyal, Nagy Imre politikáját dicsőítette. Beszélgetés közben az ablakában lévő szovjet zászlót letépte és meggyújtotta, közben azt a kijelentést tette, hogy »minden kommunista így lesz megsemmisítve«. Szidta a Szovjetuniót és a kommunista pártot. Varga Károly az ellenforradalom ideje alatt a »Richards« Finomposztógyár értelmiségi dolgozói részére meghirdette a 48 órás sztrájkot és kijelentette, hogy aki ennyi áldozatot nem hoz a »forradalom« érdekében, annak saját zsebből fizeti meg a munkabérét."

Az ügy két kulcstanúja M. L. pozsonyi római katolikus pap, a csehszlovák propagandabizottság tagja, valamint L. B. revizor és számlázó, a trencséni eseményen idegenvezetőként tevékenykedő, szintén pozsonyi lakhelyű személy volt. A tanúvallomások – a kisebb-nagyobb ellentmondások dacára – alapvetően egybevágnak, a leírtak valóságtartalmát nincs módunk ellenőrizni. A hasonló politikai indíttatású perek kétes jogi gyakorlatát ismerve azonban gyanakvásra ad okot, hogy elmaradt a tanúk és a vádlott szembesítése, ahogyan az is, hogy a furcsa estéről megfeledkező tanú ezt mondta: „Az eset csak ma jutott eszembe, miután Trencsénben a lakásom szétdúlva találtam."

A különös trencséni éjjel részleteinek megismerése végett érdemes beleolvasni L. B. vallomásába.

„Ezután Varga Károllyal a Tátra szállóba mentem, minthogy azonban a nagyteremben záróra volt, bementünk a bárba, ahol emlékezetem szerint italt rendeltem, éspedig mind Vargának, mind magamnak 2 konyakot. Erre hozzánk jött M. L. Erre bemutattam Varga Károlynak, aki ha jól emlékszem, mindegyikünknek 2-2 konyakot rendelt és fizetett. Nem tudom bizonyosan, vajon ez konyak vagy vodka volt, csak annyit tudok, hogy fél deci volt. Nem emlékszem, vajon Varga is rendelt-e valami szeszes italt. Itt maradtunk egészen záróráig. Záróra után mindhárman szállodai szobámba mentünk. Ez pontosan úgy volt, hogy a szobába mi ketten mentünk Varga Károllyal és később utánunk jött M. L., aki kisebb üvegben borpárlatot hozott magával. A szobában olyan rosszul lettem, hogy hánytam, bár a borpárlatból csak keveset ittam, ez még jobban megártott nekem. Emlékszem arra, hogy Varga Károly dicsérte Nagy Imre politikáját és szidta a Kádár kormányt. Nem tudom azonban, hogy erről a bárban beszélt-e vagy a szállodai szobában. A szobában oly rosszul éreztem magam, hogy a díványon feküdtem, ugyanakkor láttam, hogy Varga Károly az ablakról letépte a vörös szovjet zászlót, amit öngyújtóval meggyújtott és elégetett. Az égő zászlót kezében tartotta és ezt mondotta: »Így ég el a mostani rendszer«. Kifejezésére, pontos szavaira nem emlékszem. Nem emlékszem arra, hogy szobámból M. mikor távozott, minthogy elaludtam."

Sportszempontból fontos részlet: valamennyi tanúvallomás, bírósági jegyzőkönyv a Győri Vasas ETO női kézilabdacsapatának edzőjeként tünteti fel a vádlottat. Őt 1958. április 9-én hallgatták ki Győrben.

„L-lel együtt szórakoztam a Tátra Szállóban és akkor jött oda hozzánk M., és bemutatkozás után felmentünk L. szobájába, ahol pálinkát fogyasztottunk – ismerte el a körülményeket, azonban a neki tulajdonított bűncselekményt határozottan cáfolta. – Tagadom, hogy a Tátra szállóban illetve L. szobájában izgató kijelentéseket tettem volna, vagy elégettem volna a szovjet zászlót. Nem voltam ittas állapotban, és vissza tudok emlékezni pontosan arra, hogy ott mit csináltam. Az igaz, hogy L. szobájában voltam és ott volt M. is és az, hogy pálinkát ittunk, de nem csináltam semmit sem."

ELŐBB SZAGLÁSZNAK, AZTÁN SZAGOT FOGNAK...

Van valami rendkívül különös a június 6-i zászlóégetés időpontjában. Mintha sűrűsödött volna már a levegő Varga Károly körül: a Belügyminisztérium Győr-Sopron megyei Rendőrkapitányságának politikai nyomozó osztálya „szigorúan titkos" jelzetű környezettanulmányt rögzített róla – éppen egy héttel a trencséni eset előtt, 1957. május 29-én...

Az iratból egyebek mellett megtudjuk, hogy asztalos édesapja 1919-es kommunista volt, ő maga a polgári iskola 4 osztályát és 2 textiltechnikumot végezte el Győrben. Tényleges katonai szolgálatot 1940-től 1943-ig teljesített, megjárta a frontot, 1944 őszén ismét bevonult, 1945 tavaszán amerikai hadifogságból tért haza. A Győri Kesztyűgyárban állt ismét munkába, 1950-től pedig a Richards Finomposztógyárban alkalmazták anyagbeszerzési vezetőként. Világossá válik az is, hogy „jelenleg is a Vasas női kézilabda edzője", és fény derül kacifántos viszonyára a párttal: bár 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1954-ben – azzal az általa következetesen tagadott váddal, hogy szabadcsapatok tagja és antiszemita volt – kizárták. Hízelgő, alkalmazkodó magatartású, jó megjelenésű, kvalifikált és átlag műveltségű személynek írta le a jellemzés. A környezettanulmányban még nem esik szó szerepéről az 1956-os forradalomban, így a későbbi nyomozás alapjául szolgáló vádakról sem: sem a Richards-gyár forradalmi munkástanácsában betöltött tagságáról, sem a bérelszámoló üzemegységnél általa meghirdetett 48 órás sztrájkról (a tiltakozás válaszlépés volt a Nagy-budapesti Központi Munkástanács működésének akadályozására).

VÁRTA A FEKETE AUTÓ A GYÁR KIJÁRATÁNÁL

Varga Péter úgy tudja, édesapjának eredetileg a nagy hullámokat keltő, Berger Sándor-féle per vádlottjai között szántak helyet. Azonban egy házi baleset nehezítette a kihallgatását: 1957 januárjában a padlásra felmászva megcsúszott a létrán, a földre zuhant, betört a feje, megsérült a gerince és hosszú hetekre kórházba került.

„Többször jártak a politikai nyomozók a kórházban, érdeklődve, hogy mikor engedik ki az orvosok, mikor lesz kifaggatható állapotban – mondja az események idején kilencéves fia. – Őt azonban figyelmeztette egy ügyészségi körökben járatos jóakarója, maradjon bent, ameddig csak tud. Időközben »kiírták a perből«, de ennek megfizette az árát. Betegsége után alacsonyabb munkakörben, segéd-anyagraktárosként mehetett csak vissza a gyárba, a következő hetekben pedig többször előfordult, hogy munka után a gyár bejáratánál várták, fekete autóval bevitték a karhatalom központjába, és bitangul elverték. Vizes újságot raktak a vállára, hogy ne maradjon a bántalmazásnak nyoma, kérdezték, és ütötték. Nem tudom, mi hangzott el ott, arra sem emlékszem, hányszor hívták be, de négyszer-ötször biztosan. Egy alkalommal úgy elverték, hogy alig bírt hazatámolyogni, egy fiatalember kísérte el az utcánkig. Hadd kérdezzem meg: el tudja képzelni, hogy az az ember, aki ilyeneken ment keresztül, Trencsénben nekiáll szovjet zászlót gyújtogatni?"

Berger Sándor és társai magyarázatokkal ellátott peranyaga 2002-ben megjelent a Győri Tanulmányok dokumentumsorozatban. Az elsőrendű vádlottat a Legfelsőbb Bíróság 1958. november 17-én tizenöt év börtönbüntetésre ítélte, Tóth István másodrendű vádlottat 12 év börtönbüntetésre, Csincsák Endre harmadrendű vádlottat – még az első fokú bíróság – öt év börtönbüntetésre. Varga Károly neve a teljes tárgyalási anyagban mindössze egyszer fordul elő, Berger Sándor vallomásában, látszólag ártalmatlan szövegkörnyezetben: „Tihanyi századosnak a kérése az volt felém, hogy szerezzek összeköttetést a családjával telefonon és ezért nekem három telefonszámot is megadott. Feleségének akartunk telefonálni, de nem lehetett összeköttetést szerezni a postával. A Tihanyi által megadott számokon kívül én felhívtam telefonon Varga Károly Zöldfa utcai lakost és megkértem arra, hogy menjen fel a feleségemhez, és közölje vele azt, hogy ne aggódjon, majd később megyek haza, jelenleg itt vagyok a volt ÁVH épületében. Ezen kívül másról senkivel nem beszéltem telefonon."

Hogy valóban meg lehetett-e úszni ilyen szintű ügyben a felelősségre vonást a sürgős lefolytatást akadályozó, „jókor jött" kórházi ápolással, nem magától értetődő. Érzékelhető ugyanakkor, hogy a munkahelyén lefokozott, a Győri Vasas ETO edzői tisztségétől hamarosan megfosztott férfi mindennapjai egyre nagyobb bizonytalanságban teltek. Operatív nyilvántartásba vették és haláláig (1970) megfigyelték, 1957 októberében megkezdték ügyének kivizsgálását, 1958. március 25-én házkutatást tartottak nála és letartóztatták, a fogva tartási napló szerint egy nap híján négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Ebből az időszakból való Varga Péter mélyen rögzült gyermekkori képe. „Tisztán emlékszem, hogy nyári iskolai szünetben a szomszéd házban lakó barátoméknál játszottunk, amikor társam egyszer csak megszólalt: »Apukád ott van a kapuban, és néz minket!« Kezében voltak a téli cuccai, amivel bevonult, és feltűrt ingujjban állt a rácsos fa kapunál. Ma is látom magam előtt."

A nyomozás 1958. május 21-én lezárult. A szálakat alighanem a megyei pártbizottságból mozgatták, erre enged következtetni az ügyész kézzel írt széljegyzete, amelyben figyelmeztet, „...amit a munkástanács-alakításnál mond, azt nem tekinthetjük bűncselekménynek. (...) Ami mégis fölmerült, közöljék feljegyzés formájában – nem hivatalosan – a megyei pártbizottság titkárával!" Az ítéletet 1959. január 10-én hirdette ki a megyei bíróság. „A Népköztársaság nevében! A győri megyei bíróság meghozta a következő ítéletet: Varga Károly vádlott bűnös népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel bűntettében, ezért a megyei bíróság Varga Károly vádlottat 1 (egy) évi börtönre mint főbüntetésre, 700 (hétszáz) forint pénzbüntetésre mint mellékbüntetésre ítéli. A börtönbüntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre feltételesen felfüggeszti."

Varga Péter szeretné tisztázni édesapja múltját, a permegsemmisítésre vonatkozó igényét a közelmúltban benyújtotta a bíróságra. Győrben Varga Károly három korábbi játékosával nyílik alkalmunk személyesen találkozni. Közös bennük, hogy a negyvenes évek végén mindhármuk pályafutásának ő adott lendületet a Hellas kesztyűgyár csapatának edzőjeként és segítette őket későbbi állomásaikon is. Az elegáns belvárosi étteremben helyet foglaló hármasból Kiss Jánosné Székely Irén abból a szempontból kivétel, hogy ő az ETO-nál már nem játékosként, hanem mint szurkoló követte az edző munkáját, a kézilabdázást ugyanis versenyszerűen csupán 1953-ig űzte. Nézőként viszont annál őszintébb figyelemmel követte a börtönépület szomszédságában álló pályán vívott meccseket: mivel férjét 1957 februárjában politikai okokból letartóztatták, reménykedett benne, hogy a lécekkel takart ablakok résein át egy nap meglátja fogva tartott kedvesét – hiába. De ez egy másik keserves történet.

„Ötvenhat végén megbolydultak a csapatok, ő akkor átment a Richards gyártól a Győri Vasashoz, és 1957 elején engem is áthívott az ETO-hoz – veszi át a szót az 1929-es születésű Vermes Károlyné Szabó Janka, akinek tehetségét 1947-ben Tét nagyközség csapatában szúrta ki a tréner, és csábította át a győri Hellashoz. – Én 1957 augusztusában elmentem szülni, vagyis összesen fél évet játszottam a csapatban. Engem sem Kellner Pál, sem Stéger László nem edzett, végig Varga Károly volt az edzőm."

A MEGSÁRGULT FÜZET MINDENRE VÁLASZT AD

Végül az akkoriban – már csak a meccseken viselt svájci sapkája miatt is – városszerte nagy népszerűségnek örvendő Lajos Istvánné Boudny Éva jelentőségteljes mozdulattal elővesz táskájából egy réges-régi, megsárgult kockás füzetet. Belelapozva hamar világossá válik, megdöbbentő alapossággal vezetett csapatnaplót tartunk a kezünkben, amely az ETO akkori éveinek szinte minden színfalak előtt és mögött zajló eseményét rögzítette.

„Én ott voltam Trencsénben is – nyomatékosítja Lajos Istvánné, akit személyes szálak is fűznek a trénerhez, ő volt a házassági tanúja, 1953-ban született lánya keresztszüleinek pedig Varga Károlyt és feleségét, Tobler Irént kérte fel. – Semmiféle atrocitásra nem emlékszem a csehszlovák túrán. Ki van zárva, hogy Karcsi ittas volt aznap este. Nem számított italosnak, józan életet élt. Hogy miért ment el a nyáron a csapattól? Ez az, amit senki sem tud. Homály fedi. Mi úgy hallottuk, Vargáék Pestre távoztak. Így aztán átvette a csapatot Stéger László, és vele lettünk bajnokok decemberben. Ha igazságosak akarunk lenni, azt kell mondanunk, hogy amit Varga Karcsi felépített, Stéger befejezte."

Varga Pétertől tudjuk, a háromtagú család nem 1957-ben, csak 1960. december 6-án költözött Győrből Budapestre, igaz, Varga Károly 1958-tól Veszprémfajszon dolgozott gyári raktárosként. Ami az 1957-es tavaszi-őszi szezont illeti, Lajos Istvánné gondos naplófüzete minden másnál erősebb bizonyítékkal szolgál a győri edzőhelyzet változásairól. Mivel a figyelmes kapus valamennyi edzés után feljegyezte, a játékoskeretből és a szakmai vezetőségből ki jelent meg (és aki nem, miért nem), feketén-fehéren nyomon követhető, hogy Varga Károly első edzését 1957. január 2-án, az utolsót pedig 1957. június 28-án vezette a csapatnak. A dátum kulcsfontosságú: azon a júniusi napon tartott tárgyalást a Richards Finomposztógyár vállalati egyeztető bizottsága Varga Károly 1956-os forradalom alatt tanúsított szerepéről, és állapította meg hibás viselkedését. Az ETO-nál a nyári szünet után, 1957. augusztus 26-ától már Stéger László irányította a lányok edzését. A kimutatás szerint január 9. és február 12. között csak egyszer jelent meg edzésen Varga Károly, egyébként betegség miatt hiányzott – valószínűleg ebben az időszakban feküdt kórházban.

Mivel a statisztikák mellett ceruzával írt, gyorsan és vázlatosan papírra vetett, ma már nehezen kivehető beszámolókat is találni a fontosabb megbeszélésekről, betekintést nyerhetünk a kulisszák mögött zajló folyamatokba. Kisebb belső feszültségekről, zaklatott hangulatról árulkodik például a jegyzet az 1957. május 15-i játékos-értekezletről, az 1957. augusztus 9-én tartott, hosszú és szintén vitákkal terhes szakosztály-értekezlet pedig az addigra menesztett Varga Károly helyzetéről is rejt információt. A nehezen silabizálható jegyzet kulcsmondatai vagy Halas, vagy Sebők klubvezető szájából hangzottak el, a papíron látható szöveget a feltételezett jelentést zárójelben hozzátoldva egészítettük ki: „Vargától megvált (a klub). Kellner működése (a) for.(radalom) alatt (mutatott) neg.(atív) gyengeségei (miatt lehetetlenné vált.) Új edző kellett Varga – nem készül a szerződés, ő nem akar a Vasasnál maradni. Először (kell rendezni a) szakosztályt, aztán (az) edzőkérdést."

A szakosztályülésre az állítólagos trencséni zászlóégetés után két hónappal került sor, a Varga Károly ellen készülő nyomozás erősíti a feltételezést az edzőváltás politikai indítékáról. Ha pedig az edzőség világába visszavágyó férfi négy évvel későbbi kirekesztettségére gondolunk, igazolódni látszik a gyanú.

„Ezerkilencszázhatvanegy tavaszán úgy érezte, vissza kell térnie a kézilabdába – meséli fia, Varga Péter. – Három budapesti edzőt ismert, mindegyiket felhívta. Ketten egyből elutasították a találkozást. A harmadik meghívta csapata edzésére. Végül abban maradtak, ő számítana rá. Kérte, menjen el a hétvégi hazai meccsükre. Fülig érő szájjal tért haza: »A kispadon ültem!« Ezt ismételgette, és a történteket részletezte. Várta a következő heti választ az új munkáról. Az edző fel is hívta, és közölte vele: »Karcsikám, behívattak a szövetségbe. Azt mondták, ha téged még egyszer meglátnak a pályán, velem együtt egyszer s mindenkorra kivezetnek!«"

Az üzenetet nehéz volt félreérteni…